Karácsony Csernobil-szindrómája

Két napja az az érdemi kérdés, ki lesz az ellenzék új budapesti főpolgármester-jelöltje. Illetve lesz-e egyáltalán, aki Karácsony Gergely helyére lép, akit odalöknek?

Budapest, 2019. szeptember 22. Karácsony Gergely közös ellenzéki fõpolgármester-jelölt beszédet mond programbemutatóján a Trip Rendezvényhajón 2019. szeptember 22-én. A jelölt Vegyük vissza Budapestet! címmel egy szabad, zöld és szolidáris Budapest kialakítását célzó programot mutatott be. MTI/Soós Lajos Fotó: Soós Lajos

Valóban sírnivaló volt az egész. Mint ahogyan a „kampány” is, amely Falus augusztus 15-i bemutatásával és szeptember 5-i „programhirdetésével” indult, majd szeptember 29-i visszalépésével zárult. Ekkor szedték elő valamelyik panoptikumból Bokros Lajost, és miután leporolták, bajuszát fazonra vágták, kapott is – Tarlós István 49-ével szemben – 36 százalékot. Nagyjából ennyit összeszedett volna Falus is, Karácsony is, de Pinokkió vagy a vasorrú bába is.

Egyrészt, mert ezek jelentős részben protest­szavazatok. Másrészt, mert az európai léptékű nagyvárosok a világ olvasztótégelyei, amelyekben mindenféle szerzet összegyűlik. Szerencselovagok, ügyeskedők, okoskodók, munka helyett értékelésből élők, lila ködben botorkáló álértelmiségiek, akik bármely hegyvidéki zsákfaluban heteken belül éhen halnának, hiszen ők az orosz irodalomban tökéletesen ábrázolt felesleges ember típusai. Pont, mint Karácsony. Természetes, hogy mindig egymást támogatják. Szerencsére szilárd, áttörhetetlen felső plafonnal, és ezt szerintem tudják is. Meg­győződésem, ha minden budapesti abban a hitben voksolna, hogy csakis ő dönt a főpolgármester kilétéről, Tarlós kirívó fölénnyel nyerne, mert épeszű ember nem ellensége saját magának és az otthonának.

A méltányosság érdekében azért tegyük hozzá, az öt éve leváltott Falus a fentiek tekintetében mindenképpen elviselhetőbb volt Karácsonynál. Legalább értett valamihez, egy szakterülethez – ami persze köszönőviszonyban sincs a városvezetéssel –, nem hiteltelenítette el az előélete és a szakadatlan menekülése, bukdácsolása egyik valótlanságból a másikba. Főpolgármesterként nyilván ugyanannyira haszontalan lett volna, mint Karácsony, de talán nem lett volna annyira kártékony. Elálldogált a sarokban, mint egy szobanövény. Egyszer, mint az előbb említettük, meg is öntözték. Mégis mennie kellett, két héttel a nagy nap előtt.

Ezért is rejtély, Karácsonyt vajon ki és meddig tartja még meg különféle pozí­cióiban. Tisztán pragmatikusan gondolkodva, az ő lecserélése semmiféle kockázatot nem hordozna, hiszen csütörtöki agy- és szómenése óta nála gyengébb jelölttel kirukkolni úgyszólván fogalmilag kizárt. Még akkor is, ha a kínálat momentán mindössze két fő: Puzsér Róbert és Berki Krisztián.

Kissé komolyabbra fordítva – bár ebben a helyzetben nem könnyű – és a gyakorlatiról elvi síkra terelve a történetet, adódik még egy alapkérdés: miért nem érzik úgy, legalább egyszer politikai pályafutásuk során az érintettek, hogy elérkezett az igazság pillanata? Jó, ne túlozzunk, a részigazságé. Most, amikor ez a játszma úgyis elveszett, miért tetézik a hazugságokat újabb hazugságokkal, miért nem könnyítenek végre a lelkükön, és ami még sokkal fontosabb, a támogatóik, az istenadta nép lelkén?

Nem Karácsony Gergelytől várom ezt, tőle én nem várok semmit. Ellenben azt gondolom, akad még odaát néhány józanabb, mentálisan és morálisan nála jóval kevésbé sérült politikai szereplő. Akik esetleg azt is tudják, hogy egy társaság presztízse pontosan annyit ér, amennyit a legalacsonyabb presztízsű tagjáé. Ha pedig ezt a személyt még vezetővé is emelik, az halmozottan hátrányos helyzetet teremt. Ezért aztán felfoghatatlan, hogy azok, akiket egykori miniszterelnök-jelöltjük, jelenlegi főpolgármester-aspiránsuk rendre nyilvánvalóan semmibe vesz, tolvajnak, leendő börtöntölteléknek ír le, az őt terhelő, bármely felelősséget rájuk pakol át, miért nem hátrálnak ki mögüle?

Nem úgy, mint Falus vagy két éve Botka mögül, szégyenlősen, a kertek alatt elkullogva. Hanem kiállva a nyilvánosság elé, teleszíva a tüdőt friss levegővel, és egyszer végre tiszta tekintettel, tiszta aggyal meggyónva: hibáztunk, nem először, sokadszor, de ekkorát még soha, ez az ember méltatlan volt mindenféle bizalmunkra, támogatásunkra, elnézést kérünk mindenkitől, őt örökre feledjük, és igyekszünk javítani.

Innen és most persze roppant nehéz. Különösen alkalmas beugró híján. Hiszen akárkit nézünk odaát, itt, a mi térfelünkön is szekunder szégyenérzetünk támad, és szánjuk az ország jobb sorsra érdemes, balos orientációjú harmadát, talán már csak negyedét. Rájuk kellene bízni ezt az ügyet, bizonyára bölcsebbek, mint a kevés kivételtől eltekintve soha többséggel meg nem választott képviselőik.

Nemcsak az előválasztást, az „előjelölést” is át kellene engedni nekik. Vállalva persze az esélyét, hogy egy-egy listán Gyurcsány, de talán még Lenin neve is felbukkan.