A híres magyar véleményvezér hazatér sárországba

Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd Tóta W. Árpád is Fidesz-propagandát nyomat.

Abba a világba legalább annyira szar visszatérni, mint Tóta W.-nek Magyarországra. A könyv sci-fi-rajongó kamaszkorom egyik legnyomasztóbb olvasmányélménye volt. Világa undorító, cukormázas disztópia. Társadalma jóléti, erőszakmentes, de steril, puhány, unalmas, impotens. Nincs szenvedés, de igazi öröm sincs. A borzalom is hiányzik, ettől még nyomasztóbb az egész. Ez a társadalom egyfajta diktatúra nélküli zsarnokság is. Az élet szinte minden területét beszabályozták, amit észre sem vesznek, mert az igazi szabadság igénye fel sem vetődik. Speciális tanulmányok szükségesek például ahhoz, hogy valakinek gyereke lehessen, a szülőknek vizsgákat kell tenniük, mert a gyerekvállalás nem alapjog. Az erőszakmentesség társadalma megveti, értéktelennek, barbárságnak tartja a korábbi emberi civilizációt. A félelem és szenvedély nélküli világban nincsenek igazi konfliktusok, de igazi érzések sincsenek. Az érzelmek eltűntek a kipusztult vadállatokkal együtt. A főhős szerelme is egy szép, kedves, karakter nélküli, langymeleg nő. Érzéseik, félelmeik, költői gondolataik csak a szétszerelésükre várakozó robotoknak vannak a roncstelepen.

Mindezt egy kémiai eljárással érik el, ami kiirtja az emberből az erőszak minden formáját, és amit a feltalálók neveinek kezdő szótagjaiból betrizálásnak neveznek. Mach P. Edward fordításából idézem: „A betrizálás ellen küzdő illegális szövetségeket az egész világon megszervezték, különösen Dél-Afrikában, Mexikóban és egyes trópusi szigeteken. Mindennemű eszközt felhasználtak, orvosi bizonyítvány hamisításától egészen az eljáró orvosok meggyilkolásáig. A tömeges ellenállás és az elkeseredett összecsapások korszaka után látszólagos megbékélés következett, látszólagos, mert akkor alakult ki a nemzedékek ellentéte. A fiatal, feltörekvő, betrizált nemzedék elutasította az emberiség vívmányainak jelentős részét – gyökeresen átértékelte az erkölcsöket, a szokásokat, a művészeteket, az egész kulturális örökséget. A változás óriási területeket ölelt fel, a szerelmi élettől a társaságbeli szokásokon át egészen a háború megítéléséig. Természetesen felkészültek az emberiség történelmének erre a nagy fejezetére. A törvény csak öt évvel megszavazása után lépett életbe, mert azalatt előkészítették a nevelők, a pszichológusok és a szakemberek óriási seregét, amelynek ügyelnie kellett arra, hogy az új nemzedék a helyes irányban fejlődjön. Szükség volt teljes iskolai reformra, a műsortervek, olvasmányok, filmek átalakítására. [ ] Ez a nagy tragédiák korszaka volt. A betrizált ifjúság idegenné vált saját szülei számára. Más dolgok iránt érdeklődött. Undorodott az idősebbek véres ízlésétől.”

Lem 1961-ben voltaképpen a safe space, a túlzásba vitt politikai korrektség, a hópihenemzedék világát jósolta meg. Ahol az erőszakmentesség jegyében betiltanak, átírnak, kiherélnek klasszikusokat. Ahol egy szexuális célzatú beszólás a nemi erőszakkal egyenlő. Ahol az emberi méltóságra és a csoportokat megbélyegző sztereotípiák kiiktatására hivatkozva megbénítják a kritikai gondolkodást, letiltják a humort. Ahol a legköznapibb szavakat sem lehet használni beleképzelt rasszista tartalma vagy szexista áthallásai miatt – viszont kötelező bevágni és alkalmazni a hetvenféle társadalmi nem személyes névmásait. Ha olyan szervezetekre gondolunk, mint a norvég állami gyermekjóléti szolgálat, a Barnevernet, amely elveheti a gyereket, ha a szülők túl keresztény módon nevelik – vagy kézzel etetik, netán lekevernek neki egy maflást –, akkor nem is vagyunk nagyon messze Lem szép új világától.

A Visszatérés társadalmában a hatalmas tudástár és a pici korban kezdődött oktatás dacára zsenik sincsenek, mivel szenvedély hiányában a felfedezés, az ismeretlen meghódításának vágya is hiányzik. „Kiveszőben van a kutatás szelleme. [ ] Úgy vélik, nincsenek expedícióik, mert feleslegesek, és kész. [ ] Nyám-nyám. Nyám-nyám az idők végtelenségéig. Már senki nem repül el a csillagok közé. Már senki nem vállalja a veszedelmes kísérlet kockázatát.”

Űrutazás sincs, mivel azt annak a téveszmének tulajdonították, hogy a Föld meg akarja hódítani a világűrt. A hódítás gondolatát kiirtotta a betrizálás. Ám a végén kiderül, hogy az elit egyes tagjait mégis érdekli az űrutazás, és képmutató módon, nagy titokban expedíciót szerveznek. Persze a régi világ embereit, a hazatérő űrhajósokat bízzák meg az utazással.

Nos: ha a Visszatérés a magyar állapot metaforája, és mi vagyunk az űrhajósok, a nyugatiak meg a szép új világ polgárai, akkor bizony mi maradtunk meg igazi embernek, minden hibánkkal együtt, és minden veszélyes vállalkozás csak ránk építhet.

Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd Tóta W. Árpád is Fidesz-propagandát nyomat

A szerző bölcsész