Kísérletezéses technikák a politikában

A könnyen elsajátítható dizájngondolkodás színt vihetne a megfáradt struktúrákba.

Van azonban egy alapvető probléma ezekkel az írásokkal. Mégpedig az, hogy miközben sokszor rendkívül pontosan rámutatnak a design thinking alkalmazhatóságára, mégsem feltétlenül értik a politika működését. A politika hatalmi aspektusát például szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyják. Ahhoz tehát, hogy a törvényhozásban is megjelenjen ez a megközelítés, a politikával foglalkozó embereknek kellene elsajátítaniuk a dizájngondolkodást. Steve Hilton, a volt brit miniszterelnök, David Cameron korábbi tanácsadója egy ilyen ritka ember. Hilton a David Kelley által a Stanford Egyetemen létrehozott, a dizájngondolkodás tanítására szakosodott neves The d.schoolban találkozott ezzel a témakörrel. Azóta számos interjúban nyilatkozott arról, hogy mennyivel hatékonyabb lett volna, ha azelőtt ismerte volna a megközelítést, hogy tanácsadói pozícióba került. A dizájngondolkodással lehetőség nyílt volna arra, hogy kipróbáljanak elképzeléseket akár néhány száz fő részvételével, ahelyett hogy sok pénzért létrehoztak nagy dérrel-dúrral beharangozott rendszereket, amelyek hibái aztán csak élesben derültek ki.

Hilton egyszersmind arra is rámutat, hogy mennyire nehéz megteremteni a kreatív politizálás feltételeit egy olyan pártos médiakörnyezetben, mely azonnal szétszed minden kezdeményezést, és nem hagy lehetőséget a kísérletezésre. Szerinte ahhoz, hogy a kormányzásban megjelenjen ez az emberközpontúbb megközelítés, elsősorban ezt a fajta hozzáállást kellene megváltoztatni. Kaliforniában élve ma egy pártsemleges startupon keresztül próbálja közelebb vinni az emberekhez a politikát, megkísérelve „demokratizálni” azt. Az általa létrehozott online platform lehetővé teszi, hogy a választók közvetlenül támogassanak ügyeket, csökkentve a nagy lobbicsoportok ráhatását a politikára. Ha közösségi finanszírozással nyernek jelöltek, akkor elméletileg az ő megrendeléseiket teljesítik. (Többek között itt jön be a politika hatalmi aspektusa.) Mindez természetesen messze nem aknázza ki az összes lehetőséget a dizájngondolkodásra, jó példája azonban annak, hogyan rajzolja újra a politikát a technológia. Hiszen ma leginkább a digitalizáció révén kerülnek be újítások a politikába, mivel itt lehet legkönnyebben érvényesíteni az interaktivitást.

2010-ben az Egyesült Királyságban a kormányzati digitalizációért felelős szervezetet a dizájngondolkodás elvei mentén hozták létre, de hogy egy teljesen más példát említsek: napjainkban Finnországban a feltétel nélküli alapjövedelmet is az ezeken a szabályokon alapuló kis mintás kísérleten tesztelték. Vannak tehát nemzetközi példák, miközben az is látszik, hogy a kreatív politikában sokkal több lehetőség van, mint amennyit eleddig kiaknáztak. A dizájngondolkodás viszonylag könnyen elsajátítható a gyakorlatban, és a legegyszerűbb kérdésektől a legbonyolultabbakig színt vihetne a megfáradt politikai struktúrába. Ám ehhez első lépésként az kell, hogy a dizájngondolkodás ne csak a versenyszférában legyen érték, hanem a politikai vezetők eszköztárában is megjelenjen.

A szerző politológus