Szabó Tímea tudatlanságához, butaságához és rosszindulatúságához hihetetlen gátlástalanság, szorgalom és önreflexió nélküli közlésvágy társul, ami a legkevésbé sem meglepő módon egy olyan rettenetes, a nagy többség számára ihatatlan koktélt eredményez, amit csak a legelvakultabb Orbán-gyűlölő fanatikusok képesek felhörpinteni.
Ők mondjuk igen gyakran fogyasztják a nagyrészt hamis hírekből, epéből és elemi gyűlöletből kevert italt. Nem rázva, keverve. Jég nélkül. Sőt igénylik is a napi betevőjüket; szenvedélyfüggők.
Mielőtt rátérnénk az elmúlt hét termésének elemzésére, idézzünk fel pár kirívóan durva hazugságot a közelmúltból az indulattól elvakult, normális hangon beszélni képtelen képviselő asszonytól.
Korózs Lajos, a szocik Szabó Tímeája még 2020-ban csapott fel rendezőnek és forgatott egy, a tudományos fantasztikum kategóriájába tartozó áldokumentumfilmet, egy szélhámos főszereplésével, bizonyos Németh Athinával. A produktum kilométerekről is bűzlött, a beteges hazudozóról bárki láthatta, hogy nem mond igazat. A hölgy többek között olyan nyilvánvaló valótlanságokkal szórakoztatta az országot, hogy a kórházakból hazaküldött betegek közül volt, akit nyitott hasfallal tettek utcára, és azt is elhadarta, hogy akiket ő ápolt, azok közül tízből kilencen rövid időn belül elhunytak. Ja, és azt is állította, méghozzá úgy, hogy arcizma sem rándult és a szeme sem rebbent meg, hogy önkéntes mentőápoló.
Nyilvánvalóan nem volt az. A hölgy lebukott, de mielőtt ez megtörtént volna, Szabó Tímea szolgálatba helyezte magát, és tiszta erőből látott neki az álhírek tucatjaiból felépülő regényes történet habosításának.
Bocsánatot azóta sem kért. Ahogy Korózs sem. Minő meglepetés, az álhír terjesztésében oroszlánrészt vállaló, úgynevezett függetlenobjektiv sajtó sem. Miért is tették volna, hiszen az ellenzék iránt olthatatlan szerelmet érző újságírók maguk is elhitték azt a hazugságot, hogy a sajtó feladata nem az igazság kiderítése, hanem a hatalom, illetve a kormány ellenőrzése. Mínusz a Budapestet irányító Karácsony Gergely.