Nyilvántartott és bejegyzett

A bizniszegyházak kiszűrése továbbra is komoly gyakorlati nehézségekbe ütközik.

Meghatottságában nagy szerényen csak annyit mondott egykoron Semjén Zsolt: „kodifikációs remekmű.” Ez a rendkívüli elismerést kiváltó objektum a 2011. évi CCVI. számú, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény volt. A szöveget azóta is folyamatosan reparálják, az érintettek (a vallásfelekezetek) jelentős része mégsem volt elégedett vele, miként a különböző bírói fórumok (Alkotmánybíróság, strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága) is inkább a hibákat és hiányosságokat vették észre. Végül négy év után alapos átalakításra szánta el magát a törvényalkotó. Az új koncepció részletes elemzését nyilvánosságra hozták, s a fogadtatás egyelőre kedvezőnek mondható. Ám félő, hogy a korábbi törvény egyik legfontosabbnak mondott célja, a „bizniszegyházak” kiszűrése a mostani módosítások után sem lesz könnyebb.

A vallásszabadság szélsőséges (liberális) felfogása nemcsak a vallási köntösbe bújt üzleti vállalkozásoknak nyújt menedéket, de a tagjait rabszolgamunkára kényszerítő közösségeknek, a szervezett bűnözésnek, sőt a terrorizmusnak is. Hírhedt példa a Népek Temploma nevű amerikai közösség tragikus pusztulása. A hatóságok hosszú ideje tudták, hogy az „egyház” vezetője, Jones tiszteletes embereket tart rabságban és rabszolgaként dolgoztatja őket, ám a vallási közösségeket védő törvények miatt nem tudtak fellépni ellene. Amikor nagy nehézségek árán egy szenátornak sikerült vizsgálatot kezdeményezni a közösség ellen, Jones megölette a politikust, a híveit pedig kollektív öngyilkosságra késztette. Az akaratuktól megfosztott, agymosott emberek nagy része hajlandó volt megölni magát, az ellenkezőket pedig Jones testőrei mészárolták le. Ezernél is több áldozata volt a szörnyűséges öngyilkosság-sorozatnak – köztük volt Jones tiszteletes is, aki megmérgezte magát. Ilyen szélsőséges veszedelem hazánkban talán nem fenyeget, de agymosást, vagyonközösséget megvalósító szekták megjelentek már nálunk is. De volt arra is példa, hogy egy betörőbanda akarta vallási közösségként regisztráltatni magát. Ha időközben nem buknak le, valószínűleg be is jegyzik őket.

A bizniszegyházakkal szembeni fellépés igénye elismerésre méltó törekvés, de gyakorlati megvalósítása komoly nehézségekbe ütközik. Hiszen a modern, szekularizált társadalmakban az egyházak hitelveit, tanításait, belső törvényeit, szervezeti és működési szabályait az állam nem vizsgálhatja, nem bírálhatja felül, nem változtathatja meg. Magyarán az állam nem engedélyezi egyes felekezetek működését, hanem a formai feltételek megléte esetén egyszerűen tudomásul veszi. Elegendő, ha a felekezet hivatalos képviselője nyilatkozatot tesz arról, hogy működésük során betartják a törvényeket, arra nincs mód, hogy megvizsgálják, mennyire hihető egy ilyen nyilatkozat. Ezért a 2011-es törvényben arra igyekeztek megoldást találni, hogy a kedvezményekkel járó egyházi státust ne lehessen egyszerű bírósági bejegyzéssel elnyerni, hanem az Országgyűlés döntsön az egyházak elismeréséről. Kétféle vallási közösséget különböztettek meg: a vallási egyesületeket, amelyek alapítására és működésére az egyesületi törvény vonatkozott, és az egyházakat, amelyek megfeleltek bizonyos feltételeknek, és az Országgyűlés elismerését is bírták. A parlament, ha nem is ellenőrizhette a vallási közösségeket, legalább mérlegelhette, hogy melyik felekezet tekintendő egyháznak. Az egyházként való elismerés alapvető feltétele volt a legalább százéves nemzetközi vagy húszéves hazai működés, valamint tízezer fős taglétszám (ezt a számot többször módosították).

Ám az egyházak Országgyűlés általi elismerése ellentmond a szeparáció (állam és egyház szétválasztása) elvének, s azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a képviselők politikai döntést hoznak. Miként volt is rá precedens, hiszen az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség hiába felelt meg az egyházi kritériumoknak, a kormánypárti többség tisztán politikai okokból megtagadta tőle az elismerést. Egy KDNP-s képviselő odanyilatkozott, hogy a metodista egyháztól kértek információt róluk, de azok nem mondtak semmi jót. Sajátos eljárás. Mintha az izraelita hitközségtől kérnének felvilágosítást a katolikus egyház ügyei felől, elvégre ők is onnan szakadtak ki valaha. A parlament ezen szerepéről az Alkotmánybíróság, a velencei bizottság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította, hogy nincs összhangban a magyar alaptörvénnyel, az Emberi jogok európai egyezményével, valamint a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányával.

Az Igazságügyi Minisztériumban készítették el az újabb törvénytervezetet, amelyet kormányzati részről továbbra is a 2011-es törvény módosított változatának tartanak. A legfontosabb változás, hogy megszűnik az országgyűlési elismertetés procedúrája, elegendő lesz a bírósági nyilvántartásba vétel az egyházi státus elnyeréséhez. További jelentős változás, hogy a korábbi kettő helyett háromlépcsős lesz a vallásfelekezetek besorolása. Az első lépcső a vallási egyesület lenne. Egyesületet már tíz taggal lehetne alapítani, és közhasznú szervezetként működhetne az egyesületi törvény szabályai szerint. Az állammal kötött külön megállapodás alapján közfeladatok ellátásáért az egyesület támogatásra is jogosult lehet. Közhasznú szervezetként az egyszázalékos adófelajánlás is megilletné, de csak az egyesületeknek járó rész. Azok a felekezetek, amelyeknek legalább ezer tagjuk van, vagy három év átlagában legalább négyszázan ajánlották fel nekik jövedelemadójuk egy százalékát, és legalább öt éve vallási egyesületként működnek, kérhetik, hogy nyilvántartásba vett egyházként regisztrálja őket a bíróság. A nyilvántartásba vett egyházak hitéleti tevékenységükhöz is kaphatnak adókedvezményt, illetve állami támogatást. Megkapnák az egyházi egy százalékot is, annak kiegészítéseivel együtt. Egyéb állami finanszírozásra az állammal kötött egyedi megállapodások alapján jogot nyerhetnek. A harmadik lépcsőfok a bejegyzett egyházak kategóriája lenne. Az ilyen besoroláshoz legalább tízezer tag vagy ötéves átlagban négyezer egyházi egy százalékos szja-felajánlás, százéves nemzetközi vagy húszéves hazai működés igazolása szükséges. A tervezetben szerepel, hogy a hitéleti működés támogatását illetően az állam nem tehet különbséget a vallási közösségek között, de a közfeladat-ellátás állami támogatása már „objektív és ésszerű indokok” alapján eltérő lehet.

Természetesen az Alkotmánybíróság és a nemzetközi fórumok is elismerték, hogy a vallási közösségek sajátos jogállása visszaélésekre adhat lehetőséget, amelyek ellen hatékony fellépés szükséges. A visszaélések szűrésére elsősorban nem a nyilvántartásba vétel feltételeinek szigorúságát, hanem a jelenleg is hatályos garanciális szabályok és szankciórendszer következetes végrehajtását tartják alkalmas eszköznek. Az Alkotmánybíróság javasolta, hogy a szabálysértőkkel szemben az állam fokozottan támaszkodjék a közösségek önkontrolljára, hiszen a valódi vallási tevékenységet végző szervezetek nem kívánnak visszaélni a jogosítványaikkal. Ebben a jeles testületnek teljesen igaza van: miként az élet bármely más területén, itt sem a tisztességes emberek szoktak bűncselekményeket elkövetni. Így továbbra is csak fohászkodni tudunk azért, hogy ezek az eszközök elegendőnek bizonyuljanak a különböző deviáns „vallások” és bizniszegyházak elrettentéséhez.