A járulékcsökkentés nyugdíjcsökkentés

A magyar gazdaság érzékelhető növekedésnek indult, bár ez a felzárkózáshoz kevés.

Mindezek hatására napjainkban jelentős többletek halmozódnának a nyugdíjalapban, ami nyugdíjemelésért kiáltana, ha a kormány néhány trükkel el nem tüntetné. Ezek közül a legfontosabb a közel két évtizeden át (2011-ig) a bruttó bér százalékában meghatározott munkaadói egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási járulék szociális hozzájárulási adóvá történt összevonása. Ennek az Egészségbiztosítási Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap közötti megosztása immár a költségvetési törvényben történik, s míg 2012-ben annak teljes összege az utóbbiba került, 2016. jú­lius 1-jétől már nem egészen háromnegyede, s felhasználására bejelentkezett a Nemzeti Foglalkoztatási Alap is. (A szochobevételből 2016 első fél évében a Nyugdíjbiztosítási Alapnak 79,43, az Egészségbiztosítási Alapnak 20,57 százalék jutott, ami július 1-jétől 74,30, illetve 20,53 százalékra csökkent, míg a fennmaradó 5,17 százalék a foglalkoztatási alapba kerül.) Ráadásul a foglalkoztatástámogató programok miatti járulékkiesést a kormány nem igyekszik pótolni, s ugyanez igaz a járulékkedvezményként igénybe vett gyermekkedvezményre is. Érdemes felidézni, hogy két évtizeddel ezelőtt már volt hasonló helyzet: akkor a nyugdíjrendszer második (tőkefedezeti) pillérének létrehozása azt a célt is szolgálta, hogy ne legyen látható többlet a nyugdíjalapban, mert az olyan, a nyugdíjemelésre irányuló politikai nyomást hívna életre, melynek aligha lehetne ellenállni.

A járulékcsökkentés – bár ezt az összefüggést nem könnyű megérteni – nyugdíjcsökkentést jelent. Nem a jelenlegi nyugdíjasok, s nem is a közeljövőben nyugdíjba menők nyugdíjának csökkentését, hanem azokét, akik később érik el a korhatárt. Komoly ember nem gondolhatja, hogy a most csökkentett járulékot egy-másfél évtized múlva visszaemelik azért, hogy kifizethessék az akkori, mai szabályok szerint megállapított nyugdíjakat. Hornung Ágnes pénzügyi államtitkár bő hónapja ki is mondta, hogy a kormány célja az állami nyugdíj szerepének csökkentése. Ez, dekódolva, nyugdíjcsökkentést jelent. De akinek fájni fog, az ma az ötvenes évei elején jár, vagy fiatalabb – és egészen más gondok foglalkoztatják.

A kormány számára két megoldás is kínálkozik, ha járulékcsökkentés nélkül akarna megszabadulni a nyugdíjalap többletétől. Egyik az állam hitelezése: a többletből a nyugdíjalap államkötvényben tartalékot halmoz fel arra az időre, amikor majd folyó bevételei meghaladják nyugdíjkiadásait. Ez például az Egyesült Államokban ismert gyakorlat. A másik, hogy a „felesleges” összeget visszafizeti: a munkaadók munkavállalóik után fizetik a szochót, aminek meghatározott hányada a munkavállalóknak a Magyar Államkincstár által vezetett számláira kerül, s ott úgy kamatozik, mintha állampapírba fektették volna, ami számukra kedvezőbb, mint bármely betét. Ezt a kormány nyugdíjcélú megtakarításnak tekintheti. Aki nem akar ily módon nyugdíjcélra takarékoskodni, annak joga volna az így összegyűlt összeget (vagy annak egy részét), mondjuk negyedévente vagy félévente, visszakérni. Ezzel a megoldással a kormány elérheti, hogy a járulékcsökkentés minden forintja a munkavállalókhoz kerüljön, ráadásként a nyugdíjcélú megtakarítások is nőnének (ha már csökken az állami nyugdíj szerepe). Mindkettő a kormány deklarált célja.

S e célok elérése érdekében még csak tárgyalni sem kell a munkaadókkal és a munkavállalókkal.