Addig jó, míg Soros él

A Fidesz örökké hatalmon akar maradni, és Goldstein nélkül aligha lesz könnyű dolga.

Hogy a habonyi propagandagépezet választása pont Soros Györgyre esett, abszolút érthető. Egyszerűségében zseniális, mint szinte minden, amit a propagandagépezet piacra dobott.

Soros ideális személy, főleg a választásra. Hozzá társítva bármelyik pártot, mozgalmat, egyesületet, közszereplőt, sajtóterméket le lehet járatni, ki lehet iktatni. Összesorosozlak, haver, ha nagyon ugrálsz, és mehetsz is a lecsóba. Soros olyan figura, akit mintha egy tervezőasztal mellett találtak volna ki erre szakosodott professzionalisták. Vagy még inkább: mintha ezek a szakemberek a 20. század klasszikus, de máig ható propagandaanyagaiból ollózták volna őt össze.

Soros György elsősorban is tőzsdecápa, spekuláns, aki a vagyonát oly módon gründolta, ami az emberek szemében minden, csak nem szép. Különösen nálunk, Kelet-Európában, ahol a kapitalizmusnak sosem volt jó píárja. Ráadásul Soros karrierje a kapitalista sikertörténetek között is azok közé tartozik, amiket általában a fehérgalléros bűnözéssel foglalkozó kalandos mozik szoktak megörökíteni, és nem a nagy szellemekről szóló unalmas dokumentumfilmek. Nem orvosi eszközökkel házalt vagy építkezéssel csinált pénzt. Nem feltaláló, nem nagy karriert befutó kutató. Még csak nem is hagyományos kereskedő. Hanem olyasvalaki, aki nemzeti valuták gyengülésére játszott, shortolásokkal és hasonló machinációkkal lett az Egyesült Államok tizenhatodik leggazdagabb embere.

De ami a lényeg, Sorosnak valóban vannak bizonyos utópisztikus elképzelései az ideális társadalomról, és ezekre a dédelgetett álmaira igen régóta igen sok pénzt áldoz. Számos szervezetet támogat, amelyek akár tetszik, akár nem, hatást gyakorolnak az adott ország közéletére, és ezen keresztül a belpolitikára. Persze nyilván csupa jó szándékú, emberbarát mozgalomról, szegénységellenes, demokráciáért küzdő szervezetről van szó, amelyek másként nem működhetnének emberi jogokat lábbal tipró diktatúrákban, tekintélyelvű államokban, ahol az adott rezsim nyilván nem ad pénzt saját maga megbuktatására. Sokan ezt a filantrópkodást azzal magyarázzák, hogy így kompenzálja meggazdagodását. Meg hogy ő legalább jóra fordítja a spekulációkból nyert pénzt. Nos: ha ezt el is fogadjuk, még mindig ott van, hogy a bőkezű adakozót és támogatót senki sehol nem választotta meg semminek, mégis államfőnek kijáró tisztelettel fogadják Brüsszelben – ami lassan olyan Magyarország számára, mint Bécs a régi szép kurucos-szabadságharcos időkben.

Abban a formában nyilván nem létezik „Soros-terv”, ahogy azt az idős nyugdíjasoknak és az aluliskolázott embereknek megfogalmazott nemzeti konzultációs papíron tálalják. De hogy Soros György szüntelenül megfogalmaz részletes koncepciókat a világ és Európa sorsával kapcsolatban, amit vezető politikai lapok publikálnak, és amire vezető politikusok és más közéleti figurák is odafigyelnek, azt a legelfogultabb belvárosi liberális értelmiségi sem tagadhatja. Mellesleg ha a balliberális sajtó egyfolytában tagadja a „Soros-terv” létezését, akkor hogy is jelenik meg az egyik legolvasottabb ilyen oldalon – ami ráadásul tényleg kap Soros-támogatást is – olyan cikk, amely hatalmas betűkkel hirdeti: „Soros György hétpontos tervet dolgozott ki a migrációs válság megoldására”? Ez akkor is gáz, ha ez a terv nem azonos „azzal” a tervvel.

Lehet, hogy az afrikai és ázsiai menekültek milliós nagyságrendű betelepítése a fehér nemzetek kipusztítása céljából nagy marhaság és gagyi konteó. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a milliárdos nyitott társadalomról alkotott elképzelései mégis szemben állnak a homogén kulturális közösségek és az autonóm nemzetállamok fenntartásának koncepcióival.

Sokan felhozzák, hogy a sorosozás burkolt zsidózás. Bár a kormánypárt részéről heves a tiltakozás ez iránt a feltételezés iránt, annyi biztos, a plakátokon megjelenő antiszemita feliratok mintha jeleznék: a kampány elhalássza a Jobbik hagyományos szavazótáborának kiábrándult tagjait. A kormány két legyet üt egy csapásra, mivel kezére játszik, hogy az izraeli jobboldal sem kedveli Sorost bizonyos palesztinok támogatása miatt, és számukra államuk fontosabb, mint az amúgy is avítt kelet-európai antiszemitizmus. Az antiszemitázó libsik ezért innentől „befoghatják a pofájukat”, ahogy azt a kormány vezető megmondóembere meg is üzente nekik az izraeli miniszterelnök baráti-elvtársi látogatása alkalmából.

Ami a kényszerbetelepítés ördögi tervét illeti, főleg Soros származásával társítva, azon csodálkozom, hogy a nácik nem idézik a Mein Kampfot, ahol az áll: a zsidók szándékosan telepítettek négereket Németországba, hogy beszennyezzék az árja vért, és ezzel tönkretegyék a németséget. (A Führer így reflektált arra, hogy számos francia gyarmati katona jött össze német nővel az első világháborút követő megszállás alatt.)

Nem elhanyagolandó tény továbbá, hogy Sorost számos országban utálják. Egy vezető kínai lap is megírta, hogy Soros háborút indított az ország ellen, ezért gyengült a hongkongi dollár és a kínai jüan. Kína ráadásul hazánk barátja. Másik barátunk, Oroszország se szereti Sorost a „narancsos forradalom” néven elhíresült esemény támogatása és pár egyéb húzása miatt. De sokan mások is így vannak ezzel. Amikor például Soros Thaiföldre készült látogatóba, állítólag vérdíjat tűztek ki a fejére, mások pedig internetes üzenetekben sátánnak, Drakulának, tolvajnak nevezték. Akit, ha oda meri tolni a képét, minimum fekáliával kellene megdobálni – minthogy őt tartják felelősnek az 1997-es ázsiai pénzügyi válság kirobbanásáért. Még a kulturált európai Csehországból is kitessékelték annak idején (1992-ben) az egyetemét, és azóta se vezeti a népszerűségi listákat. Amikor arról volt szó, hogy a tőlünk kiutálandó CEU esetleg Csehországba költözne, Milos Zeman államfő hallani sem akart róla. A lista messze nem teljes. Nem vagyunk egyedül tehát a Soros-utálatban.

Soros pont olyan, mint Orwell 1984 című regényében Goldstein, akit a szerző Trockijról mintázott, minthogy a sztálini rezsim őt nagyította fel olyan sátáni figurának, aki az ellenséges hatalmakkal cimborálva szüntelenül azon mesterkedik, hogy megdöntse a szovjethatalmat. Goldsteint mindennap egy politikai szeánsz keretében kollektíve kell őrjöngve gyűlölni, ez a rezsim egyik lélektani alappillére. Soros valóban olyan vonásokkal bír, melyek ideális Goldsteinné teszik egy ilyen kampányban – még ha legalább annyira eltúlzottak is ezek a vonások, mint annak idején Trockij esetében.

De mi lesz a Fidesszel, ha Soros meghal? Közelít a kilencvenhez. Lehet, hogy szabadkőműves alkimista és sátánimádó beavatott, aki elixírt kapott Belzebubtól, de mégsem maga a Bolygó Zsidó. Nem fog örökké élni. Márpedig a Fidesz örökké hatalmon akar maradni, és Goldstein nélkül nehéz lesz harcba hívni minden nyomorult szavazót választás idején. Más viszont már nem nagyon maradt, amivel mozgósítani lehetne.

A szerző bölcsész