Két hír izgatott fel az elmúlt napokban, alaposan. Az egyik a bírósági dolgozók bugyijával kapcsolatos, a másik Mark Zuckerberg kukkolásának további kiterjesztésével. Még mielőtt az egészséges erotikán túlmutatóan a szexizmus levakarhatatlan bűnébe taszajtanám magam ebben a végtelenül modern és érzékeny társadalomban, körülírom. Az Országos Bírósági Hivatal nyolcmillió forintért vásárolt arculati kézikönyvet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemtől, a mű a bírósági ügyfélközpontok egységes megjelenésének szükségességét hangsúlyozza, és egyben gyakorlati ajánlásokat fogalmaz meg. Jó ötlet, bizonyára segít a magyarországi igazság-(bocsánat, jog-)szolgáltatás igencsak sebhelyes arcának plasztikázásában, lásd még: megtépázott tekintély.
Nézzünk néhány megállapítást a szövegtestből. Az új irodabútorokat az A4-es iratok méretére optimalizálják, bármit is jelentsen ez. Kitűnő gondolat, a kiválasztott stratégiai partner névadója tapsolna, ő maga is sarkosan fogalmazott a formákat illetően. Az ügyfélközpontok munkatársainak alapvetően feketébe és fehérbe kell öltözniük. Nincs vele baj, minimal, op art és némi bauhausos beütés, egy kis feketéje meg legyen mindenkinek, Coco Chanel és Audrey Hepburn nyomán. A nők selyemkendőt, az urak nyakkendőt is kapnának az irodák új arculatának színeivel összhangban, „elősegítve az ügyintézők könnyebb felismerhetőségét”. Jó, tényleg ne úgy nézzenek már ki, mintha valami vadidegen csak úgy beszédült volna az utcáról, beült volna a pult mögé, aztán bekapcsolta volna a gépet, merő unaloműzésből. Csak nehogy összekeverjék őket a szabadnapos stewardessekkel.
Ezek után jön még minden körültekintően, a műkörömtől a dekoltázson át a borostáig, majd elérkezünk a legfontosabb passzusig. A brosúra egyhétnyi intervallumra összeállítja a nő javasolt ruhatárát is. Öt munkanapra öt bugyi, amelyek fehérek, feketék vagy testszínűek. Hasonló ajánlás fogalmazódik meg a melltartókra nézvést, azzal a különbséggel, hogy a fehér és a testszínű mellől száműzték a feketét mint opciót. A harisnyanadrág viszont csak testszínű vagy fekete legyen, és punktum.
Na most van ebben az egészben valami végtelenül szánalmas, de ugyanakkor figyelemre méltó. A különféle rezsimek, megszállott vojőrök és kutakodók el is jutottak egészen a hálószobánkig. Most viszont már a szekrényben vannak, akár holmi oroszok a spájzban, és a bugyik között turkálnak.
Kis lépés ez az embernek, néhány centivel az ügyfélbarát okosbugyi elterjedése előtt, ami viszont nagy lesz az egész haladó emberiségnek.
Két dolog jut még eszembe bugyimandalára meditálva. Hölgyeim. Amennyiben teljes joggal felkapnák a vizet azon, hogy annyira hülyének nézik önöket, hogy segítség nélkül tarkabarka bugyit és fekete melltartót kapnának magukra egy áttetsző rózsaszínű ruha alá, és így indulnának a munkahelyükre azon sebtiben, tiltakozzanak performanszjelleggel. Lengessék be, hogy ami nincs, az nem is látszik, és ezt demonstrálni is fogják, de hajlandók elállni az ügymenettől, amennyiben időben megérkezik a bocsánatkérés néhány csokor rózsa kíséretében. Még a tél előtt, persze. A másik, hogy én is szeretnék már végre jól járni, ugyanakkor tisztességes üzletet kötni, megfelelő ár-érték arányban. Hagyjuk most, hogy nyolcmillióból mennyi ösztöndíjat, folyóiratot, lélegeztetőgépet. Felejtsük el, ami eddig történt, írok hétért egy újat, sokkal szexibb lesz, vagányabb, színesebb és vidámabb. Munkahelyi elégedettségi szint kimaxolva, jó lesz. Ez megy kicsiben.
Hogy nagyban mi lesz, amennyiben (amint arra jelenleg több jel utal) Mark Zuckerberg lenne az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke, azt még maga a Nagy Testvér sem gondolta volna legszebb álmaiban. Jó, már most is ő a világ ura, de az igazi, minden agyig elhatoló kiteljesedés akkor jön el, amikor még ennyit sem kell majd vacakolnia. Amikor Underwoodék tényleg bemasíroznak a Fehér Házba, visszasírunk mindent és mindenkit.
