A választás tétje

A demokrácia lényege az (lenne), hogy az emberek véleményéről érdemi vita folyik, s a rendszeresen leadott szavazatnak komoly tétje van.

Csak éppen a véleményük nem érdekel senkit (ha a hatalom mégis meghurcol valakit, kevésbé a vélemény tartalma miatt teszi, inkább az önálló véleményt alkotó bátorságért), a szavazatuk meg az égvilágon semmit nem számít. A demokrácia lényege az (lenne), hogy az emberek véleményéről érdemi vita folyik, s a rendszeresen leadott szavazatnak komoly tétje van. Ezért a bejáratott demokráciákban kialakult gyakorlat, hogy a véleménykülönbségek a diskurzus (nem hisztéria, nem tettlegesség) szintjén maradnak, és a választások tétje az, hogy két demokratikus erő közül melyik kap felhatalmazást programja megvalósítására. Olykor a baloldaliak (szocdemek, liberálisok, zöldek) társadalom- és gazdaságfilozófiája (magas adók, több szociális juttatás) érvényesül, máskor a jobbosok (kereszténydemokraták, konzervatívok, zöldek) irányíthatják az országot. (Alacsonyabb adók, munkahelyteremtés, a fogyasztás élénkítése.)

Persze, ilyen vegytisztán a példásan demokratikus társadalmakban sem zajlanak már a választások. De minden zavarukkal és torzulásukkal együtt több emberöltőnyi távolságra vannak a mai magyar gyakorlattól. Nálunk nem az a választások tétje, hogy melyik demokratikus erő kerekedik átmenetileg fölül, hanem az, hogy megmarad-e egyáltalán a demokrácia. Ami így, leírva elég szánalmas hülyeségnek tetszik, de tömeggyűléseken, delíriumos szónoklatokban maga a kínzó és megkerülhetetlen valóság. Mondhatni, azt akarják elhitetni a kortesek, hogy ez az utolsó alkalmunk szabadon választani, ha rosszul döntünk, érdektelen lesz a véleményünk, nem lesz súlya a szavazatunknak. De van (lenne) ennél rosszabb is. Szanyi Tibor szerint (akinek a véleménye rendszerint eget verő baromság, de mivel demokrácia van, mégis figyelmet kap) a választás tétje az, hogy a modern Európában akarunk-e élni, vagy az Orbán-féle Ázsiában. Csak mellékesen jegyzem meg, ha Szanyi jeleníti meg Európát, akkor nemcsak Pápua Új-Guineába vágyom, de elviselhetőbbnek gondolom Castro Kubáját, Idi Amin Ugandáját vagy éppen a jeti üldözött magányát is. Persze a Gyurcsány által vázolt Európa sem vonzóbb hely, mint a Szanyi-féle. Legjobb lenne, ha ketten mennének oda, s egymást boldogítanák.

Sok újdonság nincs az efféle „a kultúrát választjuk, vagy a barbárságot” típusú ijesztgetésben, hiszen már az első szabad választás kampányában alapkérdés volt a leendő lakhelyünk. Akkor Tamás Gáspár Miklós az Európa vagy Mucsa alternatívát állította fel, s mi tagadás, a magyar lakosság Mucsát választotta. Legalábbis TGM értékrendje szerint. A későbbi kampányokban Európa mindig lehetséges opció volt, míg Mucsa a Balkánra változott, Ázsia csak az idén vált a sajátosan magyar politikai turisztika célállomásává. Mindezekből az is következik, hogy eddig bárki nyerte a választásokat, az ország maradt a helyén. Baloldali győzelem esetén sem vonultunk diadalmenetben Európába (amúgy is ott voltunk és vagyunk), de jobboldali kormányok vezetésével sem kullogtunk át a Balkánra. (Esetleges ázsiai áthurcolkodásunk különösen zaklatott gondolatnak tűnik.)

A baloldaliak sokszor siránkoztak azon, hogy a jobboldaliak nem tartják őket magyarnak, kirekesztik őket a nemzetből. Ugyanakkor ők minden skrupulus nélkül kitagadják a magyar jobboldalt Európából. Hozzátéve, abból az Európából, amelynek értékrendjét, hagyományait, sajátos szemléletét ők elvetik. Így amikor azon hőzöngenek, hogy ők Európát választják, valójában szabadulni szeretnének tőle. A közelgő választás egyik tétje az, hogy ha átmenetileg is, de elhallgasson ez az Európáról vinnyogó hamis és idióta kórus. Csak egy röpke időre némuljanak el, mert hamarosan úgyis rázendítenek.