Ötkarikás ostor

Ha lehetett volna népszavazás az olimpiáról, az egészen másról szólt volna.

Elvégeztetett. Mármint az, hogy egyrészt Magyarország most már végigcsinálja a pályázatát a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogáért, másrészt hogy erről biztosan nem lesz népszavazás. Pedig amióta egyáltalán felmerült újbóli, immár tizedik kandidálásunk, azóta legalább az ország fele elgondolkodott azon: vajon megéri-e ez nekünk, magyaroknak?

Már rég nincs meg az esélye annak, hogy a jövő szeptemberi, ránk nézve kedvező NOB-döntés esetén képes lenne az egész ország a sikeres olimpiarendezés érdekében összefogni. A népszavazás intézménye is alapvetően megváltozott: jó ideje kizárólag arra használja fel valamennyi oldal, hogy a másik felet legyőzze. Nem egy adott témában. Nem szakmailag, érvek alapján. Politikailag. Úgy tűnik, az emberek véleménye nem sokat számít. Sem azoknak, akik a kérdéseket feltennék, sem azoknak, akik már a kérdések feltevését hol kopasz verőlegényekkel, hol bírósági ítéletekkel, hol pedig – a biztos vereséget előre látva – parlamenti törvényalkotással akadályozzák meg. Éppen ezért az olimpia rendezéséről nem lehet véleményt mondani. Se pró, se kontra.

Hogy miért? Mert vélhetően arról szólna minden, odacsap-e az (öt)karikás ostorral Orbán Viktornak és a Fidesznek az istenadta nép. Ugyanakkor a Kúria ítéletét hallva – miszerint nem lehet népszavazást tartani az olimpia rendezéséről szóló törvény hatályon kívül helyezéséről – már mindenki legyintett, és egyre többször mondták ki nyíltan az emberek: ez is csak arra lesz jó, hogy még jobban megszedjék magukat azok, akik a húsosfazék közelében vannak. Erre látnak esélyt egyre többen, s nem arra, hogy becsületesen, korrupciómentesen képesek legyünk megrendezni 2024-ben a nyári játékokat. Egyöntetű vélemény, hogy vannak, akik az olimpiai öt karikából is lenyúlnának egyet. És ebben csak megerősítik az embereket az olyan döntések, mint az a kettő, amely az elmúlt héten született: több mint 483 millió forintot különítettek el a riói érmesek és helyezettek jutalmára – olimpia és paralimpia együtt –, ugyanakkor 636 millió forintért parkosítanak a felcsúti fociakadémián. De a vizes világbajnokság költségei is 100 milliárd körül járnak, holott Gyárfás Tamás eredetileg 7-9 milliárdos költségről beszélt.

A népszavazás a fentiek nélkül is veszélyes fegyver lehet egy ilyen fajsúlyú döntésnél. Hamburg éppen ugyanezen olimpia és paralimpia rendezéséért szállt volna harcba, ám a helyiek tavaly november 29-én ügydöntő népszavazáson úgy határoztak, hogy nem támogatják a város pályázatát, mert féltek a gazdasági következményektől, a hatalmas kiadásoktól és attól, hogy mindez veszélybe sodorhatja a kikötőváros lakóinak jövőjét. De ott van Oslo példája is, ahol egy szinte biztosra vehető téliolimpia-rendezés azért hiúsult meg, mert a város lakóinak csak 55 százaléka támogatta a pályázatot, és a városvezetés ezt kevésnek ítélte.

Objektív döntésről aligha beszélhetnénk egy olimpiáról szóló népszavazáskor, mondjanak bármit a gazdasági szakemberek: számos világverseny elképesztően magas színvonalú megrendezésével bizonyítottuk már, igenis képesek lennénk a teljes sportvilágot vendégül látni. Gazdaságunk megélénkülne, nyereségünk – elsősorban a turizmusból adódóan – nemcsak anyagilag, hanem az országimázs tekintetében is számottevő lenne, az infrastrukturális befektetések pedig középtávon megtérülnének. Az ellenzők fő érve az, hogy az ezermilliárdokban mérhető összegeket – amelyek természetesen folyamatosan nőnének a csillagos égig – másra is költhetnénk: oktatásra, egészségügyre, a szakadozott szociális háló befoltozására.

Ráadásul a két riválishoz – Párizs és Los Angeles – képest mindenben el vagyunk maradva, ahogy ezt nemrég egy magyar sportdiplomatának, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főigazgatójának a nyilatkozata is megerősítette. Ádámfi Attila ugyanis mindkét városban járt nemrég, és azt tapasztalta, hogy míg a korábban egyaránt két-két olimpiát sikeresen megrendező Párizs és Los Angeles akár holnaptól készen áll lebonyolítani a nyári játékokat, addig jelenleg egész Magyarországon nincs olyan létesítmény, amely alkalmas lenne bármely versenyszám olimpiai szintű befogadására. Az első ilyen még épül: a 2017-es vizes vb igencsak impozánsnak ígérkező uszodakomplexuma. Igaz, tervek, elképzelések már vannak, makettben verjük a világot, ugyanakkor például a paralimpiához elengedhetetlen akadálymentesítés még nem áll sehogy. A Magyar Paralimpiai Bizottság előzetes kalkulációja szerint tízezer mozgássérült vendég érkezésére számíthatunk sikeres pályázat esetén 2024-ben, és jelenleg mindössze ötszáz akadálymentes férőhely van a budapesti szállodákban, míg a hármas metró vonalán két akadálymentes állomás.

A döntés azonban végleg és kizárólag a NOB kezébe került. Kérdés, társadalmi megerősítés híján jól jártunk-e ezzel.