Az olcsó hős

Eörsi Mátyás, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének tagja, az SZDSZ frakcióvezetője Erik Jurgens holland és Andres Herkel észt képviselő társaságában augusztus 4-től augusztus 8-ig „turistaként” Kubában tartózkodott. Az országból – mint utazását követő számtalan közszereplése alkalmából elmondta – „hajszál híján” kiutasították. Ennek ellenére a jelek szerint az ET-képviselő/szabad demokrata frakcióvezetőt könnyű megrémiszteni, hiszen – mint a Magyar Televízió honlapja a vele készült show-műsort is hirdeti – „Eörsi Mátyást komolyan megfélemlítették Kubában”.
Eörsi „nagy kubai félelmét” teátrálisan terítette a nyilvánosság elé Kóka János, az SZDSZ elnöke a Nap-keltében, ahol Tom Clancy magyar hangjaként elsuttogta: nem tudott a Havannából éppen távozóban lévő Eörsivel telefonon beszélgetni, merthogy beszélgetésüket a kubai hatóságok lehallgatnák. Amikor Betlen János Kóka e vallomásáról kérdezte Eörsit, a frakcióvezető rávágta: igen, Kubában „diktatúra van”. Eörsi a televízióban a tőle megszokott önelégültséggel sorolta havannai hőstetteit a baráti médiában, hiszen tudta, hogy beszélgetőpartnereinek egyrészt fogalmuk sincs a kubai állapotokról, másrészt ha lennének is, a kormánypárti képviselőt akkor se hoznák velük zavarba.
Így azután Eörsi Mátyás zavartalanul mesélhetett találkozásáról a fehér „dámákkal” (értsd: fehér ruhába öltözött asszonyokkal – „damas de blanco –, akik politikai okokból lecsukott hozzátartozóikra hívják fel a figyelmet rendszeres körsétáikkal). Látni kellett volna, mondta nagy együttérzéssel Eörsi, hogy ezek a „dámák” menynyire meghatottak voltak, amikor meglátogatták őket, hiszen azt hitték, hogy a világ nem is tud róluk. Melyről többet e cikk végén.
Eörsi elmondta, nagyon fontos volt találkozója kubai ellenzékiekkel, mert közvetíthette tapasztalatait az átmenetről abban a Kubában, ahol Eörsi szerint hol „küszöbönáll” a rendszerváltás, hol arra még akár 5-6 évet is lehet várni. A szabad demokrata frakcióvezető hasznos tanácsként elmondta például az ottani ellenzékieknek, hogy miként „sikerült” leültetni az MSZMP-t a kerekasztalhoz, és hogy mennyire jobb a véresnél a békés rendszerváltás. Ezután a rokonszenvtől szinte elcsukló hangon mondta el bólogató beszélgetőpartnereinek, hogy Kubában több tízezer politikai fogoly senyved a börtönökben, és így a helyzet sokkal rosszabb, mint Batista uralma idején, akinek rendszerét Castróék döntötték meg fél évszázada.
A hirtelen antikommunista hőssé vált SZDSZ-es politikus természetesen nem felejtett el még belerúgni az ellenzékbe azzal, hogy elmondta: míg az európai néppárti elnök, Wilfried Martens tavaly októberben Pesten antikommunistáskodott, a Kádár-rendszer idején még parolázott az itteni kommunista vezetőkkel. Amiben annyi az igazság, mint a többi SZDSZ-es vádban. Egy része, és az sem úgy. Ugyanis miniszterelnökök – vagy államfők és külügyminiszterek – mindennapos rutinja, hogy „parolázzanak” tárgyalópartnereikkel függetlenül az általuk vezetett országok politikai berendezkedésétől.
Eörsi részleteket nem mondott el, hogy milyen tanácsokat adott az átalakulás folyamatáról a kubai ellenzékieknek. Pontosabban – mint az AFP francia távirati iroda jelentéséből tudjuk – Marta Beatriz Roque-nak, Manuel Cuestának, Vladimiro Rocának, Oscar Espinosának és Oswaldo Payának. Vajon javasolta-e nekik, hogy ha a Castro utáni érában netán egyikük ügyvédi irodát nyitna, akkor vegye fel társának a kubai politikai foglyok valamelyik kínzóját, mint ahogyan ő, Eörsi tette az ÁVH-s időkből való kegyetlenkedései miatt a köznyelvben „körmösnek” nevezett Bauer Miklóssal? Vajon javasolta-e, hogy egy olyan vezetőt válasszanak meg miniszterelnöküknek, aki a disznó-öbölbeli emigráns partraszállás után játszotta az ottani „pufajkás” szerepét? Vagy netán válasszák kormányfőnek Néstor Rodriguez Lobainát, a Demokratikus Kubai Ifjúsági Mozgalom mostani vezetőjét? Vajon tanácsolta-e azt, hogy a Juventud Rebelde lapot adják el annak a Sorosnak, aki a fordulat után e lap, a Magyar Nemzet felé nyújtotta ki kezét? Javasolta-e nekik, hogy a Granmát, a castróista kommunisták szócsövét tartsák változatlanul az újság korábbi vezetése kezében? Hogy egy ottani kisebbség minden csatornán minden órában azt üvöltse a kubai nép képébe, hogy rasszista? Hogy minden nemzeti kincset adjanak el áron alul részben az egykori kommunistáknak, részben amerikai konszerneknek? Hogy a tengerparti Malecónból nyíló utcák mindegyikében lévő lakóházakat vásárolja fel a Floridában élő kubai emigráció? Hogy a volt titkosszolgálati verőlegények fiaiból alakítsanak olyan neoliberális-neokonzervatív pártot, mint amelyikhez Eörsi tartozik? Hogy privatizálják a nulla forintból jól működő kubai egészségügyet? Hogy az iskolában José Martí se legyen kötelező tananyag, nehogy a kubai nemzet nemzetként merje magát érezni?
Eörsi jót bulizott Kubában. A kubaiak nem érdekelték. Az emberi jogok és a politikai foglyok pedig a legkevésbé. Ugyanis szögezzünk le néhány tényt. Fidel és Raúl Castro szörnyű diktátorok. De még nekik se jutna eszükbe, hogy a körbejáró „fehér dámák” szemét rendőri alakulatukkal kilőjék. Vagy bárkit azért veressenek rendőrségükkel félholtra, mert a kubai zászlót meri a magasba tartani.
Több tízezer politikai fogoly Kubában? Nem kellett volna Eörsinek legalább egy órát eltöltenie tájékozódással, mielőtt elindul, vagy mielőtt a világ egyik legnaivabb és leghiszékenyebb médiafogyasztóinak, a magyar közönségnek feltálalja hazugságait? A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet adatai szerint Kubában 2005 januárjában 294 politikai fogoly volt. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya 2006. június 13-i közleményében utalt arra, hogy az Európai Unió egy nappal korábban kiadott elítélő nyilatkozatában 330 politikai fogolyról tett említést. A világ legnagyobb emberjogi szervezete, az Amnesty International szerint 2006 végén a kubai börtönökben összesen 69 „lelkiismereti okokból bebörtönzött” ember raboskodott. A kubai emberi jogi és nemzeti megbékélési bizottság idei, július 5-én nyilvánosságra hozott jelentése pedig 246 politikai fogolyról tud. Ami még mindig kevesebb, mint Fulgencio Batista idején, amikor rendszere megdöntésekor mintegy ezer embert tartott börtönben (a becslések 500 és 1500 közöttiek). De semmiképpen nem „több tízezer”. Érdekes módon Eörsi korábban nem mutatkozott ennyire érzékenynek az emberi jogok megsértésére és a politikai foglyok létezésére.
Lapunk néhány éve arról adott hírt, hogy az évek óta felszámolás alatt álló egykori állami fegyverkereskedő cég, a Technika Külkereskedelmi Vállalat jogerősen kártérítési pert nyert Kuvait ellen. Hivatalosan zavart titkolózást és némi belpolitikai hullámverést okozott a Párizsban született ítélet. A vesztes Kuvait államot az Eörsi és Társai Ügyvédi Iroda nagyágyúja, Bauer Miklós képviselte. Eörsi Mátyás egyébként 1997 márciusától a kormányváltásig a Külügyminisztérium politikai államtitkára volt. Erről a Kuvaitról írta 1996 februárjában az Amnesty International: A szervezet „törvényen kívüli kivégzések, eltűnések és kínzások eseteit vizsgálta Kuvaitban, valamint figyelemmel kísérte a politikai foglyok és a lelkiismereti okokból bebörtönzöttek tárgyalásait. A szervezet kegyelmet kért a halálraítélteknek. Ismételten sürgette a kuvaiti hatóságokat, hogy teljes mértékben vizsgálja ki az emberi jogsértéseket, és ismertette velük aggodalmát a rögtönítélő bíróság és az állambiztonsági bíróság előtt folyó igazságtalanságokról”. Mintha a Bauer–Eörsi-tandem akkoriban kevéssé lett volna érzékeny az emberi jogok megsértésére.
Egy ember változását – legyen az bármilyen látványos is – persze méltányolni kell, főként, ha az jó irányba fordul. Eörsi ma már a kubai politikai foglyokért aggódik. Hol van az idő, amikor még Eörsi és frakciójának koalíciós miniszterelnöke, Medgyessy Péter, a kommunista idők D–209-es ügynöke úgy találta, hogy a kubai Varaderón érdemes élveznie a mojítót és a mai kubai állapotokat tekintve valóban orwelli hangzású Cuba libre koktélt?
Utoljára pedig térjünk vissza a „dámákra”. Eörsi véleményével ellentétben a jelek szerint a világtól egyáltalán el nem vágott fehér ruhás aszszonyok honlapja (damasdeblanco.com) szerint a három Európa tanácsi küldött augusztus 31-én tér vissza Havannába, és ott szeptember 7-ig kíván maradni. Ezt Eörsi elfelejtette elmondani a magyar nyilvánosságnak. Úgy látszik, Eörsiék élvezték a rettegést. Nem volt nekik elég belőle.