Globális safe space a Facebookon

A most elfogadott német törvény és az ahhoz hasonló jogalkotás még jobban belehajszolja a cenzúra spiráljába a közösségi oldalakat.

Mielőtt a címben szereplő idegen szavak bármelyikében is elmélyednénk, álljon itt két idézet példaként arra, hogy milyen ügyesen egy platformra lehet hozni a különböző világlátású embereket. „Aligha tud az ember bármit is tenni az ellen, hogy egy közösségi oldal, mondjuk a Facebook, törli egy bejegyzését. Teljesen hiányoznak azok a szabályok, amelyek megmondanák, hogyan kell eljárni, ha tévesen cenzúráznak valamit” – panaszkodik a német jobbos–kapitalista Hans-Olaf Henkel. Ő jelenleg a szélsőjobbos AfD-ből kiszakadt Bernd Lucke liberális–konzervatív reformer pártjában politizál. Henkel kifakadásának oka az a törvény, amelyet a nyári szünet előtti utolsó pillanatban fogadott el a német parlament, és amely súlyos bírságokkal sújtja a közösségi oldalakat, ha nem távolítják el azonnal a gyűlöletkeltőnek ítélt tartalmakat. A törvény neve majdnem olyan csúnya, mint a tartalma: Netzwerkdurchsetzungsgesetz (magyarra ezt lehetetlen rendesen lefordítani, olyasmit jelent, hogy „hálózati jogérvényesítési törvény”).

„Ez a globális monopóliummal rendelkező cég létrehoz saját magán belül egy olyan jogrendszert, amelynek nem tiszták a feltételei, nem lehet fellebbezni, és a bíró (egy algoritmus) az érzelmeket – hogy valami ironikus, cinikus, pont az ellenkezőjét jelenti annak, ami le van írva – nem vizsgálja; nem akarja vagy nem tudja vizsgálni” – ezt már a Kettős Mérce újbalos bloggerétől, Jámbor Andrástól idézem, aki amiatt méltatlankodik, hogy a Facebook hét napra letiltotta, amiért kiposztolt egy ironikus Trianon-mémet. Még csak Netzwerkdurchsetzungsgesetz sem kellett hozzá.

A két idézett poszt a Facebookon jelent meg, és egyik sem tűnt el. Panaszkodni ezek szerint szabad a cenzúra miatt; ami preventív módon anélkül is működik, hogy egyes országok (mint mondjuk Magyarország) külön törvényekben írták volna elő. Volt például olyan eset, hogy a Facebook nem engedett fizetettként meghirdetni egy posztot, mert a cikk ajánlójában – egyébként kritikus szövegkörnyezetben – szerepelt a „fasiszta” szó.

Egyszeri alkalommal vicces, mélyebben belegondolva viszont elrettentő példája mindez az agyatlan – valószínűleg algoritmikus – óvatoskodásnak. A most elfogadott német törvény és az ahhoz hasonló jogalkotás viszont még jobban belehajszolja az elővigyázatosság által motivált cenzúra spiráljába a közösségi oldalakat, pláne ha olyan hatalmas szövegmennyiséggel kell számolniuk, mint a legnépszerűbbnek közülük.

A Netzwerkdurchsetzungsgesetz azt írja elő a kétmilliónál több német felhasználóval rendelkező internetes közösségi felületek, köztük a Facebook és a Youtube számára, hogy a „nyilvánvalóan jogellenes” tartalmakat bepanaszolásuktól számított huszonnégy órán belül, az „egyébként jogellenes” tartalmakat pedig hét napon belül távolítsák el vagy tegyék elérhetetlenné. Ehhez az érintett oldalaknak működtetniük kell egy panaszkezelő szervezetet Németországban, és negyedévente jelentést is közzé kell tenniük a kezelt panaszokról. Mindez a törvény beterjesztőinek becslése szerint évente huszonnyolcmillió euróba fog kerülni a cégeknek, plusz évi négymillió euróba a német közigazgatásnak, vagyis az adófizetőknek. De mitől „jogellenes” egy bejegyzés, kép vagy videó, és ez mitől „nyilvánvaló”?

A törvény a német büntető törvénykönyvre utalva határozza meg a jogellenességet. Vannak érthető és egyértelmű tényállások, például a bűncselekményre való nyilvános felhívás, a gyermekpornó terjesztése, a bűn- és terrorszervezet szervezése (bár ez aligha nyilvános Facebook-posztokban szokott megtörténni), de felsorolja a jogszabály az alkotmányellenes szervezetek propagandájának terjesztését, az uszítást, a rágalmazást, a becsületsértést, sőt a köztársasági elnök, a német állam és szimbólumai vagy épp a vallási szervezetek becsmérlését is.

A terjedelmes lista egyes elemei már a „becsmérlés” szubjektivitása miatt sem éppen „nyilvánvalóak”: de ha huszonnégy óra alatt nem azok, akkor miért lennének nyilvánvalóbbak egy hét alatt a közösségi oldal üzemeltetője számára? Ugyanis a nem nyilvánvaló jogsértésnél sem írja elő a törvény mondjuk a bíróság bevonását az elbírálásba, hanem egyszerűen tovább gondolkodhatnak a Facebooknál, hogy leveszik-e az adott tartalmat. Ha hozzávesszük, hogy a késedelmes eltávolítást vagy a panaszok nem megfelelő kezelését szabálysértésnek minősíti a törvény, és ez esetben ötmillió euróig büntetheti a cégeket, azért sejthető, hogy mi lesz az eredménye a nagy gondolkodásnak. Főleg, hogy a németek akkor is kiszabják a bírságot, ha a szabálysértést nem belföldön követik el: a területi hatály kritériuma annyi, hogy a panasztevő lakhelye Németországban legyen. Ha tehát holnap kiköltözöm Németországba, és holnapután látok egy magyar, amerikai vagy akármilyen posztot, ami szerintem „uszító” vagy „becsületsértő”, akkor panaszt teszek Németországban a Facebooknál. Ha nem teszi elérhetetlenné a megfelelő határidőn belül, akkor a német hatóság megbünteti. Mármint a Facebookot, nem a posztolót. Mivel a Facebook feltehetően nem akar érzékeny lelkű németek (és Németországban lakók) tömegeivel vitatkozni, annál is kevésbé, mert ez a végén sokba is kerülhet neki, borítékolható, hogy serényen el fogják távolítani a vitatott bejegyzések túlnyomó részét.

Hogy mi ezzel a gond? Az, hogy míg a Facebook és a német állam viszonylatában fennáll a bírói jogorvoslat lehetősége – vagyis a bírságolás ellen a cég fellebbezhet, és alkotmányjogi panasz keretében akár az alkotmánybíróság elé is kerülhet az ügy –, addig az egyszeri felhasználó, akinek a posztját levették, jóformán eszköztelen a Facebookkal szemben. Talán valamilyen hajánál fogva előrángatott általános személyiségi jogi érvvel beperelhetné a Facebookot a cenzúra miatt, de alapvetően – ahogy arra a fentebb idézett Hans-Olaf Henkel is utalt – nagyon nehéz a vitát a „magánszektorból” az állam, a bíróság elé vinni. Ez azért fontos, mert az alapjogok – adott esetben a szólásszabadság – az államot kötelezik a magánszemélyekkel szemben. Magánfelek, mondjuk köztem és a Facebook között csak úgy érvényesülnek az alapjogok, hogy az állam a bíróság útján kikényszeríti őket. Vagyis a bíróság arra kötelezi a Facebookot, hogy ne cenzúrázza ki a valaki által bepanaszolt posztomat.

Egyértelműen látszik, hogy az új német törvény épp a szólásszabadság érvényesülése ellen hat, és elővigyázatos cenzúrára sarkallja a Facebookot, amely erre valószínűleg úgy fog reagálni, hogy még szigorúbb szankciókkal, mondjuk tovább tartó blokkolással sújtja a bepanaszolt tartalmak posztolóit; továbbhárítva ezzel az öncenzúra kényszerét a felhasználókra. Félő, hogy így a virtuális közösségi tér szép lassan egy hatalmas, globális „safe space”-szé alakul; ahol még az esély sem adatik meg egymás (túl)érzékenységének megsértésére – és így a normális vitára sem.

A szerző az Azonnali újságrója