Tisztelet elődeinknek: szavazzunk!

A női választójog törvénybe iktatásának dátumával nekünk sem kell szégyenkeznünk.

Ennek kapcsán fontos megjegyeznünk: az, hogy a nők a forradalmakból nem profitáltak, nem magyar sajátosság. Több országban, amikor a nők pedzegetni kezdték, hogy ők is emberek és állampolgárok, a férfi vezetők inkább sietve rögzítették törvényben – éljen a haladás! –, hogy választópolgár csak férfi lehet. Ez történt például Hollandiában, amikor 1883-ban az ország első orvosnője, Aletta Jacobs a felvételét kérte a választói névjegyzékbe. Másutt akadtak, akik „illegális” szavazással próbálkoztak: Angliában 1867-ben a feminista Lydia Becker biztatására a választói névjegyzékbe „véletlenül” bekerült a kereskedő özvegyasszony, Lily Maxwell, majd Amerikában 1872-ben a nőjogi élharcos, Susan B. Anthony.

Magyarországon ugyan jelen ismereteink szerint nem fordultak elő ilyen akciók – a nők talán túlságosan is szolidárisak voltak a férfiakkal? –, ugyanakkor itt sem merültek feledésbe a feminista törekvések. A nők képezték magukat, és különféle pályákon elhelyezkedve bizonyították, hogy a politikai életben is képesek lennének megállni a helyüket. Az oktatásért vívott harcban több sikert tudtak elérni: 1895-től megnyíltak előttük az egyetem egyes karai. A következő lépés a választójog lehetett volna, és e törekvésben a magyar feministaegyesület számos támogatót tudhatott maga mellett. Akadtak ellenlábasai is, azonban a mai sárdobáláshoz hasonló színvonalnak nyoma sincs a korabeli sajtóban. A hiba (milyen ismerős!) a parlamentben volt: 1917-ig a vezető politikusok részéről csak elvétve mutatkozott nyitottság a nők jogegyenlőségére. Ennek ellenére a feministák mozgalmuk fénykora, az első világháború előtti évek alatt mindent elkövettek, hogy napirenden tartsák a témát.

Tájékoztattak a külföldi fejleményekről, így az 1906-os finn sikerről is, és örömmel közölték finn munkatársuk tudósítását: „Mindenütt több nő szavazott, mint férfi; az én választókerületemben 50 százalékkal több. ( ) Előkelő arisztokrata asszonyok órák hosszan, türelmesen vártak cselédek oldalán. ( ) Vak, néma, sőt beteg öreg asszonyok sem mulasztották el az alkalmat, hogy alkotmányos jogaikkal éljenek. Egy parasztasszony egyik kerületből a másikba vándorolt, hogy szavazatát leadja. Végre kisült, hogy valahol vidéken kell szavaznia. A legközelebbi vonattal odasietett, hogy mindenesetre élhessen választójogával.” Ez a tömeges aktivitás minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy Finnországban már az első választáson 19 képviselőnő került a törvényhozásba. Jelenleg a finn képviselők 42 százaléka nő, és nemi egyenlőség szempontjából az ország mintaország.

A női választójog törvénybe iktatásának dátumával nekünk sem kell szégyenkeznünk: 1918 nem számít későinek sem európai, sem világviszonylatban. A jog gyakorlásának azonban az elhúzódó politikai hányattatások (a cenzusok folyamatos szigorítása, majd a demokratikus választások megszűnése) nem kedveztek. Az államszocialista központosított „emancipáció” ráadásul negatív szájízt hagyott maga után, és a XX. század eleji magyar feminista mozgalmat is kiszorította a köztudatból. Ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt bőven volt időnk felébredni és tájékozódni. Adjuk meg a tiszteletet elődeinknek, akik 1913-ban még nagyszabású női választójogi világkongresszust (!) is rendeztek Budapesten. Az, hogy ez sem része a nemzeti műveltségnek, nem forrása a nemzeti büszkeségnek, csak még egy ok a mozgósításra. Ott, ahol a nők teljesítménye – és a nők biztonsága, testi épsége, élete! – nem tartozik a mindenkori aktuális kormányideológia felett álló prioritások közé, nemcsak a nemek tényleges egyenlőségéről nem beszélhetünk, hanem valódi demokráciáról sem. Tegyünk meg mindent, hogy ez megváltozzon: szavazzunk!

A szerző a Nőkért Egyesület elnöke