Nem tudom, az értékelés írója valóban ott volt-e azon a bizonyos szerelvényen, de ismerek valakit, aki igen, és benne jóval kellemetlenebb emlékeket hagyott az incidens. Szerinte percek választották el az összezsúfolódott embereket attól, hogy pánik törjön ki közöttük. A feszültség hullámai egyre magasabbra tornyosultak, és valószínűleg át is csaptak volna a tömegen, ha a metróvezető nyugalmat árasztó magyarázatai és instrukciói nem csillapítják az utasok indulatait. A vezető megőrizte a hidegvérét, annak ellenére, hogy a hangszórókból hallani lehetett, ahogy egyre türelmetlenebbül kér segítséget a rádióján a műszakiaktól.
Mióta Nyugat-Európában egymást érik a terrorcselekmények, mi, magyarok – nem kis részben a kormánymédia túlzó híreinek hatására – hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Párizsban, Berlinben, Londonban az emberek élete csupa rettegés. Pedig ez nem igaz. Nem teszi pokollá az életüket a félelem. Talán valamivel óvatosabbak. Csakúgy, mint a hármas metró utasai, akik megtanultak együtt élni a baljós szagokkal és zörejekkel.
Igazságtalan lennék, ha itt nem jegyezném meg, hogy eddig nem történt tömegszerencsétlenség a vonalon. Igaz, ez még a karbantartók egy része szerint is csak a szerencsének köszönhető.
