Storck, az unortodox

És akkor jött ez a szürke öltönyös, mogorva muki.

Nem idéznénk vissza mind a mérkőzéseket, inkább arról essék pár szó, milyen furcsaságokat csinált a nagy válogatott élén Bernd Storck, amiért kis híján megölte a honi Magasságos Edzői Szakma vagy a futball mainstream anyatejét szívó szurkoló.

1) Hányszor és hányszor hivatkoztak arra korábbi szövetségi kapitányok, hogy teljes csapatrészek küzdenek meccshiánnyal? Pedig mennyire örök érvényű igazságnak tűnik, hogy a meccs a legjobb edzés, nem? Erre jön Storck, hogy halasszák el az NB I-es fordulót a válogatott pótselejtezői előtt, mert ő össze akar írni mindent mindenkiről, a saját felmérései alapján. Hogy bejött-e? Későbbi személyi döntései alapján fényesen.

2) Merthogy behívta a bő keretbe azt a 21 éves Kleinheisler Lászlót, akire az előrelépését szavatoló külföldi ajánlat érkezett, aminek hatására a Videoton kemény középpályása nem írta alá jövőre lejáró szerződésének meghosszabbítását. Emiatt pedig május óta nem játszik tétmérkőzést sem a Vidi első, sem a harmadosztályban szereplő második csapatánál, mindössze az edzéseket látogathatja. Kleinheisler meg sem állt az oslói kezdőcsapatig, a találkozón pedig döbbenet jól játszott, s teljesítményét győztes góllal koronázta meg. Azelőtt 34 éve nem vertük meg Norvégiát. Bejött Storcknak? Naná!

3) Jöttek-mentek olyan hírek, hogy „a Lacika” fáradt Oslo után, nem lehet játszatni. Mivel azonban Gera Zoltán sárga lapok miatt kiesett, Nagy Ádámot azért mégsem lehet két ember helyére betenni, Storck fogta magát, és a magyar labdarúgás elmúlt évtizedeinek legfontosabb mérkőzésén, vasárnap Kleinheislernek megadta a második válogatottság lehetőségét is. Kérdezni sem kell, jól tette-e.

4) Szentnek és sérthetetlennek hitték sokan Juhász Roland helyét a válogatottban. A szintén Fehérváron alkalmazásban álló középhátvéd azonban sárga lapok miatt nem állhatott rendelkezésre Oslóban, így Storcknak nem kellett nagyon megmagyaráznia az ugyebár meccshiányos helyettes, Lang Ádám szerepeltetését, aki olyan sarkazós norvég passzokat fülelt le Oslóban, hogy még! A visszavágón így – jelentsük ki – senki nem hiányolta Juhászt a védelem közepéből, de annak a Guzmics Richárdnak a szerepeltetését sem kérdőjelezte meg senki, pedig az Egervári-érában még negatív hős volt Bukarestben. Volt benne kockázat? Volt! Bejött? Be!

5) Itt van ez a Nagy Ádám. Egy éve sincs, hogy a futballközeg még csak egy ügyes futsalos (teremfocis) gyerekként ismerte. Aztán a Ferencvárosban Thomas Doll edző meglátott benne valamit, súgott honfitársának, Storcknak, és a „diktátor” máris lehetőséget adott Nagynak, aki élt is vele. Pedig mostanság nem jósolnak nagy jövőt egy ilyen vékonydongájú, kicsit furcsa, cikcakkos futásokat végző játékosnak. Storck megtalálta a helyét a gyepen a felnőtteknél is! Mindkét pótselejtezőn játszott, a másodikon kezdőként, végig.

6) Szalai Ádám. Egy ország röhög hónapok óta azon, hogy a Hoffenheim csatárát régóta padoztatják klubjában. Storck mit csinál? Az első pótselejtezőn beteszi a kezdőbe! Ahol aztán fut, több-kevesebb sikerrel ütközik, pontrúgásoknál viszont jól helyezkedve és számtalan alkalommal ment, nem mellékesen pedig leköt annyi energiát az ellenfél soraiban, hogy a középpálya virgoncai elegendő helyen tevékenykedhessenek. Meg kell barátkoznunk azzal a Dárdai–Storck-féle elgondolással, hogy a csatár nem feltétlenül góllövésre kell, ha annyi helyet csinál a társaknak, amennyi csak szükséges.

7) Aztán mire természetesnek vennénk, hogy Szalai kezdeni fog a visszavágón – ha nem ő, akkor talán Böde vagy Nikolics. Erre mit látunk az MLSZ Twitterén egy órával a visszavágó kezdése előtt? Priskin Tamás nevét! Te jó ég! A Pintér-érában jutott érdemben szóhoz legutóbb, gólt is akkor szerzett, az északírek elleni, szégyenteljes mérkőzésen. De jól van, Oslóban nyertünk, hátha most is jót húzott Storck: igen, a 14. percben egy előre bikázott labdával megver egy védőt, egy csellel összeugrasztja egy másikkal, majd úgy feltekeri a labdát a felsőbe, hogy ilyen nincsen is. Edzői kockázatvállalás? Eredménnyel? Újabb két igen.

8) Kapusposzt Király öreg, lepkés, mackós. Mennyi bajunk volt vele annyi év során?!? Egy volt azok közül, akik részesei voltak a ki nem jutós sorozatoknak, egészen 1998 óta. Merész húzás kell? Megtartja Dárdai és Storck is. És fényesen visszaigazolódik a döntésük. Pedig Bogdán Ádám liverpooli kupaszereplései lassan átlépik az európai sportsajtó ingerküszöbét. Eljöhet még az ő ideje is, mint a vízilabdázó Szécsi Zoltáné Kósz mögött a sydneyi olimpiai döntőben.

9) Bernd Storck kapott hideget, meleget, amikor Észak-Írországban a 89. percben, 1-0-s vezetésnél, emberelőnyben a támadó Németh Krisztián helyett bejött a jól fejelő Vanczák Vilmos, és pontrúgásból kaptunk gólt. Storck gyakorlatilag felülbírálva magát, ugyanilyen helyzetben ma már elöl frissít a végén, három cserénk közül egy a félidőben történt a középpályán, kettő kifejezetten a támadóalakulatban, posztra. Vezetésnél, az eredmény megtartásának kényszerűségében. Kockázatosnak tekinthető? Korábbi fogalmaink szerint hogyne! Bejött? Be!

10) És sokak kedvence: hányszor és hányszor látjuk, hogy egy, a miénknél tűrhetőbb bajnokságban játszó futballista kiakad a kapitányra? Még szerencse, hogy ezek a futballisták vannak sokkal kevesebben (Huszti, Tőzsér), a többiek, belátva egy-egy nagyobb visszhangú zúgolódás értelmetlenségét beállnak a sorba, és azt csinálják, amit főnökük, a diktátor karakterű, unortodox, de eredményre vezető döntések sorát meghozó, felelős vezető mond. Még az Egervári-éra alkonyán szónokoló Szalai Ádám is a Himnusz-ismétlés alatt kisírt szemmel mormolta el a sajtó füle hallatára, hogy igen, Storck és Dárdai sokkal többet kihozott ebből az állományból, mint ami benne van. Magára is értette.

Ha ez az unortodoxia kell egy generációs élményhez