Szomorú „dicsőségünk”, hogy a világtörténelemben Sztálingrád után Budapesten dúlt a legvéresebb csata egy városért. El nem múló nyomait ma is viseljük épületek falán, temetőinkben, szívünkben. S mindez miért? Mert egy vérgőzös őrült úgy számolt: nyer néhány hetet a másik bomlottal szemben, ha a magyar főváros ellenáll. Hiszen nekünk, a Nyugat utolsó bástyájának van gyakorlatunk ebben.
Vajon volt-e igazi győztese a most hetvenöt éve megkezdett ostromnak, vagy csupán egy izomból épített obeliszket kerülgetünk azóta is a Szabadság téren? A történelemkönyveket hagyjuk, azokat mindig a győztesek írják…
Játsszunk el a gondolattal: mi történt volna, ha annak idején Hitler nem nyilvánítja erőddé Budapestet, a vörös ármádia pedig nem áll le hónapokra várost ostromolni? Mert akkor nem a Rajnánál találkozik a két szövetséges, hanem pár száz kilométerrel nyugatabbra, valahol az Atlanti-óceán közelében. Vajon mi lett volna a büszke Nyugattal, ha hozzájuk is – Párizsba, Brüsszelbe – Sztálin nagy természetű ármádiája viszi el a „népi demokráciát”? De megnéztem volna!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!