Van a létező, valóságos 3-as metró, amelyen mi, budapestiek nap mint nap félelemmel vegyes beletörődéssel utazunk, és amelynek most már tűrhetetlenül sokat késik a felújítása. Ám van egy másik, egy virtuális, pénznyelő 3-as metró is, amelyet a harmadik Orbán-kormány végképp átadott saját fantomjainak.
Amint alászállunk a mozgólépcsőkön a mélybe, látjuk az igazi metró állapotát, rozsdás szerelvényeit, halljuk vészjósló hangját az alagútban, és csak abban bízunk, hogy nem akkor áll le és kezd el füstölni, amikor épp benne vagyunk. Az itt élők többsége evidenciának tekinti Tarlós István főpolgármester szavait, miszerint ez a metróvonal nem az elmúlt hat évben lett negyvenéves. Első szakaszának négy évtizeddel ezelőtti átadása óta azonban meggyűlt a baja a fantomokkal. A kényszerűségből és félezer milliárdból befejezett 4-es metró után a főváros második legnagyobb 2010 utáni beruházása a 3-as metró felújítása lenne. Már ha elkezdődne – de egyre világosabb, hogy a kormányzati körök csak a saját hasznukat nézik. Ezért késik valójában a 3-as metró felújítása, ezért megy az érthetetlen maszatolás a metrópótló buszok beszerzése, az uniós és a kormányzati források biztosítása körül.
Érthető, hogy Tarlós István rendkívül ideges. Több mint egy hete kirúgással fenyegette meg a nagy értékű közbeszerzések lebonyolítására létrehozott fővárosi cég vezetőjét, ha nem írja ki a pályázatot a 3-as metró rekonstrukciójára. Amire negyven év ide, a BKV sokáig meglévő eladósodottsága oda, a kormány két év óta képtelen előteremteni a forrásokat. Orbán Viktor miniszterelnök a Modern városok program keretében egy-egy vidéki városnak ígért a kormánya nevében csaknem annyit, mint amennyibe (140 milliárd) a metrófelújítás kerül. A kifelé egységesnek mutatkozó kabinetet belülről érdekkörök hálózatának valóságos háborúja feszíti 2014 óta, ezért az uniós harctéren tapasztalt határozottság a – klasszikus pártként gyakorlatilag már nem funkcionáló – Fidesz idő előtti szétrobbanásával fenyegetne. S mivel a honi politikában most az október 2-i kvótaellenes népszavazás az abszolút adu, ezt Orbán holmi metróügyért nem kockáztatja.