Kérdéseim Molnár Lajos miniszter úrhoz

A kormány taktikája, hogy a különböző megszigorításokat nemcsak nem beszéli meg a szakmai és civil szervezetekkel és a választópolgárokkal, de egy-egy rendelkezés részletét is csak utólag tudjuk meg.
Alig esett szó a járó- és fekvőbeteg-ellátás nagyon rossz rendszerű és elégtelen finanszírozásáról, az amortizáció finanszírozásának teljes hiányáról. Még ma sem tudjuk, mik is a súlyponti kórház szakmai, infrastrukturális és személyzeti kritériumai, hogyan válnak egyes kórházak rehabilitációs intézménnyé, amikor még akadálymentesítve sincsenek. Arra, hogy megfelelő számú és képzettségű rehabilitációs szakember dolgozzék azokban – remény sincs. Ezek a rendkívül fontos szakmai részletek elsikkadtak és elsikkadnak a viharos felszíni vitákban. Így volt és van ez a gyógyszertámogatás többszörösével való csökkentésekor, s most a vizitdíj bevezetésekor is. Sokan reménykedtek, hogy ők kimaradnak, mert szegények, nyugdíjasok stb. A cukorbetegek és daganatos betegek úgy gondolták, hogy nekik nemcsak betegségükkel közvetlenül kapcsolatos ellátásért nem kell fizetniük, hanem más esetben sem. Arra is kevesen gondoltak, hogy a laboratóriumi és röntgenvizsgálatok, receptfelírás, vérnyomásmérés, visszarendelés, gondozás kapcsán is le kell szurkolniuk a vizitdíjat.
Sajnos sem a szakmai, sem a civil társadalom, sem a sajtó nem vette a fáradságot, hogy szenvtelenül, indulatok nélkül bemutassa, mely országokban, milyen módon is működik a vizitdíj. Például hogy Svédországban a háziorvosnál 150, szakorvosnál 250 svéd koronát kell fizetni ugyan, de a kórházi ágydíj jóval kevesebb, 80 korona. Ami még fontosabb, egy svéd állampolgár évente maximálisan 950 svéd korona vizitdíjat fizethet, azon felül nem kell fizetnie. Ez viszont a svéd átlagjövedelem évi kétszázötvened része, míg a hazai éves 12 ezer forintos plafon az éves átlagbér (1,68 millió forint) száznegyvened része, vagyis aránytalanul magas.
Most a több-biztosítós rendszernek nézünk elébe, amelynek bevezetését április végére–májusra ígérik. Ez végképp szétzilálná egészségügyünket. Részleteket most sem tudunk. Sokan – tévesen – azt hiszik, hogy a több biztosító csak kiegészítő biztosítást jelent majd, mások azt remélik, magánbiztosítások mellett az OEP – visszaalakulva biztosítóvá – maga is megmarad. Ez gyönyörű lenne, hisz akkor megint szükség lenne társadalombiztosítási önkormányzat választásokra, amikor is a választópolgár dönthetné el, kik is irányíthatnák az állami társadalmi biztosítást.
Persze, nem erről lesz szó, hanem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tulajdonképpeni privatizációjáról. Ellenzéki oldalról sem hallunk más érvet, mint hogy a több-biztosítós rendszer drágább, ami igaz, de nem tudjuk meg, hogy mennyivel és miért. Kaliforniában és Németországban is most készülnek áttérni az egybiztosítós rendszerre, hogy a biztosítók válogatni fognak (amire a válasz: nem válogathatnak, minden biztosításra jelentkezőt el kell fogadniuk), és már ki is merültek az érvek az ellenzék részéről. Pedig sok kérdést fel kell tenni: miért éri meg egy magánbiztosítónak azért a biztosítási járulékért vállalni, magasabb színvonalú ellátását biztosítani, mint ugyanennyiért az OEP-nek? Hiszen pluszforrásai a magánbiztosítóknak sem lesznek, hacsak nem emelik tovább a járulék összegét vagy nem csökkentik még drasztikusabban a szolgáltatásaikat? Az a szöveg, hogy a „magán” jobb, mint az „állami”, természetesen itt sem igaz: évi 750 amerikai dollár/fő/év-ből „európai” egészségügyet nem lehet csinálni, hisz ez minimálisan 1500 amerikai dollárnál kezdődik, hogy lesz megoldva az amortizáció költsége, mikor ma sincs?
Ha valaki választ egy biztosítót, azt kell majd vállalatának (pl. a MÁV-nak) is választania, hisz a járulékokat a biztosított és vállalata is fizeti, a különböző biztosítók különböző kórházakkal, orvosokkal szerződnek majd? Hogy lesz ez vidéken, ahol egy-egy községben egy-egy orvos vagy a megyében egy-egy súlyponti kórház működik? Ha mindegyik biztosító ugyanazon intézménnyel, ugyanazon orvossal köt szerződést, mi is lesz a különbség? Miért lesz különböző a kínálat? S végül: mielőtt döntünk, nézzük meg, hány biztosító jelentkezik, mit is ajánlanak. Aztán majd eldönthetjük, jobb-e ez nekünk a több-biztosítós, mint az egybiztosítós rendszer.

A szerző reumatológus, az MTA doktora