A kulturális baloldal

„Európának minden gazdasági és katonai ereje meglenne még ahhoz, hogy a legújabb kori népvándorlással szemben megvédje magát...”

Európa ma egyre többeket emlékeztet a Római Birodalom végnapjaira, amikor a belső széttagoltság és a barbárok ismétlődő rohamai közepette a birodalom először kettévált (395), majd egy emberöltővel később (476) végleg elbukott, bár még közben egyszer, mint a bibliai Sámson, visszanyerte erejét, amikor 451-ben Catalaunumnál Aetius megállította Attila hun seregeit, de már négy évvel később a vandálok kifosztották és lerombolták Rómát.

Minden történelmi hasonlat sántít, a történelem sohasem ismétli pontosan önmagát, de a párhuzamosságok néha egészen mellbe vágóak lehetnek. Európának minden gazdasági és katonai ereje meglenne még ahhoz, hogy a legújabb kori népvándorlással szemben megvédje magát, önvédelmi reflexe azonban végzetesen meggyengült, Európa feladta tradicionális értékeit, és bénultan nézi, ahogy ezeréves kultúrája fokozatosan a semmibe vész. Róma bukása is részben annak tulajdonítható, hogy a római katona valamikori harci szelleme lehanyatlott, a légiókban jórészt idegenek szolgáltak, akiket nem a birodalom nagysága és dicsősége, hanem a győztes csatákkal megszerezhető zsákmány érdekelt. Az önvédelmi reflex megszűnését sokan a kulturális változásokhoz kötik, jelesen ahhoz a „multikulturalizmushoz”, amelynek agresszív propagálása elsősorban a nyugati új baloldalhoz köthető. John R. Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség korábbi munkatársa, aki főleg stratégiai kérdésekkel foglalkozik, a Thefederalist.com nevű konzervatív internetes portálon fejti ki ezzel kapcsolatos véleményét, Barack Obama és Jeremy Corbyn nézeteit hozva fel példának. Rövid tanulmányának címe: Az amerikai új baloldal lenyelte a kommunista régi baloldalt, és most valamennyiünket megrág. Schindler azt mondja, hogy Corbyn megválasztása az angol Munkáspárt élére a Brit-szigeteken messze túl érő hullámokat vetett. Széles körű volt a megrökönyödés, hogy a nagy múltú angol Munkáspárt olyan embert választott elnökének, aki nyilvánvalóan megveti azt a társadalmat, amelyből származott. „Nem nagy meglepetésre Corbyn lelkesen támogatja a multikulturalizmust, és azt mondja, hogy Britanniának ünnepelnie kell az országba özönlő nagyszámú bevándorlót – ami a választók széles körében nem túlságosan népszerű álláspont, akik szerint az afrikai és ázsiai bevándorlók tömegei máris elárasztották az Európai Uniót. A Nyugat ellenségeinek támogatásával és országa népességének lecserélésével Corbyn Britanniát felszámolni, és nem megreformálni akarja” – állítja Schindler.

Corbyn azonban nincs egyedül a saját társadalmuk tradícióit elutasító nézeteivel, az általa is hirdetett divatos „progresszív” gondolatok teljesen általánosak a posztmodern nyugati baloldalon. Az sem mondható, hogy azok hirtelen a semmiből támadtak, sokkal inkább egy ötvenéves fejlődés betetőződésének tekinthetők. A hagyományos baloldal, a szociáldemokraták nem lerombolni, hanem megreformálni akarták a társadalmat, és gondolkodásuk középpontjában a jövedelemelosztás, a tőke és munka viszonya állt. A hagyományos családi értékeket még a kommunisták sem akarták lerombolni. Ezzel szemben a hatvanas évektől kezdve a nyugati új baloldal érdeklődése elsősorban a szexuális szabadság, a gender problémák, a feminizmus, a multikulturalizmus elősegítése felé irányult. Ennek a baloldalnak a hosszú menetelése a Nyugat intézményeinek elfoglalására teljes sikert aratott, és míg a jobboldal megnyerte a csatát a gazdaság frontján (már senki sem fenyegeti a kapitalistákat az államosítás rémével), addig társadalmi téren az új baloldal nézetei váltak uralkodóvá. Schindler ezt az új baloldalt „kulturális baloldalnak” nevezi, mert nézeteiket a kulturális élet minden területén érvényesíteni tudják. Az új baloldal támogatja a tömeges illegális bevándorlást, mert az fokozatosan szétmállasztja az európai tradicionális kultúrát, és ebben a kérdésben egyetértenek a multinacionális jobboldallal, amely viszont az olcsó munkaerő beáramlásában érdekelt.

Végül is Európa nem annyira gyenge, hogy ne tudná megvédeni önmagát, ám a szükséges cselekvést igencsak lebénítja a „kulturális baloldal” médiában erősen jelentkező, megalapozatlan multikulturalizmusa, a jobboldalon pedig a rövid távú profitérdek és a ragaszkodás olyan piaci dogmákhoz (Maastricht), amelyek megakadályozzák a szükséges racionális gazdasági lépések megtételét.