Heuréka, köztársaság!

Napirenden az államforma megváltoztatása a brit korona alá tartozó Ausztráliában.

Ausztrália ma minden ízében szabad köztársaság. Kivéve papíron – jelentette ki 2013-ban David Morris, az Ausztrál Republikánus Mozgalom (ARM) egyik akkori vezetője a Mandinernek készített beszélgetésünk során. Ausztrália ma is a brit korona alá tartozik, az államszövetség legfőbb közjogi méltósága a mindenkori brit uralkodó, illetve az általa – az ausztrál miniszterelnök ajánlására – kijelölt főkormányzó. Emellett a legfőbb nemzeti jelkép, a zászló is arról árulkodik, hogy az egykori gyarmati múltnak még mindig vannak szimbolikus maradványai az országban.

Általában mégsem emiatt emlegetik az ausztrál köztársaságpártiak, hogy függetlenedni kellene Nagy-Britanniától. Az érvrendszer lényege, hogy az ausztrálok mobilitási lehetőségeit sérti, hogy nem válhatnak államfővé a saját országukban. Persze az egész probléma mélyebben gyökerezik. Ezzel kapcsolatban Morris azt mondta: „Az ausztrál történelem egyik legfontosabb eseménye volt az 1854-es eurekai felkelés, ahol a soknemzetiségű (főleg ír, amerikai, német, olasz, de talán magyar és kínai is volt köztük) aranybányászok, a diggerek szálltak szembe a britekkel. Egyrészt az aranybányákra kivetett adóemelések ellen tüntettek, másrészt a polgári szabadságjogokért. S bár a brit birodalom brutálisan lemészárolta a felkelőket, néhány hónappal később mégis beadta a derekát: a világon példátlan módon választójogot adott minden felnőtt európai férfinak. [ ] Az Eurekában elfogadott függetlenségi nyilatkozat, valamint a felkelők zászlaja (ezen szerepelt először a későbbi ausztrál szimbólum, a Dél Keresztje) mindannak a gyökere, amiben az ausztrálok ma hisznek.”

A köztársaságról szóló vita évtizedekre nyúlik vissza, az ausztrál Munkáspárt és az ARM kapcsolata pedig már a kilencvenes évek eleje óta megkérdőjelezhetetlen, hiszen egy későbbi munkáspárti miniszterelnök, Paul Keating alapította a mozgalmat. Ő volt az is, aki 1992-ben bizottságot hozott létre azért, hogy meghatározzák a köztársasággá válás folyamatát. Végül arra jutottak, hogy népszavazás útján kellene szentesíteni egy ilyen nagy lépést, ám időközben a Munkáspárt elveszítette a parlamenti választást. A hatalomra jutott jobboldali, a nemzeti értékeket előtérbe helyező Liberális Párt végül megtartotta a népszavazást. Erre 1999-ben került sor, de a választók 55 százaléka arra voksolt, hogy Ausztrália maradjon a brit korona fennhatósága alatt.

Azóta a Liberális Pártnak olyan vezetője lett a Nagy-Britanniában született Tony Abbott személyében, aki korábban az Ausztrálok az Alkotmányos Monarchiáért nevű szervezetet vezette, ma pedig az ország leginkább megosztó politikusaként magát Ausztráliát – és hallani sem akar a köztársasággá válásról. Róla ezt mondta David Morris: „Ő nem az a fajta ember, akivel párbeszédet lehet folytatni. A liberálisok elnöke ugyanis a megosztó politika híve, az 1999-es referendum előtt például egy rendkívül tisztességtelen és félrevezető köztársaság-ellenes kampánnyal zavarta össze az embereket.”

A Munkáspárt egy időre visszavett a tempóból, és jegelte a köztársaság ügyét. Két korábbi párt- és miniszterelnök, Julia Gillard és Kevin Rudd is azon az állásponton volt, hogy amíg II. Erzsébet a brit uralkodó, addig még csak beszélgetni sem érdemes az államforma megváltoztatásáról, vannak fontosabb dolgok is. Ebben hozott újdonságot a július utolsó hétvégéjén tartott munkáspárti országos kongresszus, amelyen a párt úgy döntött, ki akar dolgozni egy olyan tervezetet, amellyel elérhető a köztársasággá válás, és ha majd kormányra kerül, külön miniszteri posztot szentel ennek a kérdésnek. Bill Shorten jelenlegi pártelnök – aki 2014 elején még inkább a munkanélküliségre helyezte a hangsúlyt – kijelentette, hogy nem szabad várni a következő uralkodóig, hozzátéve: legkésőbb a következő évtized végére meg kell változtatni Ausztrália államformáját. Shorten véleményváltozása mögött az is állhat, hogy 2014 márciusáig az anyósa, Quentin Bryce volt a főkormányzó, és a pártelnök addig nem akart monarchiaellenes lépéseket tenni, amíg ő hivatalában volt.

Természetesen az ARM nemrég megválasztott új vezetője, Peter FitzSimons is hasonló véleményen van, azzal a különbséggel, hogy szerinte hamarabb is elérhető a köztársasággá válás. Az egykori válogatott rögbis – akit még Tony Abbott is trenírozott korábban – szerint mindkét pártban van támogatottsága az ügynek, de míg az általa „kicsit őrültnek” nevezett Abbott vezeti a jobboldali Liberális Pártot, addig esélyük sincs. A brit The Daily Telegraphnak nyilatkozó FitzSimons szerint az ausztrálok egyébként szeretik a királyi családot, de ő személy szerint jobban örülne, ha a hercegi pár csak turistaként érkezne az országba.

Három dologra van szükség ahhoz, hogy Ausztrália neki tudjon menni a folyamatnak – és mindháromhoz konszenzus kell. Először is meg kellene egyezni abban, hogy az új államformához vezető utat miképpen járják végig. George Mason jogászprofesszor a The Age című ausztrál lapban lefektetett egy szerinte üdvös menetrendet. Úgy véli, két választás között félúton kellene egy olyan nemzetgyűlést megválasztani, amely az akkori politikai erőviszonyokat tükrözi. Ez a nemzetgyűlés három különböző modellt alkotna, amelyekkel az új államforma szerint működhetne az ország. A következő országos választáson egyúttal népszavazást is tartanának, amelyen a választópolgár dönthetne: szeretne-e köztársaságban élni, és amennyiben igennel voksol, választhat a nemzetgyűlés által kidolgozott három modell közül. A legtöbb szavazatot kapó modellt pedig egy újabb népszavazáson legitimálnák. Mason professzor szerint ezzel a menetrenddel három, maximum négy év alatt végig lehetne vinni a folyamatot.

A második szükséges dolog benne foglaltatik az előzőben. Az 1999-es referendum nem csupán Tony Abbott jelenlegi miniszterelnök lelkes ellenkampánya miatt bukott el, hanem azért is, mert a republikánusok nem tudtak megegyezni abban, hogyan kerüljön ausztrál állampolgár az állam élére. Miközben a republikánusok az államfőválasztás mikéntjéről vitatkoztak, a monarchisták kerültek fölénybe, és a referendum elbukott. Ezt megelőzendő találta ki Mason a három modellt alkotó nemzetgyűlés ötletét, amellyel Peter FitzSimons ARM-elnök is egyetért. Ő egyébként minimalista modellben gondolkodik, amely a lehető legkevesebb változtatást eszközölné a jelenlegi rendszeren. FitzSimons úgy véli, az új államfőt nem elnöknek kellene nevezni, hanem továbbra is főkormányzónak – arról azonban nem nyilatkozott a Telegraphnak, hogy szerinte a népnek vagy a parlamentnek kellene megválasztania.

Van egy harmadik ügy is, amelyre röviden már utaltunk: a zászló kérdése. Az ország identitásának leképezése a nemzeti zászló, amelynek tükröznie kell, mit gondolnak magukról annak lakói. Felvetődött már, hogy a sportcsapatok mezeiről ismert zöld és sárga színvilág köszönne vissza róla, rajta egy kenguruval. Magyarországon élő ausztrál ismerősöm fel van háborodva, szerinte ez nagyjából olyan, mintha a magyar zászlóra rátennénk egy pulit vagy komondort. Valószínűleg a zászlóról is komoly vita, pályáztatás és akár népszavazás dönthet majd, ha odáig jut a köztársaság ügye. Mindenesetre valószínű, hogy az ausztrálok múltjában gyökerező szabadságvágy végül felszínre fog törni, így csak idő kérdése, hogy Ausztrália köztársasággá váljon, és a brit koronáról újabb ékkő essen le.