Néhány hete annyira feldúltak a választási tömegbojkottról szőtt irreális lázálmok, hogy a következőt találtam a közösségi oldalamra kiírni: „Aki nő létére nem szavaz, szembeköpi mindazokat a nőket, akik száz évvel ezelőtt, akár sérülést vagy halált kockáztatva, de az életüket az ügyre mindenképp feltéve kiharcolták számára ezt a jogot.” Erre sokan felhördültek: „A női jogok közé tartozik a nem szavazás is!” Persze. Ahogy a női jogok közé tartozik az is, hogy egy bántalmazó kapcsolatban maradjunk, és további veréseket tűrjünk el. Elvégre nem fognak az áldozatvédők senkit akarata ellenére elhurcolni és válásra kényszeríteni. Attól viszont, hogy egy döntés lehetséges, még nem lesz helyes.
Sokan szeretik azt gondolni, hogy a női választójog itthon természetes, így nem is értékelik a súlyának megfelelően. Pedig hazánkban is számos nő (és férfi) küzdött a nők szavazati jogáért, ráadásul az amerikai és a nyugat-európai nőmozgalmak nemzetközi hatása sem elhanyagolható.
A hazai női választójog érdemben először 1848-ban merült fel. A forradalom hevületében a feminizmus magyar előfutárának tekinthető Teleki Blanka növendékei kiáltványt adtak ki „a nők egyenjogúsága ügyében”, amely így kezdődött: „Szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavatok; a magyar mit mond, meg is tartja, azért legyenek a nők is egyenlőek.” Kívánságaik közt szerepelt, „hogy ne legyenek olyan mondatok: mindenki bír szavazattal, kivévén a nőket”. Ehhez képest az áprilisi törvények noha szélesítették a szavazásra jogosultak körét, a nőket – roppant hízelgő módon a hazaárulókkal, a gyújtogatókkal és a gyilkosokkal egy sorban – explicite kizárták. Ez még visszaesést is jelentett a korábbi helyzethez képest, mert 1848 előtt egyes vagyonos özvegyasszonyok követküldés útján szavazhattak.
Az 1904-ben Glücklich Vilma és Bédy-Schwimmer Rózsa vezetésével alakuló Feministák Egyesülete sok egyéb érv mellett ezzel igazolta, hogy a nemek egyenlősége nemzeti hagyományainktól egyáltalán nem idegen. A magyar nőjogi törekvések kezdetét 1790-től számították, amikor is Bárány Péter a magyar asszonyok nevében kérést terjesztett az Országgyűléshez, hogy azon megfigyelőként a nők is részt vehessenek. „Nyissatok nekünk tágasabb kaput a velünk született szabadságra!” – idézték gyakran a feministák e dokumentumból. Az eredmény mai szemmel nem látszik óriási fejleménynek, hiszen a nők beleszólási jogot nem kaptak – viszont Franciaországban éppen akkor tiltották ki őket a nyilvános gyűlésekről.