V4: forma, tartalom nélkül

Hallott valaki nagyszabású magyar–lengyel–cseh–szlovák ösztöndíjprogramokról?

Tényleg őszintén sajnáljuk, hogy Orbán Viktor leszokott a dakota közmondásokról. (Ezt egyébként néhány hete már elmondtuk.) Egyrészt a mai kormányfői retorikához (sorossorossorossorossorossoros) képest intellektuális csúcsteljesítménynek számítottak, másrészt mégiscsak elárultak valamit arról, hogy Orbán Viktor mit gondol a világról.

Ezért most a hübrisz minden következményét magunkra vállalva mi ajánlanánk egyet a kormányfő figyelmébe: ütheted a ló farát, amennyire csak akarod, ha fordítva ülsz a nyeregben, csak távolodsz a céltól. Na jó, elismerjük, hogy Orbán Viktor, ha akarná, sokkal frappánsabban is megfogalmazhatná ugyanezt, de éppen az a baj, hogy már régóta láthatóan nem akarja: kétbites a kormányzati gondolkodás. Sajnos ugyanez mondható el (hogy egy ilyen bravúros átkötést használjak) arról is, ahogy a magyar kormány az utóbbi években a visegrádi együttműködést kezeli.

Ausztria megpróbálja megosztani a V4-et – mondta például legutóbb a kormányfő a közrádióban. Ezzel a kijelentéssel igazából csak három baj van: az első, hogy nem tudni, Orbán Viktor mire is gondolt valójában. A kormányfő még három éve, a nagykövetek éves értekezletén beszélt arról, mennyire sajnálja, hogy a magyar közéletből kivesztek az intellektuális viták, miközben ezért a kommunikációs paneleket erőltető, párbeszéd elől menekülő Fidesz az egyik legnagyobb felelős. A második, mi sem teszünk sokat azért, hogy a V4 igazi regionális integrációvá alakuljon. A harmadik baj pedig geopolitikai jellegű: a helyzet az, hogy mégis csak Pozsony és Bécs között működik olyan tramtrain, amilyen Szegedet köti össze majd Hódmezővásárhellyel. (Ebből a szempontból például kifejezetten jó lenne, ha megépülne végre a Kassa–Miskolc közötti autópálya-összeköttetés.) Azonkívül, hogy honfitársaink ezrei keresik fel minden évben az U Fleku sörözőt Prágában, tettünk bármit is azért, hogy szorosak legyenek a magyar–cseh kapcsolatok?

Cikkünk megjelenése előtt közvetlenül zajlott egy V4-es fesztivál a Várkert bazárban. Ez valóban támogatandó kezdeményezés. Ha szeretnénk „V4-identitást”, akkor sok ilyenre lenne szükség. De hallott valaki nagyszabású magyar–lengyel–cseh–szlovák ösztöndíjprogramokról? Pedig a német–francia megbékélésnek ez nagyon fontos eleme volt. És nekünk nem is kellene olyan történelmi terheltségekkel nekifutnunk az egésznek, mint Párizsnak és Berlinnek. (Na jó, a szlovákokat leszámítva.)

Slavkovi megállapodás – hallott erről a kedves olvasó valamit? Ha nem, az nem az olvasó hibája. Az osztrák, a szlovák és a cseh kormány találkozója eléggé hidegen hagyta a magyar sajtót, pedig ez a politikai tömörülés legalább olyan lényeges lehet, mint a V4. Magyarország szeret azzal kérkedni, hogy a visegrádi négyekkel milyen ütős kis blokkot hozott össze az Európai Unióban, de – és itt utalunk vissza az általunk kreált dakota közmondásra – súlyosan téved, ha ebből egy antikvóta-, antiintegráció-blokkot vizionál magának, magyar vezetéssel. A V4 ugyanis több, mint egy olyan kisebbség az EU-ban, amelyik mindenáron blokkolni igyekszik a közös döntéseket. Szlovák és lengyel részről is nyíltan kifejezték már, elégedetlenek azzal, ahogyan Magyarország kezeli az együttműködést. Budapesten ugyanis már évek óta elsősorban az EU tervezett migrációs politikájának blokkolására szolgáló országcsoportként tekintenek a visegrádi négyekre. Ez Orbán Viktor paradoxona: amikor 2015-ben valóban rengeteg menekült érkezett Magyarországra, hatásosan és jogosan használta a V4-es lobbierőt az EU-n belül ahhoz, hogy ne csak Olaszország kapjon a közös pénzből a helyzet kezelésére. Amióta azonban megépült a kerítés és az EU megállapodásra jutott a török kormánnyal, a balkáni útvonal gyakorlatilag bedugult, nem jönnek menekültek, így megint nincs olyan közös történet, amivel meg lehetne tölteni ezt a regionális együttműködést.

Szépen hangzik, hogy visegrádi négyek és 1335-ös királytalálkozó, de ha konkrét ügyekről van szó, a történelmi emlékek nem sokat segítenek. Csak egy konkrét példa: nekem is többször beszéltek már magyar, lengyel, szlovák diplomaták arról, mennyivel jobban megérné, ha az elkerülhetetlen haderő-korszerűsítést ez a négy ország együtt oldaná meg: egyszerre beszerezni nagyobb számban harci helikoptereket, majd szervizelni őket mégis sokkal olcsóbb, mint külön-külön. Bármennyire szépen hangzik is az idea, a helyzet mégis csak az, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is külön-külön vett harci helikoptereket „drágáért”, mi pedig ráadásul az oroszokkal korszerűsítettük a sajátjainkat. Az ok: a helyi lobbiérdekek mindent felülírtak.

Jöhet Budapestre bármilyen első osztályú lengyel jazzegyüttes, egy valódi regionális együttműködés mégiscsak ott kezdődne, hogy megtöltjük tartalommal. Akkor talán Ausztria sem tudna „megosztani”.