Ülök a számítógépem előtt, újralapozgatom a Tegyünk igazságot! című MSZP-programszerűséget. Valakik ezzel a felütéssel írtak egy dolgozatot tavasszal, majd végigházalták vele az országot. Olyan jövőt ígértek, „amelynek középpontjában az igazságosság és az egyenlőség áll”. Azt is közölték, hogy „mi, szociáldemokraták, hiszünk abban, hogy a jólétet a társadalom nagy többsége számára – ahogy azt a skandináv országok példája mutatja – úgy lehet és úgy is helyes biztosítani, ha a szabadság és a jólét egymást erősíti”.
Szabadság, jólét, egyenlőség, igazságosság – szép szavak, de ezekből vajon melyiket ismerhette, érezhette az elmúlt húsz évben a magyar? Lózungok helyett talán közérthetően el kellett volna mondani diáknak, nyugdíjasnak, munkavállalónak és kisvállalkozónak (volt rá idő), hogy melyek az előrehaladás reális, megalapozott paraméterei. Jöttek a mesék birodalmába tévedő programalkotók – de honnan? Egy másik bolygóról? Miféle illúziókeltő társaság az, amely az elmúlt hat hónap alatt fűt-fát összehordott, de egy tisztességes, konzisztens gazdasági programot nem volt képes összerakni? Milyen szellemi holdudvara van ennek a közösségnek? Tényleg, mire játszanak a csapat közismert vezetői? Mi az üzenet? Hogy fizessenek a gazdagok? Ez kevés, és senkit nem érdekel.
Záporoznak a megválaszolatlan kérdések, és közben tehetetlen düh feszít. A külügyi programot egy volt SZDSZ-es politikussal íratják (egyébként rendkívül tájékozott ember), az egészségügyit az Együtt szimpatikus dokijával. Egy kormányozni kívánó több tízezres politikai közösségnek nincs saját külügyese és egészségügyi csúcskádere? Pénzügyes és szociálpolitikus van? Az újabb miniszterelnök-jelölt ismét importtermék lesz?
Attól kíméljenek meg bennünket, hogy hetente bedobják a köztudatba a feltétel nélküli alapjövedelmet, a megduplázott nyugdíjminimumot, a 13. havi nyugellátás visszacsempészését, az állampolgári jogon járó nyugdíjat, a „munka nélküli” december 24-ét! Unalmas és igénytelen ez a felsorolás. Honi szocdemek, önök lenéznek minket! A sok leírt és elmondott sületlenséget az ország nagyobbik része már nem veszi be, pedig a magyar emberek szeretnek hinni és álmodozni. De az se „piskóta”, amikor azt ígérik: ha kormányra kerülnek, a közmunka (helyesen: közfoglalkoztatás) javadalmazását egyenlővé teszik a minimálbérrel. Vajon mekkora összegben, milyen adótartalommal, milyen céllal? Ez is jól mutatja, hogy a dolgozat szerzőit a szakmaiság és a reális kép megalkotására való igény abszolút nem korlátozta.
