Legyen már egyszer vége. Ideje véget vetni annak, ami természetellenes, lealázó és csak bibliai mértékkel mérhető önfeladás eredménye. Valami soha nem látott mélységbe süllyedt Magyarország. A mindenkori Magyarország – nem a manapság így nyilvántartott Kis-Pannónia. Erdélyben a sokat tapasztalt és magasztalt székelyek tizennyolc éve képtelenek kivívni önrendelkezésüket. Ehelyett kivágják erdeiket, aprópénzért eladják az ősi földet, s manapság bármely jöttment, jövevény román főispán megtilthatja településeiken a rovásírás használatát. Felvidéken magyar lányokat vernek és hurcolnak meg, valamiféle érthetetlen gőggel aláznak meg mindent, ami magyar – és válaszként nemhogy pofon nem csattan, de még hangos szó sem hallatszik. Délvidéken magyar fiatalokat ítélnek hatvanegy évnyi börtönbüntetésre a jogos önvédelemért, és magyar emberek ezreit kergetik el az általuk birtokolt és épített földről. Kárpátaljáról lassan már szó sem érkezik. Lehet, ez a legfájdalmasabb: mert ott a legnagyobb az ínség, ahol a segélykérő szó is belefagy az emberbe.
De nem: a legfájdalmasabb az, ami az anyaországban történik. Ahol manapság magyarnak lenni szégyen. Ahol magyar zászlót lengetni bátorság. Ahol elloptak és ellopnak mindent, ami mozdítható. Ahol idegen érdekek nevében tipornak felismerhetetlenné mindent, ami magyar. Ahol nemcsak a bűnözőktől félnek az emberek, hanem a rendőröktől is. Ahol az intézményesített szajhaság odáig fajult, hogy a magyar ember szégyelli a határokon túl, hogy Kis-Magyarországon született.
Na, ebből most elég. Lehet, tízen leszünk; lehet, hogy tízezren; és egyszer, ha sikerre jutunk, tízmillióan. Nem kis nép ez, bárhogyan próbálták elhitetni velünk. Mostantól legyen vége. Nem bízhatunk a politikában. Nem bízhatunk a világrendekben. Még a vallásban sem bízhatunk. Csak magunkban: és ha magunkban bízunk, abban is bízunk, hogy Istennek szándéka van velünk. Vegyük hát kezünkbe a sorsunkat!
Barátaim, magyar testvéreim: nem tüntetni kell. Nem pártot alapítani, és legkevésbé megfelelni annak, amit emberinek, európainak és demokratának hazudtak nekünk. Mostantól egyszerűen csak ne tűrjünk tovább. Ha valaki tolvajt lát, ne engedje futni. Ha valaki a magyarságot gyalázza, bánjunk úgy vele, ahogy a mocskos szájú inassal. Ne mérlegeljük többé a következményeket: cselekedjen mindenki az erkölcsből fakadó ösztöne szerint – mert ezek az ösztönök, a tisztesség és a nemzet védelmének eszközei nem véletlenek.
Senki nem lesz egyedül ebben a harcban. Mindössze el kell kezdeni. Ahol legnagyobb a szükség, közel a segítség: és itt vagyunk egymásnak. Mindössze erőt kell felmutatni. Erőt és határozott választ a társadalmon kívüli söpredéknek. Erőt az utódállamok nevetséges gőggel fitymáló hivatalnokainak. És erővel kell legfőképpen válaszolni az anyaországot kifosztó és meggyalázó társaságnak.
Ami ezután következik, azt figyelmen kívül kell hagyni. Persze fasiszták leszünk, huligánok, szélsőségesek, rasszisták és úgy általában: az emberiség ellenségei. Mindezek azonban csupán szavak. Szavak, amelyek olyanok számunkra, akár a légyzümmögés. Egy percig sem érdemelnek figyelmet. A fontos: emberi és nemzeti érdekeink érvényesítése. Immár nincs hová hátrálni. Sarokba szorítva nincs más út, csak a támadás: ismerjük hát végre fel helyzetünket.
Fölösleges lenne most politikai programot hirdetni. Túlélőprogramot hirdetünk, ahonnan bármikor gyarapodni lehet. Ennek feltétele a nulla tolerancia mindenki ellen, aki a magyar érdekek és értékek ellen tör. Ehhez nem kellenek militarista, terrorista csoportok. Nem kellenek „érdekvédelmi” politikai csoportosulások. Ehhez mindössze baráti társaságok kellenek. Baráti társaságok bejegyzés, törzstőke és szavazóbázis nélkül. Két vagy húsz ember társasága, akik reagálnak mindenre, ami a környezetükben történik, és megteszik, ami tőlük telhető.
Ezek a baráti társaságok majd úgyis egymásra találnak. Nem kell hozzá vezető, nem kell stratégia – csak a példa számít, amely megszüli a győzelemre vezető utat.
Mostantól (akinek füle van, hallja) járjunk nyitott szemmel. Ne habozzon senki a bűnökért bűnhődést követelni. Aki e hétköznapi csatákban nyerni fog: a magyarságnak szerez lépéselőnyt. Ha valaki belebukik: emberségből példát, vitézségről formát hagy az őt követőknek. Legyen ez a mi baráti társaságunk. Megfoghatatlan, de erős, határozott és szerteágazó immunrendszere nemzetünknek. Csupán két dolgot kell ehhez cselekedni. 1. Megvédeni bármi áron, ami hozzánk tartozik. 2. Tudomásra hozni, hogy mindezt a Magyarok Baráti Társasága tette. Azért, hogy erőt meríthessünk egymásból. Hát rajta, barátaim!
A szerző író, a Székelyföld szerkesztője
origo.hu
Budapesten egyre nagyobb a veszély
