Hogyan lehetünk gazdagok?

Magyarország természeti kincseit az agyunkban hordozzuk.

Demokráciánk különlegessége, hogy eszmecsere a társadalommal más területen sem szokásos. Megkérdezte bármelyik kormánytisztviselő a társadalmat, hogy mi a véleménye a stadionok építéséről vagy a labdarúgás pazarlóan bőkezű támogatásáról? Talán nem gondolják a kormány döntéshozói, hogy ez lenne az ország gazdagodásának útja? Mindenképpen korlátozni kellene a milliárdok kiadását olyan területekre, amelyek közvetve sem hoznak anyagi hasznot. Mit szólna a társadalom, ha milliárdokat fektetnénk be színházak működtetésébe, az épületek korszerűsítésébe, ha a nézőterek konganának az ürességtől? Nap mint nap olvashatunk a sajtóban arról, hogy hol az egyik, hol a másik minisztérium költ milliárdokat különböző látványos beruházásokra. Meggyőződésem, hogy az illetékesek könnyelműen bánnak a rendelkezésükre álló pénzeszközökkel.

Óriási veszteséget jelent honfitársaink tömeges külföldre távozása. Mert lehet, hogy kinti munkavállalásukkal javítják az itthoni statisztikákat, de hiányuk még akkor is nagy véráldozat, ha keresetük jelentős részét hazaküldik a családjuknak. Diplomások esetén ez az összeg messze nem fedezi a képzésükre fordított milliókat. Márpedig nem a kevésbé képzett fiatalok tudnak elhelyezkedni külföldön.

Mivel gyéren vagyunk megáldva természetei kincsekkel, sokkal szigorúbban kellene a meglévő pénzeszközeinket felhasználni. Arra nincs esély, hogy hazánkban valahol eddig még fel nem fedezett természeti kincset találunk: a „kincsek” az agyunkban vannak. Kiemelt figyelmet és támogatást kellene fordítani az innovációra, a kutatásfejlesztésre: ezt kellene az eddigieknél sokkal jobban kihasználni. Talán még az sem lenne rossz befektetés, ha új kutatóintézeteket hoznánk létre, vagy az eddigieket bővítenénk, lényegesen jobban támogatnánk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy óriási összeget kaptunk az uniótól. Hogy ezt az összeget jól vagy kevésbé jól használjuk fel, az egy másik tanulmány tárgya lehetne. Az mindenesetre katasztrofális lenne számunkra, ha ez a támogatás különböző okok miatt csökkenne, vagy teljesen megszűnne. Akkor már nem gazdagodás módjairól, hanem az elszegényedés fokának csökkentéséről beszélnénk. Tudomásul kellene vennünk, hogy csodák nincsenek, senki nem ad nekünk könyörületből milliárdokat. Az elmúlt évszázadban büszkék lehettünk a magyar agyakból származó ötletekre, függetlenül attól, hogy azok itthon vagy külföldön valósultak meg, vagy az íróasztalfiókokban porosodtak. Ha a kormány olyan bátor, hogy képes milliárdokat szánni a csaknem teljesen felesleges kínai vasút megépítésére, akkor talán érdemes lenne megfontolni a kutatás-fejlesztés intenzívebb támogatását, hogy a tudásalapú társadalom ne csak szólam legyen.

A szerző akadémikus, a Stádium 28 Kör tagja