Kiábrándító demokrácia

A magyarok egyharmadának teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszer van.

A hasonló doktriner megállapítások ma is uralják a közgondolkodást. Említhetnénk Lukács tételének az inverzét is: a legrosszabb kapitalizmus is jobb, mint a legjobb szocializmus. E hangzatos bölcsességből a jelenlegi agitproposok könnyen csinálhatnak új axiómát, de attól még éppúgy nem lesz igaz, ahogy a kifordítás előtti változata sem volt az. Van azonban napjainkban néhány, a fentiekkel rokonságot mutató állítás, amelyeket szinte kötelező vallania mindenkinek, mert aki kétségbe vonja igazságát, az menten kiiratkozik a kultúremberek sorából. Winston Churchillnek tulajdonítják a bonmot-t, miszerint a demokráciának sok hibája van, de jobb társadalmi rendszert még nem találtak ki. Ezt persze lehet vitatni vagy el lehet fogadni, de semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem is lehet jobbat kitalálni. Talán csak nem törték eleget a fejüket az illetékes okosok.

Arisztotelész az államrend hat formáját különböztette meg, amelyek közül háromnak a célja a köz üdvének megteremtése, míg ezek elfajzott, torz formái alkotják a maradékot. A jó formák a monarchia (egy személy uralma), az arisztokrácia (a legkiválóbbak uralma) és a politeia (szó szerint a város uralma, valójában a nép uralma a köz javára), míg az eltorzult formák a türannisz (a zsarnokság), az oligarchia (a gazdagok haszonleső hatalma) és a demokrácia, melyet a nagy filozófus a lumpenek szabados és féktelen tobzódásának tartott.

Arisztotelész szerint végeredményben mindegy, hogy egy személy, a kiemelkedők egy csoportja vagy a többség kormányozza a társadalmat: ha az éltető hagyományok a jó erkölcsök és az igazságos törvények szellemében irányítanak, akkor a köz javát szolgálják, ha nem, ha az írott és íratlan értékrendet semmibe véve csak a saját vagy a sajátjaik érdekeit keresik, akkor úrrá lesz az anarchia, az állam meggyengül, és előbb-utóbb a türannisz veszi át az uralmat. Mindenesetre sokkal bölcsebbet és hasznosabbat azóta sem mondhatunk: ahol a hagyományok, az erkölcs, a törvények korlátozzák a hatalmat, ott erős, egészséges, élhető társadalom alakul ki. Ezeket kontraszelektált, alkalmatlan, korrupt, elfogult testületek (demokratikusnak mondott intézmények) önmagukban nem pótolhatják.

A Tárki felmérése szerint a nagykorú magyar lakosságnak kevesebb mint a fele ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a demokrácia jobb, mint a többi politikai rendszer. Az elemzők úgy vélik, káros és veszedelmes jelenség ez, mert egyre inkább érzékelhető, hogy a magyarok kiábrándultak a demokráciából. Kérdés, hogy ez a kiábrándultság magának a demokráciának szól, vagy annak a sajátos változatnak, amit Magyarországon demokrácia címén előadtak. Hozzátéve, hogy az sem egynemű szerkezet, hiszen még a Horn-kormánynak is más volt a demokráciafelfogása, mint Gyurcsányéknak, míg mindazt, ami az utóbbi öt évben zajlik, sokan csak fenntartásokkal neveznék demokráciának.

A modern összehasonlító politológia a társadalmi rendszereket két alaptípusra egyszerűsítette: a demokráciára és a diktatúrára. Sőt, számos tudós elme úgy véli, hogy csak a polgári liberális demokrácia tekinthető igazi demokráciának, minden más, magát demokratikusnak valló rendszer tulajdonképpen diktatúra. Ez a leszűkítés azzal a veszéllyel is jár, hogy a liberális demokráciát abszolút értékké teszik, amit nem lehet vitatni, kritizálni. Ennek következménye, hogy gyakran a nyugati demokráciák hatalmi elitjének hazugságai, sőt bűncselekményei is elfogadott, legitim tettekké válnak, elegendő a demokrácia vélt vagy valós érdekeire hivatkozniuk. Hosszan lehetne sorolni a példaképként állított fejlett demokráciák működési zavarait, amelyek jelentősen rontották a lakosság nyugalmát, biztonságát, anyagi helyzetét, de nem tesszük, mert hamar megbélyegeznének, hogy a nép ellenségei vagyunk. A liberális demokrácia rajongói roppant indulatosan reagálnak a kritikára. Már hívószavak hallatán harciassá válnak, a tartalom érdemi ismerete nélkül.

Vajon ebben a demokráciában csalódott a magyar népesség, vagy valamelyik másik fajtában? Hiszen az egyszerűsítő törekvések ellenére sokféle típust ismer még a szakirodalom. (Csak jelző nélküli demokráciáról nem beszél senki, ami valami olyasmi lehet, mint az arisztotelészi politeia, de az is csak elméletben létezett.)

Jelenleg éppen az illiberális demokráciát építjük, amelynek az lenne a lényege, hogy az elszabadult szabadságjogokat ésszerűen korlátozzák. De a tapasztalataink inkább azokra a törekvésekre irányítják a figyelmünket, amelyek a fékek és ellensúlyok rendszerét igyekeznek gyengíteni. Ám ezek a hatalomtechnikai ügyeskedések kevéssé izgatják a lakosság széles rétegeit. Az emberek fontosabbnak tartják azt, hogy milyen anyagi körülmények között élnek. Gyakorlatilag ez a mutató minősíti a demokráciát is.
A felmérés azt mutatja, hogy a magyarok egyharmadának teljesen közömbös, hogy milyen politikai rendszer van. Ők legalább már nem fognak kiábrándulni a demokráciából – igaz, a diktatúrából sem.