Már a 2010-es hatalomra jutás előtt fontos célja volt Orbán Viktornak a nemzeti tőkésosztály létrehozása. A törekvés üdvözlendő volt, hiszen a nemzetközi vállalatok többszörös előnyből indultak a rendszerváltás, majd különösen az uniós csatlakozás után, köszönhetően egyrészt hatalmas tőkeerejüknek, másrészt az anyaállamok hathatós támogatásának.
Sokunk szemében azért is volt szimpatikus az elképzelés, mert abban reménykedhettünk, hogy a legtehetségesebbek, a legrátermettebbek kapják az állami segítséget, és néhány év alatt – a különböző csatornákon keresztül érkező központi segítség felhasználásával is – nemzetközileg versenyképes vállalkozásokká növik ki magukat.
Hiábavaló volt a remény. A nemzeti vállalkozói réteg létrejött – de nem úgy, ahogy ideális lett volna. Sőt. Az uniós támogatásokat és az adófizetői pénzeket nem a legtehetségesebbek, a legrátermettebbek kapták – hanem a kormányhoz, illetve személy szerint Orbán Viktorhoz közel állók. Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Szemerey Tamás, a Matolcsy-klán, az Orbán-vő Tiborcz István és még sokan mások jelentős állami megbízásokat kaptak, mégis képtelenek nemzetközi szinten versenyképessé válni a piacon. Pedig a kezükbe került ajándék pénzeket akár okosan is felhasználhatták volna.
Azok sem jutottak sokra, akiket az ingyenpénz mellett multiellenes törvényekkel segített a kormány. Ilyenek a plázastoppal, a vasárnapi zárvatartással, az élelmiszer-utalványok piacának állami letarolásával megtámogatott hazai láncok. Jó példa erre a CBA korábbi osztódása, de még inkább az a közelmúlt vezető híre Baldauf László meglepő döntéséről: kiszáll az üzletből, a Lidlnek adja el jó néhány áruházát. Különösen tudathasadásos volt a nyugdíjba vonuló CBA-vezér magyarázata, amikor az eladás után arról beszélt, hogy vissza kell szorítani a multikat.
De nem csak a haveri pénzosztogatás a probléma a jelenlegi kormány tevékenységével kapcsolatosan. Komolyabb gond a személyre szóló törvénykezés, illetve az, hogy általánossá vált az állami szervek – például az adóhivatal, a számvevőszék – egyéni, pártérdekek szerinti használata. Ez egyrészt erkölcsi kérdés, másrészt a gazdaságot is visszafogja. Hiszen a tízmilliárdokkal támogatott baráti multik kivételével elriasztja a befektetésektől a fejlett külföldi cégeket, de ami még nagyobb gond, a növekedésre képes hazai vállalkozások vezetői is meggondolják, gyarapodjanak-e egy bizonyos méret fölé. Nem ritka ugyanis, hogy egy prosperáló vállalkozást kinéz magának valamelyik haver, és ha nem adják nyomott áron, akkor a legkülönbözőbb állami szervek zaklatásai teszik lehetetlenné a normális működését, a végén pedig csak kénytelen ár alatt eladni vállalkozását az eredeti tulajdonos.
Más tényezők mellett talán ennek is következménye, hogy számos sikeresnek mondott magyar középvállalkozás feladta önállóságát, és ahelyett hogy tovább növekedett volna, tulajdonosa inkább eladta egy külföldi cégnek. Így talált gazdára a Szentkirályi Ásványvíz és a Forest Papír. Az biztos, hogy ezek a saját erőből középvállalkozássá nőtt cégek jobban megérdemelték volna az állam segítségét a nemzetközi piacok eléréséhez, a versenyképesség emeléséhez, mint a fent említett haveri vállalkozások.
Vannak persze olyan cégek is, amelyek minden segítség nélkül sikeresek tudtak lenni világszerte. A Prezi, a Ustream, az NNG mind a tudásra építve voltak képesek kitörni a hazai piacról, és ma már nemzetközi cégként öregbítik hazánk hírnevét a világ legfejlettebb régióiban. Példájuk rámutat az orbáni rendszer növekedést visszafogó politikájának legnagyobb hibájára. Arra, hogy nem elég a pénz, tehetségre és szorgalomra is szükség van a nemzetközi sikerhez. Illetve arra is, hogy nem szabad félni az értelmes emberektől, mert csak rájuk építve közelíthetünk a világ fejlettebb feléhez.
Ehhez nyilván alapjaiban kellene átalakítani a feudális jellegű berendezkedést, és a szervilis pártemberek helyett az egyéni kezdeményezésre építeni. Felismerni, hogy a világ ma az önálló gondolkodásra, a tudásra, az innovációra, a robotikára, a digitalizációra épül, és nem a képzetlen tömegekre, amelyek mindig az aktuális politikai kurzus igényeinek kiszolgálására használhatók. Amíg ebben nincs változás, lila gőzös álom marad, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát, hiába nyilatkozott erről Orbán Viktor a minap is. Még arra sincs esély, hogy a mellettünk elhaladó régiós országok nyomába eredjünk. De ilyenfajta váltás ma elképzelhetetlen, hiszen ahogy Lánczi András ideológus, a Századvég korábbi vezetője kijelentette: amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. És sajnos úgy tűnik, ez ma Magyarországon nem akkora bűn, hogy leváltanák miatta az emberek a kormányt.
