Néhány napja a hírekből megtudtuk: Orbán Viktor úgy indult Brüsszelbe, az európai uniós csúcsra, hogy tarisznyájában magával vitte az úgynevezett Soros-tervről visszaküldött kétmillió-háromszázezer-valahány kitöltött kérdőívet. Repülőtéri fotót is kaptunk, a miniszterelnök vállán vastag pántos hátizsák, és bár nem láthattuk, pontosan mekkora a pakk, bizony nehéz lehetett annyi árkus papírral. A kormánysajtó azonnal megmagyarázta: csak képletesen volt a szütyőben annyi kérdőív. Bár így hátizsák helyett elég lett volna egy autóstáska is, viszont a súlyos batyu jobban mutat, ha egy kormányfő csatába megy.
A nemzeti konzultációsnak nevezett kérdőívek egy dologra biztosan nem alkalmasak. A választópolgárok véleményének megismerésére. Nemcsak a sugalmazott, egyféleképpen megválaszolható kérdések miatt, hanem azért is, mert senki nem ellenőrizheti a visszaküldött nyomtatványok számát, érvényességét, az internetes átfedéseket. Sok emberrel beszéltem, akik zaklatásnak érzik a menetrendszerűen érkező kormányleveleket, a kitöltésre buzdító, hetekig sulykolt tévé- és újságreklámokat, a szemünk elé tolakodó óriásplakátokat. Ők egyenesen a kukába postázták az íveket.
Az elmúlt három év menekültellenes kampányai miatt a kormánymédián okosodó állampolgárok között a félelem- és a gyűlöletérzés már tapintható, a lappangó erőszak itt van közöttünk. Az állandó harckészültség miatt félünk a migránsoktól, a menekülőktől, Brüsszeltől, Sorostól, az Európai Uniótól, a Soros-bérencnek nevezett ellenzéki politikusoktól, a civilektől. Az utóbbi napokban a pécsi, a debreceni, a székesfehérvári testület hozott civilellenes határozatot, majd csatlakozott hozzájuk Szita Károly kaposvári polgármester, a Megyei Jogú Városok Egyesületének elnöke, aki más települések önkormányzatait is rávenné a hasonló véleménynyilvánításra. Mondván, jobb félni, mint megijedni. Ami azért is érdekes, mert mielőtt a Fideszhez csapódott volna, a rendszerváltás környékén még zöld civil szervezetekkel közösködött Szita, zöldpárt alapításában segédkezett.
A másik kártékony hatás, hogy a menekültellenesség felszítása az igazi kérdésekről tereli el a figyelmet. Nem csupán az égető szociális, egészségügyi, oktatási, földügyi és környezeti problémákra gondolok. Arra is, hogy a globális menekültválság okairól és a lehetséges hozzáállásról tisztességesen kellene beszélgetnünk egymással. Senki nem vitatja, hogy napjaink népvándorlása rendkívül súlyos, számtalan régiót, országot, földrészt érintő kihívás. Okai a helyi háborúk, a politikai és vallási üldözés, az éghajlatváltozás, az éhezés, a növekvő egyenlőtlenségekkel járó szegénység. Világjelenségről van szó, a problémát egyetlen ország sem tudja egyedül megoldani.
Hazánkban a gyűlöletkampány helyett arról kellene diskurzust folytatni, hogy melyek a népvándorlás okai, ki az igazi menekült, ki a gazdasági bevándorló. Hogy mi a különbség, ha a háború, a börtön és az éhhalál elől menekül valaki, vagy a remélt gazdagság, a nyugati élet csábítja. Hogy mit tehetnek a szakhatóságok a potenciális terroristák kiszűréséért. Hogy a menekültügyi eljárásra várakozók számára hogyan lehet emberséges körülményeket biztosítani. Hogy mit tesz Magyarország az éghajlatváltozás ellen, azért, hogy kevesebb legyen a klímamenekült. Vitassuk meg azt is, hogy miért kell azonnal beszüntetni a letelepedési kötvényeket, és hogy miért indulnak el hazánkfiai Nyugat felé.
December 18-án volt az emigránsok, vagyis a kivándorlók nemzetközi napja. A kormány ezen a napon sem beszélt arról, hogy Magyarország egyik legsúlyosabb problémája nem a be-, hanem a kivándorlás. Fiatal és szakképzett honpolgárok százezrei hagyták és hagyják el az országot. Van, aki valóban a jobb fizetésért és a jobb életkörülményekért dönt a távozás mellett, mások az egyre jobban megmérgezett politikai légkör miatt mennek el. Ezeken is változtatni kell, ha azt akarjuk, hogy megmaradjunk.
