Minden elismerésem és tiszteletem azoké az embereké, akik elszánták magukat a kereszténység és a keresztény kultúra megvédésére, törjék bár rá az ellen kívülről, nyílt fenyegetéssel vagy belülről, alattomban. Szép és felemelő magyar hagyományok követői ők. Nemcsak az elmúlt évezredben fegyvert ragadó vitézek nyomdokaiba lépnek, hanem a jézusi igazságot nemegyszer szilaj indulatossággal kutató és vitató hitszónokok örökét is átveszik, és viszik tovább. Ez azért is örömteli, mert magyar hittudósok eddig csak elvétve részesültek a nemzetközi tudományos körök elismerő dicséretében. Talán csak az apologetika (hitvédelem) terén alkottak folyamatosan maradandót. Ám félek, hogy mégsem találkozhatunk manapság Méliusz Juhász Péter, Dávid Ferenc, Pázmány Péter vagy éppen Bangha Béla méltó utódaival, mert míg nevezettek nemcsak érzelmileg viszonyultak a hitükhöz, hanem magas szellemi szinten értettek is ahhoz, amit védelmükbe vettek, addig mai követőik az ismeretek terén komoly hiányosságokkal büszkélkedhetnek. (Valóban büszkélkednek. Sajnos.)
Elöljáróban megjegyzem, hogy nem tartom sem az egyházakat, sem a pápa személyét és tevékenységét támadhatatlannak. Akinek megfontolandó érvekkel alátámasztott fenntartásai vannak, akár az ilyen „e világon túli” intézményekkel szemben is, az bátran és szabadon mondja el. Miként a Szentírás is szabadon értelmezhető és magyarázható, az efféle magatartás sem minősülhet kereszténységellenesnek. Ám az intellektuális tisztesség megköveteli, hogy amit kritizálunk, arról legalább elemi ismeretekkel bírjunk. Nem kötelező, de illendő.
A pápával a keresztények fele eleve nem ért egyet. De csak szélsőséges szekták tagjai szokták becsmérelni. No meg azok, akik mostanában politikai érdekekből, netán indulatból pápábbnak gondolják magukat a pápánál. Ferenc pápa karácsonyi szentbeszédében napjaink migránsait a menekülő Szent Családhoz hasonlította, amivel önnön fejére vonta számtalan önjelölt teológus rettentő haragját. Szerintük József és Mária a népszámlálás előírásait betartva ment Betlehembe, semmiféle menekülésről nem volt szó. Akkurátusan citálják is a Lukács-evangélium vonatkozó paragrafusait, amiben – valóban – még csak utalást sem találunk a család menekülésére. Íme a cáfolhatatlan bizonyíték, hogy az alkalmatlan, Soros-bérenc, szabadkőműves pápa hazudik, meghamisítja a Szentírást, félre akarja vezetni a benne bízó híveket. Ha ezek a kiváló szakértők nemcsak egymás hülyeségeiből nyernék szellemi táplálékukat, hanem elolvasnák például magát a Szentírást – ha már annyira védelmezik –, Máté evangéliumában megtalálnák az Egyiptomba menekülés történetét. Ám a régi mondás a kritikusokra is érvényes: a tények zavarják őket az általánosításban. De ne csodálkozzunk, hogy a nyáj eltéved, ha a pásztor sem találja a helyes utat. Orbán Viktor pillanatnyilag még egyetlen magyarországi keresztény felekezetnek sem hivatalos vezetője, de a gyakorlatban többet is ő irányít. Karácsony tiszteletére a Miniszterelnök Úr is a teologizálás rögös talajára merészkedett, bár teljesítményétől nem vett új fordulatot az üdvtörténet. Felesleges részletesen elemezni a kormányfő exegetikai dolgozatát, csak annyit jegyzek meg, hogy a keresztényi élet egyik feltétele: törekvés az önszeretet meghaladására. Ezek után a krisztusi szeretet mértékévé az önszeretetet tenni nem túl keresztényi megoldás, és még a migránsok elleni gyűlöletkeltés vágya sem indokolja. Persze tekinthető ez is egyfajta keresztény irányzatnak – a KDNP-t is kereszténydemokratának mondják, ahogy hajdan az SZDSZ-t liberálisnak –, de ennek apologétái, félő, nem a valódi kereszténységet védelmezik.
