Ebből azt sejthetjük, hogy azért Trump jelöltsége mögött – a közvélemény-kutatások számainak tükrében is – nem kívánt megmozdulni az ellenféléhez hasonló méretű gazdasági hátország a saját oldalon.

A számok elképesztő volumene remekül mutatja annak a régi politikai mondásnak az igazságát, amelyet még 1966-ban Jesse M. Unruh, Kalifornia állam közgyűlésének akkori elnöke fogalmazott meg, és amely Amerika politikai rendszerének működési mechanizmusait legjobban jellemzi: eszerint a tengerentúlon a pénz a „politika anyatejének” felel meg. 

Ugyanez a demokrata politikus – aki 1975-től tizenkét éven keresztül Kalifornia állam pénzügyminisztere is volt – a politikai hivatalviselésben és a kampányokban is igen fontosnak tartotta az agyafúrtságot és a rátermettséget. 

A lobbistákról például azt mondta: „Ha nem tudod megenni a kajáikat, meginni a piáikat, elcsavarni a nőik fejét, majd pedig ellenükben szavazni, akkor nem sok dolgod van itt.” Ennek alapjait nem is feltétlenül a közigazgatásban, a törvényhozásban kell megszerezni, mint azt például Trump esete is mutatja, bár az elnöki, kormányzói vagy épp szenátori hatalomig, vagyis a sikeres kampányig vezető hagyományos út valami hasonló habitust és hozzáállást kívánt meg.

Ez a fajta rátermettség – amelyet inkább csak érzékeltet Unruh mondása – elengedhetetlen a kampányhoz, valamint a kampánypénzek megfelelő nagyságának biztosításához is. Az elmúlt elnökválasztási kampányok azt mutatták, hogy ha valaki több pénzből kampányol, még nem csal, hanem csak ügyesebb és rátermettebb, és így nagyobb esélye is van a győzelemre.

A pénz minden és mégsem minden; a politikai marketing szerint kell a gondos előkészítés is, azaz a jelölt csapatának még a kellő időben pénzügyi koncepciót kell kidolgoznia a választási kampányhoz, és egy pontos költségtervet is kell készítenie. 

Ma már nincs választási kampány adományok nélkül, de amennyire csak lehet, ezek becsatornázását is meg kell(ene) szervezni. Például Barack Obama 2008-as kampányában az amerikai finanszírozási rendszerben tényleg meghatározó pénzgyűjtést online hálózatokkal bonyolította az Obama-stáb, mégpedig azzal a merész húzással, hogy adományozónként nem a maximális 2300 dollárt kérték, hanem inkább – száz dollár alatti összegekkel – a többszöri adakozás lehetőségét biztosították „sok kicsi sokra megy” alapon, ami a pénzügyi háttérnek nyilvánvalóan csak egy, de kétségkívül igen fontos oldalát jelentette Obamáéknak.

A sikeres választási kampánynak azért nincsen még szabadalmaztatott receptje, mert sokszor épp az újításokról szól, és végül ez vezethet sikerhez. Lehet, sőt kifejezetten ajánlott kétségbe vonni a korábbi módszereket és akár a saját régebbi stratégiák helyességét elvetni, és újra meg újra átgondolni, hol és miként lehet változtatni, és hogy ez vagy az a változtatás, a kampány idejét tekintve, beleférhet-e még. 

A hatékony kampányban lehetnek meglepetések, és itt-ott valóban (és hatékonyan) lehet normaszegő is. Sokszor az elnökjelölt karizmája, ügyes politikusi ösztönei, rögtönzései és remek verbalitása, szónoki képességei is segíthetnek a sikerben (például Obama vagy Ronald Reagan esetében), de ahogyan azt a baloldali demokratáknál látjuk, az sem baj, ha az ellenfélnél kétszer-háromszor is többet költünk a kampányra.

A magyar baloldalnak és az őket támogatóknak is jó példa lehet az amerikai, hiszen például az Egyesült Államok most úgy fordul rá az úgynevezett félidős törvényhozási választásokra, hogy a demokraták vannak többségben a kongresszus mindkét házában, övék a kormányzati hatalom, bírják a main­stream sajtó jelentős részének támogatását és az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva jóval többet fognak költeni a kampányidőszakban, mint republikánus ellenfeleik.

A szerző alkotmányjogász

Borítókép: Donald Trump republikánus elnök (j) és Mike Pence amerikai alelnök, republikánus alelnökjelölt a pódiumon az elnöki kampánykörút utolsó állomásán, a Michigan állambeli Grand Rapids repülőterén 2020. november 2-án (Fotó: MTI/EPA/Jeffrey Sauger)