Unortodox amerikai turisták

Teljesen és bűnösen elkanászodtak az amerikai és brit emberek az utóbbi időkben.

Fittyet hánynak a trendliberális folyamatokra, az USA-adminisztráció egyértelmű terelő impulzusaira és olyan helyekre mennek nyaralni, őszölni, telelni, egyszóval üdülni, ami nem javallott és szembemegy a kötelező PC-oktrojátumokkal. Például Magyarországra. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis valósággal tódulnak hazánkba jelzett államokból a turisták.

Ráadásul az idegenforgalom egészére is igaz, hogy özönlenek a külföldiek hozzánk. Az objektív, rideg számok nyelvére lefordítva annyit tesz, hogy a tavalyi év első nyolc hónapjában a külfölditurista-érkezések volumene 7,6 százalékkal növekedett, miközben világszinten csupán 4,8 percent a gyarapodás. Összességében a külföldi vendégek száma egy év alatt 4,5 százalékkal bővült. Hát nem ismernek ezek a nyájtól elcsatangolt báránykák se Istent, se embert, akarjuk írni: se ateizmust, se liberalizmust, se ortodoxiát? Nem olvasnak balliberális újságot, internetes portálokat, ahonnan még időben értesülhettek volna arról, hogy Magyarföld Európának az a szeglete, amelyet felvilágosult, a világra nyitott polgárnak úgy kell kerülnie a rugalmas szabadelvűség nagyobb dicséretére, mint Belzebubnak a keresztvizet?

De ők csökönyösen nem, nem és nem hallgatnak a jó, intő szabadszellemű szóra, és nem átallnak tódulni és özönleni busszal, vonattal, repülővel, biciklivel és gyalog egy liberálbaloldal által szigorúan ellenőrzötten rühellt-utált Európai uniós tagállamba. Nem lehet, hogy rengetegen kíváncsiakká váltak, milyen is testközelből az az ország, amelyről annyi rosszat, hetet-havat összehordanak a modern, a papíron nyitott társadalmat istenítő liberális rémmesék kiagyalói?

Ha ez igaz, akkor a Goodfriend-féle ideiglenes követségi ügyvivői alakok, vagy a Soros György-féle fondorkodó spekulánscsászárok a legjobb országimázs-építőink a rendszerváltás óta. Még egy-két alattomos támadás a velünk elvben szövetséges NATO-tagállamokból, valamint a hazai balliberális segédkommandók részéről és annyi kedves külföldi vendég érkezik hozzánk látogatóba, hogy ki kell tennünk az ideiglenesen megtelt táblát. A végén köszönettel fogunk tartozni módszeres eláztatóinknak. Akinek ilyen ellenségei vannak, annak már nincs is szüksége barátokra?

Mondjuk ki: feltehetően katasztrófaturistaként toppantak be hozzánk ezek az irántunk érdeklődő idegenek, aztán kollektív borzongás, szörnyülködés helyett ittragadtak, miután kiválóan érezték magukat a tradicionálisan vendégszerető szittya környezetben. Bármit áskálódjanak, hordjanak össze tücsköt-békát-kígyót-bogarat tehát a gonoszok, visszaállt a magyar vendégszeretet legendás presztízse. Legfrissebb hazai hír, ami a rendes, becsületes, a kormány elsüllyesztésén fáradozó kedélyeket borzolja, hogy nem fér a bőrébe az építőipar sem. Növekszik, méghozzá jelentősen a legújabb kimutatások szerint. Egészen pontosan 8,8 százalékkal. És nem bír magával a többi gazdasági, foglalkoztatási paraméter sem. Nem ismernek ultraortodox liberális illemet? Így aztán most minden maradék reménykedésüket a svájci frank erősödésébe és az euróhoz is kötődő forint gyengülésébe vetik, de úgy néz ki, hiába.

Ebben sem tudnak persze dűlőre jutni a honi ellenzéki szabadcsapatok. Mert ugye egyrészről alig bírják palástolni, hogy majd szétveti őket a boldogság, amiért végre van valami negatív fejlemény a pénzpiacokon, ami a patologikusan utált kabinetet végre sarokba szoríthatja. Másrészt viszont arról dörögnek, hogy főként a Fidesz tehet a forint mostani gyengüléséről is. Ez persze igen-igen hízelgő a konzervatív koalícióra nézve. Nem kevés elismerés van abban a balos feltételezésben, miszerint mi határozzuk meg a svájci gazdaságpolitikát, jegybanki döntéseket. Hízelgő, nagyon hízelgő ez a vélemény, de nem értékelik egy cseppet túl a budapesti kormány financiális potenciálját?

Tóbiás József egy sajátságos vádat is megfogalmazott mintegy mellesleg. Az MSZP-elnök szerint tudniillik többek közt zongorabeszerzésekre herdálják el az állam vagyonát. Hogy miként tudja érdemben befolyásolni az alpesi valutát egy különleges hangszer kifejlesztésére áldozott összeg, a meglehetősen kusza monológból nem derült ki. Amennyi azonban érthetőnek bizonyult a zagyva szpícsből, az elég riasztó. Eddig ugyanis úgy tudtuk, hogy a posztkommunista blokk többek között inkább azért morgolódik, mert kevesli a kultúrára szánt költségvetési kereteket. Most megtudhattuk, dehogyis. Sokallja.

Legszívesebben ledarálnák, netán elégetnék tehát ama kifogásolt billentyűs zeneeszközt a mások üldözésében mindig kedvüket lelő szocialisták. Érdekes: ők szokták emlegetni ködös utalásaik során, hogy ahol könyveket égetnek el, ott előbb-utóbb embereket is fognak. Hát akkor a logika szabályai szerint nem ez a passzus illik a muzsika instrumentumainak megsemmisítőire is? Hisz mennyiben különb az, aki a zenei művek megszólaltató eszközeit likvidálná? Miért esne enyhébb megítélés alá az, aki kiirtaná a jegybank tételei közül még a nagy egészhez, összvolumenhez viszonyítva elhanyagolható ráfordításokat is? Nem volt elég, hogy az elmúlt időszakban rendszeresen nekimentek a belvárosi szoborállításoknak?

Még a lipótvárosi Columbo szobrot sem kímélték a fullánkjaiktól, ami akár burkolt antiszemitizmusként is felfogható, mivel egyszerűen nem voltak hajlandók tudomást venni Peter Falk magyar gyökereiről. A balliberális oldalon a rasszizmus nem vész el, csak átalakul. A Gyurcsány-párttal az élen rendkívül álságos módon, a megvédése ürügyén lecigányozták az év első magyar újszülöttjét, tehát elmondhatjuk: az utódpártnak és kapcsolt részeinek nemcsak a múltja sötét, hanem a jelene és a közeljövője is.

Mert lehet, hogy a Jobbik egyik országgyűlési képviselőjének minősíthetetlen volt a megjegyzése a kis jövevényről. Ám miért lenne szalonképesebb az a minden képzeletet alulmúló farizeus eljárás, ahogy vele karöltve kisebbségnek, romának nyilvánítottak egy tisztességes, törekvő családot pusztán egy fotó és egy latinos keresztnév alapján a megkérdezésük nélkül és ezzel pellengérre tették, feldúlva a nyugalmukat, megmérgezve a csodás csecsemő okozta boldogságot? Illyés Gyula örökbecsű meghatározása szerint magyar az, aki annak tartja magát. És ezt még a baloldali szélsőségeknek is kötelességük tudomásul venni és tiszteletben tartani.

A zenét, a képzőművészetet, a film- és színművészetet célkeresztbe teszik, a kultúrát lebecsülik, semmibe veszik, rasszista húrok pengetésével megtiporják az emberi jogokat. Nem túl biztató, haladónak pedig még radikális PC-elfogultsággal sem nevezhető negatív tulajdonságjegyzék ez, amit nemigen rakhatnak a kirakatba. Meg aztán milyen turizmus- és gazdaságfejlesztés lehetne ott, ahol ha rajtuk múlna, a liberálbaloldal mindent elkövetne a kulturális támogatások, s ezáltal az idegenforgalmi bevételek megcsappantásáért?

Mindezek miatt kiváltképp figyelemreméltó a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik cikke, amely azt vélelmezi, hogy a nacionalizmus miatt gyengülhet a magyar gazdaság a jövőben. És persze ugyanígy a Financial Times írása a szélsőjobb növekvő befolyásáról. Ne minősítsük rögtön rosszindulatú traktátumnak a megjelenteket. Ha ugyanis az egyre szélsőségesebbé váló hazai balliberális blokk miatt boronganak és aggódnak, akkor csak azt mondhatjuk: Bingo! Talált, elsüllyedt, mert igazuk van: a szélbal térnyerése komoly veszélyt jelentene a magyar gazdaságra.

Még szerencse, hogy megítélésünk ma már korántsem ily sötét festésű. A mérvadónak tartott Bloomberg hírügynökség dicséri, hősként jellemzi, az Economist is méltatja a magyar miniszterelnököt és kormányát, amiért pénzügyi katasztrófát hárítottak el a devizahitelek forintosításával. A nyugat-európai, amerikai cégek pedig már régóta pozitív véleménnyel vannak hazánkról – egyre nagyobb számban érkeznek hozzánk a tőkeerős befektetések. Aki magánemberként, turistaként jól érzi magát nálunk, szívesebben hozza ide a pénzét vállalkozóként is. Ezen semmilyen ultraliberális ellenpropaganda nem tud változtatni. Úgy tűnik, elmondhatjuk, amit Liza Minnelli énekelt Sally Bowlesként a Kabaré című filmben: minden apróság az oldalunkra áll.