A száz legszegényebb magyar

A meggazdagodás filozófiája nem enged teret a szolidaritásnak.

Érdeklődéssel olvasom minden évben a Napi.hu gondozásában közreadott A 100 leggazdagabb című kiadványt: az idén már tizennegyedszer megjelenő leltár a magyar mágnásokat írja össze. Ezt olvasni sokunknak olyan, mint lottószelvényt vásárolni – tulajdonképpen illúziót kapunk a pénzünkért. A lottószelvénnyel azt, hogy fejben elkölthetjük a hetek óta halmozódó nyereményt, a tehetős emberek vagyoni helyzetét nézegetve pedig elgondolkodhatunk azon, mi mit csinálnánk, ha ekkora vagyonnal (és persze a vele járó hatalommal) rendelkeznénk. Az idén egyébként – immár ötödik éve – Csányi Sándor vezeti a listát 165 milliárd forinttal, őt követi Bige László (Nitrogénművek Zrt.) és a fotexes Várszegi Gábor.

A százas listára való bekerüléshez az idén már hatmilliárdos vagyon kellett (tavaly csak 5,3, tehát a leggazdagabb magyarok tovább gyarapodtak), és én azon is el szoktam gondolkodni: a „belépési küszöb” vagyonának egy százaléka elég volna, hogy egy átlagos magyar család égető anyagi gondjait (lakáshitel rendezése, rozoga autó kicserélése újra, gyerekek iskoláztatási költségei stb.) egyszer s mindenkorra megoldja. A 2015-ös listán szereplő száz ember összvagyona meghaladta a 2600 milliárd forintot (ez 160 milliárddal több, mint tavaly), ehhez képest az első, 2002-ben megjelent kiadványban szereplő gazdagok „csupán” 632 milliárd forint fölött rendelkeztek, ami persze akkor jóval többet ért. Ez tizennégy év alatt négyszeres vagyonnövekedést jelent, miközben a KSH adatai szerint e periódusban a fogyasztói árak 77 százalékkal nőttek.

Mindezek azért jutottak eszembe, mert ma délelőtt mutatnak be egy kiadványt a maglódi úti baptista szolgáltatóközpontban A szegénység 100 arca címmel. Az ezer példányban, uniós finanszírozásban elkészült könyv a legszegényebbek Magyarországát mutatja be – azokét, akiknek nem a tőzsdeindexek ingadozása vagy a globális terjeszkedés jelenti a legnagyobb problémát, hanem a család holnapi betevő falatjának előteremtése. Megrázó ötlet erről könyvet írni – hat éve egyébként volt egy hasonló kezdeményezése a Kurt Lewin Alapítványnak, amely során ők neves fotósok és újságírók közreműködésével adtak ki albumot A 100 legszegényebb címmel.

A pesszimista szakemberek azt mondják: egy ember meggazdagodása nyolc másik elszegényedésével jár. Mások azt vallják: a gyors siker ritkán jár együtt korrektséggel és igazságérzettel – a meggazdagodás filozófiája (főleg ezeken a vadkapitalista vidékeken) nem enged teret a szolidaritásnak és az elesettekkel való törődésnek. Persze nem vonjuk kétségbe a tehetség, az akarat és a kemény munka diadalát, és szerencséje is lehet sokaknak, de azért a rendszerváltás utáni Magyarországra inkább a zavarosban való halászás, a régi-új kapcsolatoknak köszönhető előrejutás és a törvények laza értelmezése jelentette a könnyebb utat az anyagi sikerhez. Ennek pedig komoly társadalmi ára lett – milliók kerültek a máról holnapra való élés mókuskerekébe.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a kiadvány elkészítéséhez az idei esztendő nyári, illetve őszi hónapjaiban bejárták Magyarország legszegényebb vidékeit Szabolcstól az Ormánságig, Nógrádtól Békésig, hajléktalanszállótól az utcáig, nyomorteleptől az elnéptelenedő falvakig. Mindenhol a legrászorultabbakat igyekeztek megkeresni, s ehhez segítségükre volt mindaz a tudás és tapasztalat, amit a munkatársak felhalmoztak az elmúlt húsz év során. Komoly szociális intézményi hálózatuk van, amelyek dolgozói kellő információval rendelkeznek a legszegényebbekről. Partnerük volt a munkában több civil szervezet, családsegítő iroda, iskola és óvoda, gyülekezet, az interjúk elkészítéséhez, a szerkesztéshez pedig újságírók adtak kellő szakmai hátteret.

Minden történet egyedi, mégis azt tapasztalhatjuk, hogy előfordulnak hasonló esetek. Sokan beleszülettek a szegénységbe, és nem is láttak más példát a segélyeket váró, sokgyerekes, elszegényedett család mintáján kívül. Az anyagi nehézségek mögött húzódó másik jellemző ok a betegség. Egy családtag, különösen az apa tartós megbetegedése teljesen kiszolgáltatottá tehet egy családot. Különösen, ha messze van a kórház, a szükséges orvosi segítség, ha nincsenek a közelben rokonok, nincs olyan támogató közösség, akik segítenének. Egy szerető család közelsége vagy az egészség olyan értékek, amelyekre sokszor fel se figyelünk addig, amíg vannak.

Az interjúk során volt néhány kérdés, amit mindenkinek feltettek. Az egyik közülük az volt: mi a legnagyobb problémájuk? A válasz megmutatta az illető világképét, jövőbe vetett hitét. Sokan azt mondták, hogy a legnagyobb gond a kevés segély – ők már feladták, nem tudták elképzelni az életüket külső segítség nélkül. Mások – főleg az Ormánságban – abban látják a gondok fő okát, hogy nincs munka. Ők akaratukon kívül belecsúsztak egy élethelyzetbe, amelyet veszteségként élnek meg, de nem látják a kiutat. Az interjúkészítők feltették azt a kérdést is: visszatekintve életükre, mit tettek volna másként? Meglepően sokan válaszolták azt, ha újra kezdhetnék az életüket, tanulnának, nem hagynák ott az iskolát. A tudás, a szakma óriási érték, ha nehéz körülmények közé jut az ember: talán ez volt az egyik legfontosabb tapasztalat a könyvkészítés hetei alatt.

A kiadvány készítésekor a szeretetszolgálat munkatársai igyekeztek felderíteni, hol a legnagyobb a rászorultság, azt persze lehetetlen megmondani, hogy egy-egy településen ki a legszegényebb. A szegénységnek sok arca van, és nem biztos, hogy mindig az nélkülöz a legjobban, aki a leghangosabban sorolja a baját. Nem mindegy az sem, hogy valaki önhibájából, szenvedélybetegsége okán került nehéz helyzetbe, vagy a sorsa taszította mélyre. A könyv készítői nem ítélkeznek: azt legfeljebb az olvasó teheti meg, ha kellő empátia, érzékenység és humánum birtokában ismerkedik meg a szegénység ily módon feltárt száz arcával.

Tudván, kiket, milyen körülmények közt élő embereket fognak meghallgatni, a kérdezők nem mentek üres kézzel – igyekeztek legalább egy tartós élelmiszert tartalmazó csomaggal részben és átmenetileg enyhíteni a megtapasztalt szükségen. Ezen túl hamarosan támogatási programot indítanak: megkeresnek olyan cégeket, magánszemélyeket, közösségeket, akik vállalják, hogy egy-egy szegénységben élő családon megpróbálnak segíteni. A cél az, hogy minden családnak és minden, az élet peremére sodródott egyedülálló embernek akadjon támogatója. Ehhez egy netes felületet is indítanak a következő címen: Aszegenyseg100arca.baptistasegely.hu. Az is cél, hogy a könyvben fellelhető tapasztalatok összegzésével, a szakemberek és a döntéshozók figyelmének felkeltésével hozzájáruljanak ahhoz, hogy élhetőbb világot teremtsünk magunk körül. Élhetőbb és boldogabb világot a legrászorultabbak számára is.

Aki elolvassa A szegénység 100 arca című könyvet, nehéz sorsú emberek életével szembesül. Vidéken, nehéz körülmények között nagybetűs Emberek küzdenek napi megélhetésükért az eldugott falvakban. Fájó belegondolni abba, hogy közben sok-sok, a nélkülözést jóval kevésbé ismerő honfitársunk panaszkodik állandóan a szomszédénál csak kicsit rosszabb sorsa miatt, vélt vagy valós sérelmei okán dühöngve szidja a világot, és bizalmatlan a körülötte élők iránt.

Amikor becsuktam a könyvet, magam is megdöbbentem, hogy éves jövedelmemnek mindössze a tíz százaléka mekkora segítség lenne a kiadványban szereplő családok bármelyikének.