Corbyn azonban nincs egyedül a saját társadalmuk tradícióit elutasító nézeteivel, az általa is hirdetett divatos „progresszív” gondolatok teljesen általánosak a posztmodern nyugati baloldalon. Az sem mondható, hogy azok hirtelen a semmiből támadtak, sokkal inkább egy ötvenéves fejlődés betetőződésének tekinthetők. A hagyományos baloldal, a szociáldemokraták nem lerombolni, hanem megreformálni akarták a társadalmat, és gondolkodásuk középpontjában a jövedelemelosztás, a tőke és munka viszonya állt. A hagyományos családi értékeket még a kommunisták sem akarták lerombolni. Ezzel szemben a hatvanas évektől kezdve a nyugati új baloldal érdeklődése elsősorban a szexuális szabadság, a gender problémák, a feminizmus, a multikulturalizmus elősegítése felé irányult. Ennek a baloldalnak a hosszú menetelése a Nyugat intézményeinek elfoglalására teljes sikert aratott, és míg a jobboldal megnyerte a csatát a gazdaság frontján (már senki sem fenyegeti a kapitalistákat az államosítás rémével), addig társadalmi téren az új baloldal nézetei váltak uralkodóvá. Schindler ezt az új baloldalt „kulturális baloldalnak” nevezi, mert nézeteiket a kulturális élet minden területén érvényesíteni tudják. Az új baloldal támogatja a tömeges illegális bevándorlást, mert az fokozatosan szétmállasztja az európai tradicionális kultúrát, és ebben a kérdésben egyetértenek a multinacionális jobboldallal, amely viszont az olcsó munkaerő beáramlásában érdekelt.
Végül is Európa nem annyira gyenge, hogy ne tudná megvédeni önmagát, ám a szükséges cselekvést igencsak lebénítja a „kulturális baloldal” médiában erősen jelentkező, megalapozatlan multikulturalizmusa, a jobboldalon pedig a rövid távú profitérdek és a ragaszkodás olyan piaci dogmákhoz (Maastricht), amelyek megakadályozzák a szükséges racionális gazdasági lépések megtételét.
