Képzeljük el K., a közszolga útját. Diplomás, negyvenes, épp csak kicsit megkeseredett férfi, aki évekkel ezelőtt, a kiszámítható életpálya reményében választotta a kormány-tisztviselői munkát. Vállalta a kötelezettségeket: letette az alapvizsgákat, a napi 8 óra munka mellett továbbképzésekre jár – aláírta, hogy a nagyobb jó érdekében titkosszolgálati eszközökkel figyelhetik meg magánéletét. Talán még abban is hitt, hogy tényleg a köz érdekében, egy jól működő államért dolgozik.
Aztán egy csípős őszi reggelen odaszóltak neki: indulás, megyünk plakátot festeni. És a sokoldalúan képzett, két nyelven beszélő K. végül ott állt a Jobbik-gyanús hirdetés mellett – kezében festékes vödör. Nézte Orbán Viktor és Habony Árpád fotóját, és azon gondolkodott, hogy mi a jó francot keres még ő itt, ebben a nyomorúságban.
K. döbbenetében az egész ország osztozhat, miközben kibicként figyeljük a plakáthadjáratot. Az már szinte közhely, hogy az Orbán-kormány egyedül szereti játszani a demokrácia nevű társasjátékot, és ha rajtuk kívül is próbál valaki lépegetni a bábukkal, akkor azt alkalmi törvényhozással, lex csicskával, lex CEU-val szorítják le a pályáról. Arra viszont még nem igazán volt példa, hogy egy ügyesebb dobás miatt annyira feldühödnek, hogy felrúgnak játéktáblát, asztalt, és fojtogatják az ellenfelet.
Pár napja ide is eljutottak. A Lázár János felügyelete alatt álló Pest megyei kormányhivatal elkezdte lefestetni, letépkedni a Jobbik hirdetőfelületein szereplő – illetve egy magánszemély által megrendelt – politikai hirdetéseket. Mindezt azzal magyarázták, hogy a plakátok sértik a településkép védelméről szóló törvényt – azt a törvényt, amit a kormánypártok jó eséllyel maguk is alkotmányellenesen nyomtak át a parlamenten.
A kormányhivatalt nem különösebben zavarta, hogy állítása nettó hazugság, hiszen az említett szabályozás a magánszemélyeknek nem tiltja a politikai célzatú reklámot – ahogy azt sem, hogy a Jobbik a saját plakáthelyein hirdessen; a radikális jobboldali párt ezt persze ki is használta. Mindent vitt azonban az egészen abszurd és vészjósló hivatalnoki érvelés: azért tüntettek el pártlogó nélküli plakátokat is, mert azok jobbikosnak tűntek.
Annak tűnnek? Mi történik itt? A kormányhivatalok magántulajdont rongálnak, mert szerintük törvénysértés történt. Nem a rendőrséget hívják, nem tesznek feljelentést – ahogy ez ilyenkor elvárható lenne –, hanem saját erőből kezelik az ügyet. A Btk. ezt minimum rongálásnak tekintené, a rendőrség viszont kimondottan támogatja az akciót: vigyázzák a plakáttépők „munkáját”. Egyértelművé vált: ha kell, a kormány a saját képére formált törvényeken is átgázol – ha a paragrafusok nem válnak be, akkor majd segít a bokszer és a gumibot.
Innentől nem nehéz megjósolni a folytatást sem. A törvényen felüli módszer nem csak az országos jelentőségű ügyekben működhet, a központosítás miatt az alsóbb szinteken is érezhető lesz. Idővel megtörténhet, hogy az ellenzéki politikust NAV-kommandó látogatja meg, mert „úgy tűnt”, hogy adót csalt, a kormányt bíráló újságíró lakásán pedig egyszerre kötik le az gázt és az áramot, mert valahol úgy tűnt, hogy elmaradt a számlákkal.
A kormányhivatali példa magában jelzi, ezentúl bármelyik államigazgatási szolgáltatói szerv „öntudatra” ébredhet: gyanúsít, vádol, aztán végrehajtja saját ítéletét – a bíróság majd eldönti, hogy jogszerűen járt el vagy sem, oszt jó napot, ahogy Orbán Viktor mondaná.
Az egyre durvuló játékban csak három dobásunk marad. Szavazni – az ellenzéki impotencia miatt nem sok jót ígérő – jövő évi választáson. Apatikusan várni, hogy nálunk is megszólaljon a csengő. Vagy az, amit végül K. is tett: összeszorított foggal beállhatunk a plakátfestők sorába.
