Rég volt annyira rossz az orosz–amerikai viszony, mint most, hiába ígérte Donald Trump győzelme a kapcsolatok normalizálását. Sokakat töltött el reménnyel az új elnök hozzáállása Oroszországhoz, ám mások megrettentek a közeledés lehetőségétől. Nem csak megrettentek, tettek is azért, hogy ne olvadjon a jég. Trump mozgásterét a minimálisra szűkítették a Kremlhez fűződő titkos kapcsolatokra vonatkozó vádak, amelyeket csak megfejel a választásokba történt állítólagos orosz beavatkozás nagy erőkkel napirenden tartott kérdése. Ebben a hangulatban összezárt a hagyományos elit, és Trump kezét megkötve újabb szankciókat szavazott meg Oroszország ellen. A két ország között diplomáciai háború bontakozott ki, amelynek legújabb fejezeteként az Egyesült Államok átmenetileg befagyasztotta oroszországi képviseletein a vízumok kiadását.
Ezzel párhuzamosan egymást érik az amerikai hadgyakorlatok Oroszország környezetében, amelyekre Moszkva még nagyobb szabású erődemonstrációkkal válaszol. A hidegháborús légkörben feltámadt tetszhalálából a kremlinológia is, figyelve Vlagyimir Putyin minden egyes mondatát, szemének villanását, de különösen a Kreml körüli személyi változásokat. Nem meglepő tehát, ha az elemzők fontos kapaszkodókat látnak az orosz–amerikai kapcsolatok jövőjét illetően abban a hírben is, amely szerint az orosz elnök hivatalosan is aláírta az új washingtoni nagykövet kinevezését.
A 62 éves Anatolij Antonov a még az Andrej Gromiko neve által fémjelzett szovjet diplomáciai iskola neveltje, több mint három évtizedes tapasztalattal. Karrierje 2004-ben kezdett felfelé ívelni, amikor a külügyminisztérium biztonságpolitikával és leszerelési, fegyverzetkorlátozási kérdésekkel foglalkozó osztályának élére került. Arra a helyre, ahol nem lehet hibázni. Ő vezette orosz részről az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról, a vegyi és biológiai fegyverek betiltásáról, majd az Amerikával a stratégiai támadófegyverek korlátozásáról folyó, 2010-ben a START–III. szerződés aláírásával végződő, az orosz–amerikai kapcsolatokban áttörést hozó tárgyalásokat.
„Érdemei elismeréseként” Dmitrij Medvegyev a védelmi miniszter helyettesévé nevezte ki, így lett a diplomaták közötti katonából a katonák között diplomata. E minőségében egyik első feladataként az Amerikával közös rakétavédelmi rendszerről folyó egyeztetéseket vezette, emellett a tárca nemzetközi kapcsolatainak ápolásával foglalkozott. 2014-től ekként az események sűrűjébe került. A minisztérium részéről ő kommunikálta a Krím és a Donbasz körüli helyzetet, a malajziai Boeing tragédiáját, de keményen beszállt a törökök által lelőtt Szu–24-es miatt Moszkva és Ankara között kialakult vitába is. Mindegyik kérdésben híven közvetítette a Kreml megkeményedett álláspontját, 2015-ben fel is került az Európai Unió, Kanada, Norvégia és Svájc által szankcionáltak listájára.
Az amerikai sajtó máris riadót fújt, keményvonalasként, igazi „bullterrierként” jellemezve az új nagykövetet. Lépten-nyomon elődjével, a Moszkvát az amerikai fővárosban kilenc éve képviselő Szergej Kiszljakkal hasonlítják össze. Mint a Politico fogalmaz, utóbbi távozásával új, az eddiginél agresszívabb érdekérvényesítéssel jellemezhető fejezet nyílik a két ország kapcsolatában. Kiszljak még a Medvegyev és Obama közötti közeledés idején érkezett Washingtonba, és eszköztárában kitüntetett szerepet kapott a „puha erő”. Nagy fogadásokkal, látványos kulturális rendezvényekkel hívta fel magára a figyelmet, jó kapcsolatokat ápolt az amerikai politikai elit mindkét oldalával, s legalább 22 alkalommal fogadták a Fehér Házban. A kapcsolatok lehűlésével az elmúlt években körülötte is egyre fogyott a levegő, majd a Trump orosz kapcsolatait érintő „leleplezésekkel” végképp karanténba került. Hazahívása tehát nem csupán a kint töltött kilenc év miatt logikus, a kapcsolatok változása is új embert kíván.
Antonov kinevezéséről tavaly év vége óta beszéltek, amikor Szergej Lavrov helyetteseként visszakerült a külügyminisztériumba. Hillary Clinton győzelmére számítva került a képbe, így Trump sikere után Moszkva kivárt. A helyzet azonban mára úgy alakult, hogy Washingtonban az amerikaiakat jól ismerő, kemény és tapasztalt tárgyalóra van szükség. Antonov ilyen, a konkrétumokból kiinduló, nemet mondani tudó, a Kreml aktuális vonalát százszázalékosan képviselő katonás diplomata, aki ráadásul a mai helyzetben sajnálatosan előtérbe került biztonságpolitikai kérdések kiváló szakértője. Kinevezése azt üzeni, hogy Kremlnek már nincsenek illúziói az orosz–amerikai kapcsolatok jövőjét illetően: középtávon a szembenállás fennmaradására számít, és kemény ütközetekre készül. Nyitva hagyja ugyan a tárgyalások ajtaját, eléje azonban minden eshetőségre felkészülve szigorú portást állít.
