A baloldal és a Biblia

Akik eddig politizálással vádolták az egyházakat, most közéleti szerepvállalásukat követelik.

Bezzeg, ha a melegházasság kerül szóba, akkor a Biblia rögtön inkonzisztens, következetlen szöveggyűjtemény, amelyből tetszés szerint bármi kiolvasható. Ilyenkor előszeretettel idéz a baloldal az Ószövetségből obskúrus, vérengző felszólításokat, az Újszövetség által hatálytalanított törvényeket és hasonlókat. Ha viszont így van, menekültügyben sem ildomos ráolvasni az egyházakra a Szentírást. Tekintve azonban a baloldal szokásos vallásellenességét: idézhető-e egyáltalán a Biblia a baloldal szerint közéleti kérdésekben vagy sem? Ha nem idézhető, akkor miért idézzük menekültügyben?

S miért nem idézzük a melegházasság ügyében? Ha vallási alapon nem lehet a közéletben ellenezni a melegházasságot, mivel a vallás úgymond irracionális és dogmatikus, akkor miért lehet téma az, hogy a vallási meggyőződés mire kötelezi a keresztényeket a bevándorlókkal szemben?

Lennének, akik azzal érvelnének a progresszió részéről, hogy a bevándorlók megsegítése nem politikai kérdés. Ez azonban nem igaz: minden politikai kérdés, amit azzá teszünk, emellett minthogy szuverén országok határairól, közbiztonságról és humanitárius problémákról beszélünk, elkerülhetetlenül politikai ügyről van szó. Ha azonban az egyházak nem politizálhatnak, akkor miért szólaljanak meg menekültügyben, amikor az elkerülhetetlenül politika? Régi baloldali szokás, hogy a rasszizmus, a romakérdés vagy a szociális ügyek esetében nagy hévvel szólítják fel az egyházakat állásfoglalásra, praktikusan a jobboldali kormánytól való elhatárolódásra – ezek közé az utóbbi időben felsorakozott a bevándorlás kérdése is. De akkor most politizáljanak az egyházak, vagy se?

A baloldal elsősorban a magyar kormány hozzáállását kárhoztatja az illegális bevándorlók ügyében, minthogy a kormány úgymond nem volt a helyzet magaslatán, és a baloldal szerint a civil szervezetek végezték el annak munkáját. Nos, ha a bevándorlók megsegítése, a hozzánk érkezettek emberi körülményeinek megteremtése a Keletinél és más gócpontokon a kormány feladata, akkor miért is hívjuk tetemre az egyházakat? Kétségkívül a kormány tudná a legkönnyebben megoldani az infrastrukturális kérdéseket, de hirtelen támadt, nagy léptékű humanitárius feladatoknak rendszerint nem rögtön, hanem csupán némi késéssel képesek eleget tenni a különféle kormányok. A fürgébb civilekre ilyenkor várhat a nagy feladat. Ha pedig egyes civil szervezetek alapvetően szociális érzékenységből jöttek létre, embertársaink megsegítésére (lásd Migration Aid), s önmeghatározásuk szerint ez a küldetésük, a feladatuk, akkor miért gondolják úgy, hogy ők a kormány munkáját végzik, miért mutogatnak a döntéshozókra?

A baloldal nagy tévedése, hogy a szolidaritás olyasmi, amit az állami újraelosztásnak és szociális rendszereknek kellene ellátniuk helyettünk; az állam nem egyenlő a társadalommal. A menekültügyhöz hasonló krízishelyzeteket pedig sohasem lesznek képesek pusztán a kormányok megoldani. Az egyházak mindig is azt tanították, hogy a szolidaritás mindenki feladata, nem tolhatjuk át az államra. A gördülékeny segítségnyújtást valóban az állam tudja a legkönnyebben megszervezni, de hogy ebben ne lenne feladatuk a civileknek, a segélyszervezeteknek, az kétségbe vonható.

S itt jön a legnehezebb kérdés. „Legkisebb testvéreink”-e az illegális bevándorlók? Miként kell bánnunk velük? A baloldal inkább a már itt lévők emberi körülményeire, a rövid távú kérdésekre alapozza retorikáját, míg a jobboldal inkább a hosszú távúakra: mit kezdjünk évek távlatában a bevándorlók hullámával? A baloldal következetesen „menekültekről” beszél, egyébként meg irrelevánsnak tekinti a gazdasági bevándorlók és a menekültek megkülönböztetését; mindenkit egyszerűen embernek tart, akinek segíteni kell, mert csak. Mert olyan nincs, hogy „illegális ember”.

Azaz végső soron a bevándorlók ilyesféle megkülönböztetését nemcsak gyakorlati nehézségnek tartja (nincs papírjuk, nem tudjuk a pontos okot, amiért útnak indultak, bármit mondhatnak), hanem elméletben is immorálisnak véli. Sőt, mint olvashattuk, már a „migráns” szó is tárgyiasít, elembertelenít. Nem hiába szorgalmazta az ENSZ-főtitkár „legális migránsútvonalak” kijelölését.

Természetesen illegális ember nem létezik, ám illegális tetteket elkövető ember igen. Aki törvényszegő módon jön át a határon, az illegálisan tartózkodik hazánkban: az illegalitás állapotában van.

A legális migránsútvonalak kijelölése pedig egyenlő volna a fehér zászló lobogtatásával – azon túl, hogy értelmetlen is, mert ott fognak jönni a migránsok, ahol a legegyszerűbb nekik. A bevándorlók kategorizálásának vagy bármiféle minősítésének ellenzése ráadásul azért is visszatetsző a baloldaliak részéről, mert éppen a baloldal hajlamos arra, hogy osztályokban gondolkodjon, ami úgyszintén általánosítás, s ha tetszik, tárgyiasítás. Az elnyomók élcsapata például, mint tudjuk, a „heteroszexuális, fehér, nyugati férfiak” osztálya.

Nehéz mire vélni a baloldal kibickedését kereszténységügyben. Csak arról lehet szó, hogy miközben évtizedek óta tapasztaljuk tájékozatlanságát a kereszténységet és annak kultúráját illetően – lásd többek közt a pápák permanens félreértését II. János Páltól Róma jelenlegi püspökéig, Ferencig –, aközben szívesen mazsolázik a kereszténység tanaiból aktuális érdekei jegyében.

A szerző újságíró (Mandiner)