Az aktivista Delors erős hátszelet is kapott föderációs törekvéseihez, hiszen az európai nagyipar vezetői, illetve közvetetten a globális gazdasági és pénzügyi elit az egységes piac bevezetését szorgalmazta az EGK-n belül – jól felfogott gazdasági és profitérdekeiknek megfelelően. Ennek érdekében 1983-ban létrehozták a Gyáriparosok Európai Kerekasztalát (Round Table of Industrialists), amely kiemelkedően erős lobbiszervezet, s a mai napig komoly, sokszor döntő befolyást gyakorol a bizottságra és áttételesen az egész unió döntéshozatali folyamatára. A globális piaci elit erősödő, majd mára már szinte meghatározó befolyása az unió döntéshozatali mecha­nizmusaira innen eredeztethető.

A kerekasztal tervezetet készített el az egységes piac létrehozásáról, nem kis nyomást gyakorolva Delors-ra, aki a későbbiekben az egységes piac tervének szimbólumává vált. Sokak szerint éppen a kerekasztalban is megjelenő globális gazdasági körök indították el – a bizottságon keresztül – az EGK-t a gazdasági és politikai unió irányába, s e folyamat emblematikus alakjává vált Jacqeus Delors.

Nem véletlen tehát, hogy 1986-ban megszületett az Egységes Európai Okmány, amely föderalista célokat fogalmazott meg, de kifejezetten funkcionalista alapon. A dokumentum célul tűzte ki az egységes – közös – piac bevezetését 1992. december 31-i dátummal. Itt fogalmazódott meg először hivatalosan is az áruk, szolgáltatások, személyek és a tőke szabad áramlásának elve, amelyek azután az 1992-es maastrichti szerződésben és az akkor létrejövő Európai Unióban öltöttek testet.

Az unióban így megvalósult az egységes piac, s ezáltal megszűnt a tagállami döntések kizárólagossága, egyre több kérdés az uniós intézményekben dőlt el. Innentől kezdve ­lob­bi­sták százai és ezrei lepték el az unió különböző döntéshozó fórumait, különösen a az Euró­pai Bizottságot és az Európai Parlamentet. Kevesen tudják, hogy a globális elit érdekeit képviselő kerekasztal 1998-tól kezdve létrehozta az egyes országokban, így Magyarországon is a nemzeti részlegeit, az „üzleti tanácsokat”, amelyek súlyuknál fogva nagy befolyásra tettek szert az adott országok döntéshozó szerveiben is.

A lobbisták száma főleg a 2010-es években megsokszorozódott, 2005-ben még egy bizottsági biztos mintegy 15 ezer főről beszélt, ezzel szemben 2014-ben a Corporate Europe Observatory már harmincezerre becsülte a brüsszeli lobbisták számát. Tanulságos egy 2018-as felmérés (forrás: Lobbyfacts.eu), amely szerint a regisztrált mintegy tizenegyezer (számosan nem regisztrálnak) lobbi­szervezet csaknem felét (!) üzleti, céges érdekeket képviselő csoportok adják, a többiek civil szervezetek, NGO-k, munkavállalói érdekszervezetek, think tankek, vallási csoportok, profi lobbisták stb.

A lobbicsoportok jelenleg mintegy hárommilliárd eurós költségkerettel rendelkeznek a döntések befolyásolására. Tevékenységük elsősorban a bizottságra koncentrál, de közülük 7500-an az Európai Parlamentbe is bejelentkeztek, hiszen az EP-nek is egyre növekvő szerepe van a közös döntési eljárásokon keresztül. A lobbisták tevékenysége egyáltalán nem átlátható, döntően a színfalak mögött bonyolódik. Az Európai Tanács és az Európai Bizottság ugyan formailag beszámol a lobbistákkal való találkozóikról, de ezekből lényeges dolgok nem derülnek ki, ráadásul az EP 705 tagjának még ilyen beszámolási kötelezettsége sincs. Nem véletlenül írta azt az EU Observatory, hogy a bizottságnak nincsenek eszközei – vagyis kiszolgáltatott – a vállalati lobbik tevékenységével szemben…

A globális elit informális, átláthatatlan hatalmában kiemelkedő szerep jut Soros hálózatának. Szinte távirati stílusban felsorolom, Soros „keze hova tette be a lábát” az unióban: a DC Leaks tényfeltáró portálnak köszönhetően tudjuk, hogy 2017-ben az EP-ben, az akkor 751 EP-képviselőből 226 volt nevezhető Soros emberének, akik megbízhatóan végrehajtották azt, ami a „nyílt társadalom” víziójának elfogadásából következik. A bizottságról külön nem kell szólnom, a bizottsági elnök mellett a biztosok között hemzsegnek azok a személyek, akikkel – vagy akik beosztottjaival, tanácsadóival – Soros személyesen vagy háló­zati „egységei” kapcsolatban állnak (Frans Timmermans, Věra Jourová, Margrethe Vestager, Valdis Dombrovskis, Josep Borrell, Maroš Šefčovič, Dubravka Šuica, Margaritis Schinas, forrás: Kontra.hu), ez a jelenlegi 26 biztos csaknem egyharmada!

Azonban nem pusztán a három alapvető uniós testületen belül van jelen a Soros-háló­zat: emberei ott vannak a különféle euró­pai bírósági és ügyészségi szervezetekben, így többek között az emberi jogok Strasbourgban székelő bíróságában. A megalakult Európai Ügyészség élére pedig az a Laura Codruța Kövesi került, aki köztudottan Soros György emberének számít. Az Európai Bíróság főtanácsnokai között is ott vannak a Soros-hálózat tagjai, így nem csodálkozhatunk azon, ha a Magyarországgal kapcsolatos ítéletek sorra-rendre az Orbán-kormánnyal mennek szembe.

Összegezve: a Soros-hálózatok elképesztő módszerességgel, tudatossággal vették és veszik át napjainkban a hatalmat az unió hivatalos intézményeitől, azzal, hogy láthatatlan, ellenőrizhetetlen, lopakodó módon befonják magukat az intézményeken és szervezeteken belülre, nyomást gyakorolnak a döntéshozókra, akik már nem az intézmény szabályai és szokásrendje, hanem a hálózat iránymutatásai alapján cselekednek és hoznak döntéseket. Hogyan is fogalmazta meg annak idején a célt a német Rudi Dutschke, az egyik ’68-as diákvezér, Antonio Gramsci olasz kommunista filozófus nyomán haladva? „Der lange Marsch durch die Institutionen!” – vagyis, hosszú menetelés az intézményeken át – nyilván a hatalomba.

A képekre gondolok, tudod – és zöld ágra nem jutok.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Chris Coons, Delaware; Kirsten Gillibrand, New York; Michael Bennet, Colorado; Jeff Merkley, Oregon; Tammy Baldwin, Wisconsin; Jacky Rosen, Nevada, valamint John Hickenlooper, Colorado állam szenátora fényképezésen vesz részt az Európai Bizottság brüsszeli székházában (Fotó: MTI/AP pool/Virginia Mayo)