Egy alkotmányos konfliktus részletei

Gyurcsány Ferenc levélben javasolta Sólyom Lászlónak, hogy 75. születésnapja alkalmából részesítse kitüntetésben Horn Gyula volt miniszterelnököt. A köztársasági elnök arra hivatkozva zárkózott el Gyurcsány kezdeményezésétől (szimbolikus politikájától), hogy Horn Gyula egy német lapban azt nyilatkozta, hogy 1956-ban a „törvényes rend” helyreállítása érdekében lett karhatalmista, azaz vett részt a forradalom leverésében.
Alkotmányunk rendelkezése szerint „a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam”, és „a társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására”. Az alkotmány értelmében a magyar kormány „védi az alkotmányos rendet”, a köztársasági elnök pedig amellett, hogy „adományozza a törvényben meghatározott címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket, és engedélyezi viselésüket”, „őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”.
Az alkotmánynak az alkotmányos rendre irányuló passzusai szimbolikus időponttól, 1989. október 23-tól hatályosak, hogy ezáltal is kifejeződjön az elvi és eszmei szakítás az 1956. november
4-én született Kádár-rendszerrel. Azzal a rendszerrel, amely nem volt független, demokratikus jogállam, amelyben a kommunista párt hatalmi privilégiuma 1956. november 4-től a hatalom erőszakos megszerzésére és gyakorlására alapozódott. Az első szabadon választott és a Kádár-rendszer szellemiségével szakító Országgyűlés 1990-ben külön törvényt fogadott el „az 1956. októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról”. (1990. évi XXVIII. törvény), amely megerősítette a Magyar Köztársaság alkotmányának az 1956-os forradalomhoz való szellemi kötődését és a Kádár-rendszerrel való szellemi szakítását.
Bár az alkotmány külön nem rendelkezik róla, az előbbiek alapján a közjogi méltóságok alkotmányos kötelessége az 1956-os forradalom és szabadságharc szimbolikus képviselete és egyben az 1956. november 4-i kádári ellenforradalomtól való szimbolikus távolságtartás, ami megnyilvánul a nemzeti és állami ünnepek megtartásában és megünneplésében, a beszédekben és egyéb megnyilatkozásokban, valamint az érdemrendek és kitüntetések adományozásában. Az, hogy a köztársasági elnök őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, azt is jelenti, hogy a köztársasági elnök a jogkörei nyújtotta kereteken belül őrködik, hogy az államszervezet egyes egységeinek (például a miniszterelnöknek) a szimbolikus politikája (például érdemrendek és kitüntetések adományozása) ne legyen ellentétes az alkotmányos alapelvekkel: érdemrendek és kitüntetések adományozásakor az 1956. november 4-i kádári ellenforradalomtól való szimbolikus távolságtartás is maradéktalanul érvényesüljön.
Véleményem szerint amióta nyilvános viták középpontjába került karhatalmista múltja, Horn Gyula folyamatosan az alkotmány alapértékeivel ellentétesen kezelte az ügyet. Horn Gyulának az alkotmány diktálta szimbolikus politika síkján szembe kellett volna néznie az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében játszott szerepével. Közjogi méltósághoz méltóan, az alkotmány diktálta alapértékek szellemében nyilvánosan és példamutató módon kellett volna viszonyulnia életének a rendszerváltás alapértékeivel összeegyezhetetlen szakaszához.
Amikor a közelmúltban Horn Gyula a német sajtóban politikailag és erkölcsileg azzal igazolta a forradalom leverését és az abban való részvételét, hogy a „törvényes rendet” állították helyre, lényegében nem tett mást, mint kitartott a rendszerváltás előtti, de a ma érvényes alkotmányos alapelvekkel ellentétes felfogása mellett. Idézem az MSZMP KB 1989. február 10–11-i ülésén elhangzott hozzászólását:
„Nem szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, akik akkor fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel. És ez a lényeg…”
A reaktivált ávósok, karhatalmisták és más különítményesek, és általában a megrögzött kádáristák politikai lelkiismeretének máig tartó ápolását bizonyítja Berecz János Vállalom című, pár évvel ezelőtt egyebek mellett a Népszava támogatásával megjelent emlékirata, amelynek előszavát Horn Gyula írta. A volt közjogi méltóság nemcsak nevét adta a Kádár-rendszert maximálisan rehabilitáló, és Kádárt Nagy Imrével közös nevezőre hozó műhöz, hanem olyan állásfoglalást tett, amely igazolja a köztársasági elnök alkotmányos fenntartásait: „A »Vállalom« nagy erénye, hogy hitelesen, szépítgetés és torzítás nélkül mutatja be a történéseket”.
Berecz János vállalja a kádári ellenforradalmat, Horn Gyula meg vállalja Berecz Jánost, de egyben hitelesíti is Berecz politikai és történelemfelfogását, amiből ezért kiolvashatjuk azt, amivel Horn Gyula is azonosul. A könyvben Berecz János szisztematikusan kerüli a forradalom és a népfelkelés fogalmait: egy-két kivételtől eltekintve csak „ötvenhatról” beszél. Tartja magát ahhoz a neokádárista és történelmietlen dogmához, hogy a népfelkelés ellenforradalomba torkollott: azzal, hogy Nagy Imre 1956. október 30-án koalíciós kormányt alakított az 1946-os demokratikus pártok képviselőivel, lehetőség nyílt arra, hogy a ’45 előtti uralom képviselői (a reakció!) hatalomhoz jussanak, hogy megdöntsék a munkáshatalmat, és viszszaállítsák a tőke uralmát. Mindez arra késztette Bereczet, hogy az „események után” a Kádár-kormány oldalára álljon, és cselekedjen a „konszolidációért” – mint Horn, a törvényes rendért.
Horn Gyula azt is hitelesíti, ahogy Berecz nekitámad 1956 alkotmányos védelmének. Berecz idézi az 1991. évi VIII. törvényt, amely szerint „Október 23. az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja”. (87. oldal) Kifogásolja, hogy „törvénybe iktatták az esemény jellegét”, minthogy szerinte általánosan egy történelmi esemény emlékét szokás csak törvénybe iktatni: „a történés minősítését törvényben meghatározni tudománytalan, politikai döntés”. Ilyen jellegű törvényt – írja – csak Ceausescu volt képes hozatni a dákoromán államiság 2500 éves évfordulójáról.
Bereczet, Hornt abszolút nem zavarja, hogy a törvény a Horn-kormány alatt is hatályos volt, viszont bolsevik gyakorlatnak titulálja azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2001-ben azt mondta, hogy 1956 olyan igazodási pontja a nemzetnek, amelyről „nem lehet kétféleképpen gondolkodni”. Orbán azért bolsevik, mert a bolsevizmus a vitapartnerek és ellenvélemények ellehetetlenítésének gyakorlata, ellenben az MSZMP tudatos magatartással és „fokozódó gyorsasággal” szakított a bolsevik módszerekkel, és „elsodródott” a hatalom békés átadásáig. És elsodródott a munkáshatalom békés megdöntéséig és a tőke uralmának békés visszaállításáig, ami ugye abszolút értelmetlenné tenné a „Hornok” és „Bereczek” 1956 utáni politikai életművét, ha nem hagynák, hogy lelkiismereti válság keletkezzen önmagukban.
Berecz–Horn azzal az áljogi következtetéssel vág oda egyszerre Orbánnak, a forradalomnak és szabadságharcnak, hogy a végleges értékelés tehát adva van, és a hivatalostól eltérő kutatási eredmény törvénytelen, azaz büntetendő. (87. oldal.) Végül az 1956-os forradalomról és szabadságharcról szóló törvénynek, tehát forradalomnak és szabadságharcnak cinikus megjegyzéssel ad kegyelemdöfést Berecz–Horn: „Én törvénytisztelő állampolgár vagyok.” (116. oldal.)
Az antibolsevista Horn-kormány alatt tehát véleményszabadság volt, mert szabad volt kétféleképpen értékelni 1956-ot, hiszen a miniszterelnök sem foglalt állást a kérdésben. Ezért jó okkal gondolhatunk arra, hogy Horn Gyula miniszterelnök beszédes hallgatása igenis 1956 másféle értelmezését bátorította. Különösen azt, hogy 1956. október 30-tól ellenforradalom volt, vagyis a kádári konszolidáció a forradalom szerves folytatásának tekintendő.
Az eszmei zűrzavarra mi sem jellemzőbb, hogy miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc is eljutott annak kimondásához, hogy választani kell Kádár és Nagy Imre között, ami Berecz–Horn felfogása szerint merő bolsevizmus. Az eszerint bolsevik Gyurcsány aztán kitüntette volna az antibolsevista Horn Gyulát, aki szerint nem kell választani Nagy Imre és (a szociáldemokrata) Kádár között, de ha mégis, akkor inkább Kádár mellett döntene. És bolsevik Gyurcsány nem érti, hogy a Berecz– Horn felfogása szerint szintén bolsevik Sólyom László az ugyancsak bolsevik alkotmány és törvények alapján miért nem tünteti ki antibolsevista Horn Gyulát…
Tizenhét évvel a rendszerváltozás után a miniszterelnök kellő politikai bölcsességgel és minimális alkotmányos érzékkel elkerülhette volna ezt a Magyar Köztársaságra rossz fényt vető alkotmányos konfliktust, amely leginkább az általa kitüntetni szándékozott személynek ártott.

A szerző politológus