Az önkormányzati választások eredményeinek ismeretében érdemes újra elgondolkodni azon, milyen politikai modell jön létre Magyarországon. Ez a kérdés éppen október 13. után vált nyitottá. Ha jobban belegondolunk, a rendszerváltás óta két politikai opció mutatkozott meg, az egyiket történelmi modellnek, a másikat váltógazdálkodásos modellnek nevezném.
A történelmi modell a dualizmus korától eredeztethető, s kisebb döccenőket, rövid átmeneti időszakokat leszámítva egészen a rendszerváltásig meghatározó volt. Ennek az a lényege, hogy van egy uralkodó, hegemón helyzetben lévő politikai párt vagy pártszövetség, amelyik sorra nyeri a választásokat, nincs igazi, valódi alternatívát jelentő politikai ellenfele, csak kisebb pártok vannak a bal- és a jobboldalon, amelyek tartósan esélytelenek a kormányzati hatalom megragadására. Ennek következtében pedig mind a gazdasági, mind a társadalmi, mind a tágabban vett kulturális életben ez a politikai tömb válik dominánssá.
Ilyen korszak volt az elsősorban Tisza Kálmán nevével fémjelezhető, 1875-től 1905-ig terjedő éra, amelyet a Szabadelvű Párt uralt a parlamentben és a politikai életben. A Szabadelvű Párt az addig kormányzó Deák-párt és a Tisza irányította Balközép Párt egyesüléséből jött létre, s egyfajta liberális-konzervatív, nemzeti politikát követett. Tisza négy cikluson át volt miniszterelnök, pártja fölényesen nyerte a választásokat, az ellenzék labdába sem rúghatott. Tisza bukása után még tizenöt évig volt hatalmon a Szabadelvű Párt.
És itt jön egy nagyon fontos, mondhatnám figyelmeztető párhuzam: Tisza István kormányzása alatt, 1905-ben úgy bukott meg végül a Szabadelvű Párt, hogy a teljes ellenzék egyesítette az erejét vele szemben: létrehozták a Szövetkezett Ellenzéket (vagy más néven a szövetkezett balpártot!), közös választási listán indult minden ellenzéki párt, s megnyerték a választásokat – a Szabadelvű Párt harminc év után vesztette el a hatalmát.
Tisza István ugyan 1910-ben az általa alapított Nemzeti Munkapárttal visszaszerezte a konzervatív erők számára a kormányzást, de az ország 1914-ben háborúba sodródott. A modell azonban a háború befejezése után, a két világháború közötti Horthy-korszakban tovább folytatódott. A Bethlen István által alapított Egységes Párt (Keresztény-Keresztyén, Földmíves-, Kisgazda és Polgári Párt) 1922-től lényegében a nyilas hatalomátvételig, tehát 1944 októberéig uralkodó pozícióban volt a magyar politikai életben. Bethlen alatt három választást nyertek meg (1922–1931), majd 1932-ben Gömbös Gyula miniszterelnök átnevezte a pártot Nemzeti Egység Pártjára, míg 1939-től a Magyar Élet Pártja nevet viselte. Azonban a lényeg nem változott, a sokszínű, a kisgazdáktól a keresztény, polgári pártokon át egészen a Gömbös-féle nemzeti radikálisokat magában foglaló konzervatív pártszövetség végig hegemón hatalommal rendelkezett, sorra-rendre nyerte a választásokat, 1926-ban például kétharmados többséget is szerzett.