Európa fenyegetés lenne a nemzeti identitásra?

Bizonytalanságokkal teli, összetett világunkban nehézzé válhat megtalálni a helyünket.

Európa vezető politikusai ma Pozsonyban találkoznak többek közt azért, hogy megvitassák a brexit utáni helyzetet, a szükséges teendőket a biztonság, a munkahelyteremtés és a növekedés elősegítése érdekében. A cél az, hogy olyan eredmények, megállapodások szülessenek, amelyek egyesítenek bennünket, különös tekintettel a jövőre és a fiatalokra.

Az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosaként úgy gondolom, hogy a britek kilépés melletti döntésének legfontosabb tanulsága az, hogy többet kell tennünk az európai identitás megteremtéséért. Amely azonosságtudat nem a már meglévő identitásaink helyébe lép, hanem kiegészíti és segíti azokat. Hiszek abban, hogy ebben a munkában az ifjúságra kell koncentrálnunk.

Nagy-Britanniában – ahogy az unióban másutt is – az emberek láthatóan úgy érzik, hogy a különböző identitások versengenek egymással, hogy az európai identitás a nemzetivel, a regionális, helyi, kulturális, etnikai, vallási identitásokkal versenyez. Ennek eredményeképpen elutasították az európai identitást.

Jómagam azért nem gondolom, hogy létezik ilyen konfliktus, mert meggyőződésem, hogy mindnyájunknak számos különféle identitása lehet, s ez csak gazdagítja életünket, személyiségünket.

Sok fiatal ráérzett erre: a 24 év alatti brit szavazók közel háromnegyede Nagy-Britannia EU-ban maradása mellett szavazott. Ők az Erasmus-generáció, vagyis olyan fiatalok, akiknek teljesen természetes, hogy szabadon utazhatnak a tagállamok között, hogy más kultúrákat fedezhetnek fel, hogy új környezetben is élettapasztalatot szerezhetnek, amikor külföldön tanulnak, dolgoznak vagy önkéntes munkát végeznek.

Vajon mi az oka annak, hogy oly sok mai fiatal elfogadja ezt az újabb identitásréteget, sőt kiteljesedik általa? Nagyban köszönhető ez az európai integrációnak és különösen az Erasmus programnak. Három évtized alatt bebizonyosodott e programról, hogy az uniós szintű cselekvés kiváló példája: anélkül egyesít, hogy megpróbálna egyformává tenni. Nem gátol, nem diktál, viszont pozitív hozadéka van, változást okoz pusztán azáltal, hogy nemzeti oktatási rendszereket, gazdaságokat és társadalmakat hoz kapcsolatba egymással olyan fiatalok révén, akik másféle háttérrel, eltérő tapasztalatokkal, nézetekkel, eszmékkel rendelkeznek.

Az Erasmus program ma mégis sokkal többről szól, mint az egyetemi hallgatók mobilitásáról. Az eTwinning, amely több mint 380 000 tanárt kapcsol össze Európa-szerte, a világ legnagyobb tanári hálózata, és egyben lehetővé teszi, hogy a diákok közös projekteken együtt dolgozzanak. Az Erasmus az önkéntes munkát is ösztönzi – az elmúlt húsz évben körülbelül 100 000 fiatal javát szolgálta eddig az európai önkéntes szolgálat. Ezenkívül minden évben körülbelül 220 000 fiatalt és ifjúságsegítőt hoz össze, lehetővé téve számukra, hogy tanuljanak egymástól, és együttműködési hálózatokat hozzanak létre.

Ezek a kapcsolatok segítenek megérteni, hogy miben különbözünk egymástól, és mi az, ami közös bennünk.

Amikor uniós polgárokat kérnek meg arra, hogy nevezzék meg azokat a tényezőket, amelyek a legfontosabbak az egymással való közösség érzésének megteremtésében, legtöbbször a kultúrát, a történelmet és a sportot nevezik meg. Mindnyájunknak van elképzelése arról, mi az, hogy európai kultúra és identitás, milyen közös hatások értek minket, mi a közös örökségünk – William Shakespeare éppúgy része ennek, mint Liszt Ferenc, Edvard Munch éppúgy, mint Pedro Almodóvar. Ezért fontos az olyan programok megerősítése, mint az Erasmus, amely kifejezetten alkalmas arra, hogy támogassa ezeket a tényezőket.

Ezen fogunk dolgozni. A 2020-ig tartó jelenlegi pénzügyi időszak hátralévő részében az éves költségvetés növekedni fog. Az Erasmus+ programot még nyitottabbá fogjuk tenni az olyan fiatalok számára, akiknek szűkebbek a lehetőségeik. Arra is törekedni fogok, hogy továbbra is kiemelt hangsúlyt kapjanak azok a projektek, amelyek közös értékeinket és a befogadást támogatják.

Bizonytalanságokkal teli, összetett világunkban nehézzé válhat megtalálni a helyünket, megválaszolni azt a kérdést, hogy kik is vagyunk valójában. De a bezárkózás és a magunkba fordulás egészen biztosan nem segít. Össze kell fognunk, jobban, mint bármikor, hogy felfedezzük és elfogadjuk egymást – és magunkat. Létkérdés, hogy megerősítsük és ápoljuk európai identitásunkat, amely azonosságtudatunk többi rétegéhez hozzáadódik, és gazdagítja azt. Ki mással lehetne ezt sikerrel kecsegtetőbben elkezdeni, mint a fiatal nemzedékkel, a nyitott, sokrétegű identitások és Európa jövőjének eszményi nagyköveteivel?

A szerző az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa