Nabucco vagy Kék Áramlat?

Úgyszólván már mindenki hallatta szavát a címben jelzett témában. A vitatkozók vádolják egymást EU- és oroszellenességgel, az ellátás veszélyeztetésével és így tovább. Alábbi írás célja, hogy egyebek mellett megkísérelje a kialakult vita megoldását néhány tény ismertetésével segíteni.
Tehát: mindkét projekt célja az Európai Unió földgázellátásának biztosítása, természetesen üzleti alapon. Erre azért van szükség, mert a létező, Oroszországot és az uniót összekötő vezeték használata során bizonyos okokból üzemzavarok lépnek fel. Az okok között elhangzik a lopás, a tranzitdíj meg nem fizetése. Egy dolog sosem hangzott el: hogy azért állt volna le a szállítás, mert a szállító bármilyen okból, bármikor nyomást akart volna gyakorolni a vevőkre, és ezért korlátozta volna a szerződéses szállítmányokat. Ezt a tényt Hernádi Zsolt, a Mol Zrt. vezérigazgatója korábbi parlamenti meghallgatásán is nyomatékosította. Az első tény tehát: ellátási zavar a szállító orosz fél hibájából eddig soha nem következett be.
A vitázó pártok a Nabuccót mint EU-, a Kék Áramlatot pedig mint Gazprom-projektet állítják be. Ezzel szemben a Kék Áramlat többségi finanszírozója az olasz ENI. Olaszország pedig köztudomásúlag EU-tagország. A Kék Áramlatban pedig például a Mol Zrt. is jelen van, amely állítólag egy uniós tagország nemzeti olajvállalata. Ebből következik, hogy egyik projekt sem EU-részvétel nélküli, ergo ezen az alapon vitatkozni róluk értelmetlen.
Gyakran elhangzik, hogy Oroszország mint a gáz lelőhelye nem megfelelő üzleti partner, mert ott nincs demokrácia meg stabilitás, sőt a minap a vádak közt elhangzott, hogy az oroszok az európaiaktól eltérő módon gondolkodnak. A Nabucco vezetékbe majdan bekerülő gáz négy forrásból származik: Irán, Azerbajdzsán, Türkmenisztán és Törökország. Bárki megnézheti a Freedom House, avagy az Amnesty International vonatkozó táblázatait, hogy eme potenciális szállítók közül ki mindenkit tartanak a demokrácia bajnokának – lehet, hogy a nemrég elhunyt Türkmenbasié lesz az első hely. A stabilitást talán hagyjuk. Ez az okoskodás már csak azért is sántít, mert sajnálatos módon energiaügyekben a vevők általában édeskeveset törődnek a szállító országának politikai berendezkedésével.
Ha már a szállítás biztonságáról beszélünk, talán az is számít valamit, hogy melyik beruházás hol tart. Ismét kénytelen vagyok Hernádi Zsoltra hivatkozni, aki szerint a Kék Áramlat már túl van a megvalósíthatósági tanulmányon, ellentétben a Nabucco állapotával, amelyik még nem tart sehol. Biztonságosan szállítani pedig csak olyan vezetéken lehet, amelyik létezik, vagy záros határidőn belül létezni fog.
Mindkét beruházás elsősorban üzleti vállalkozás, legjobb tudomásom szerint magántőkéből és nem kormányzati pénzekből, netán EU-pályázati forrásokból épül, annak ellenére, hogy a Nabucco integráns része (lesz) az Általános Európai Infrastrukturális Fejlesztésnek. Ennek keretében épül például vasút Batumi és Baku között.
Végül emlékeztetnék a kilencvenes évek elejére, amikor is a magyar gazdaság szereplői szinte a teljes orosz piacról önként és dalolva, kormányzati támogatással kivonultak, büszkén átadva helyüket a csak erre az alkalomra váró nyugati, többek között és elsősorban európai tőkének. Tudom, hogy a KGST-elszámolás számunkra hátrányos volt, de senki sem tiltotta (volna) meg, hogy a kereskedelmet új alapokra helyezzük, mint ahogy azt néhány távlatokban is gondolkodni képes társaság – mint például a Richter Gedeon Zrt. – meg is tette. Egyébként lehet államközi látogatások alkalmával arról beszélni, hogy „hazánk a híd szerepét fogja betölteni a Nyugat és Oroszország között”, és hasonló frázisokat pufogtatni. De abból még semmi hasznunk nem lesz.

A szerző közgazdász