Már csupán néhány nap, és augusztus 20-án ismét megemlékezünk Szent István királyunkról, a magyar állam megalapításáról. Ez az az ünnepünk, amikor arra a valóságos csodára gondolunk, hogy 1100 éve él ez a nemzet itt, Európa közepén. Első királyunk életművének egyik fontos eleme volt az új, keresztény állam megszervezése során a magyar haderő új alapokra helyezése, modernizációja. Ha napjaink szóhasználatával élünk, akkor talán érthetőbbé válik ez a hatalmas munka. Az ország fennmaradásának biztosítása érdekében megteremtette a hadsereg stabil anyagi bázisát, kiépítette logisztikai hátterét. Megújította a haditechnikai eszközöket, új fegyvernemeket vezetett be.
Sikeresen ötvözte a hagyományos magyar katonai ismereteket a modern nyugati hadviselés módszereivel. Kiépítette a határvédelmi rendszert, a szükséges pontokon megerősítette a fizikai határzárat. Mindezen intézkedések sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1030-ban sikeresen megvédte István az országát a hódító német-római császár hadaitól.
Ezekért is köszönetet mondunk Szent Istvánnak augusztus 20-án. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagy valószínűséggel a király és a nemzet sem tudta, hogy milyen történelmi tettet hajtottak végre. Csak tették a dolgukat legjobb tudásuk szerint, aminek az eredményét ma büszkén ünnepeljük.
De az önfeledt pillanatok közben tudnunk kell, hogy ma is hasonló történelmi időket élünk. Csak nem érzékeljük, sodornak minket a mindennapok eseményei. Ezekben az években fog eldőlni, hogy milyen irányt vesz az Európai Unió, bízhatunk-e Magyarország és az egész nemzet fennmaradásában a következő évszázadokban is. Végre újra ki mertük mondani, hogy a határokat meg kell védeni. Most műszaki határzárnak nevezzük azt, amit István idején gyepűnek hívtak. Végre újra evidenciának tekinthetjük, hogy erős honvédség nélkül nem képzelhető el egy erős, szabad Magyarország. 2010-re úgy érkezett el a magyar haderő, hogy csupán néhány ezer missziós szolgálatra vezényelhető katonája volt az országnak, muzeális eszközökkel felszerelve. Ki kell mondani, hogy bármiféle korlátozott műveletre is alkalmatlan honvédségünk maradt, amelynek katonái vagy „elegánsan” meg tudták volna adni magukat, vagy biztos pusztulás várt volna rájuk. Az elmúlt évtizedekben a média nagy része is azt a képet sugallta, hogy a magyar hadsereg csak egy szükséges rossz, felesleges pénztemető, amit csupán NATO-tagságunk miatt kell fenntartani. Ehhez mérték a katonák, a rendvédelmiek fizetését, ellátását is.