Az európai történelem évszázadai során az itt élő népek kialakították kultúrájukat, nyelvüket, hagyományaikat. Ezáltal létrejött az a sokszínűség, mely szellemi és anyagi gazdagsághoz vezetett, de egyben politikai veszélyeket is hordozott az európai civilizáció számára. A XVII–XIX. században kialakult nemzetállamok az emberek nemzeti identitását erősítették, de a népek közti versengés nemcsak szellemi, gazdasági síkon folyt, hanem gyakran kegyetlen háborúkba torkolt. Az ezeket követő gyakori határmódosítások, a vesztesek folyamatos megalázása, elnyomása, az asszimilációs törekvések, történelemhamisítások és a történelemtudomány ideológiai és nacionalista alapokra való helyezése csak növelték a nemzetek közti feszültségeket.
A határok változtak, az emberek maradtak. A hagyományos vagy őshonos nemzeti kisebbségek többnyire a határok módosítása miatt váltak kisebbséggé, de változatlanul egy adott területen élnek évszázadok óta.
Napjainkban is még mindig nagyon nehéznek és általában veszélyesnek tartják a nemzeti kisebbségek témakörét. Számomra felettébb érdekes, hogy egyfajta struccpolitika folyik ezen a téren. Mindenki tisztában van azzal, hogy az etnikai feszültségek nagy stabilitási kockázatot hordoznak és azzal is, hogy Európában etnikailag teljesen egyszínű ország nincs. Ennek ellenére nemzetközi testületek többnyire akkor foglalkoznak ezzel a témakörrel, ha valahol a felhalmozott feszültség már robbanásközeli állapotban van, vagy már robbant. Példa erre, hogy a Kisebbségvédelmi keretegyezmény születése is a délszláv háború idejére tehető. Pedig az élet minden területén bebizonyosodott, hogy a megelőzés olcsóbb, mint a probléma kezelése.
A tavalyi Európa Tanács Miniszteri Bizottság magyar elnöksége kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy kezdeményezzük a téma felkerülését az európai politika fő asztalára. Időszerű volt ezt megtenni, hiszen a magyar elnökség, nemzeti kisebbségek védelmével foglalkozó első számú prioritása keretén belül megtartott négy konferenciának két fontos előadója megfogalmazta, hogy ez a téma ma Európában elfelejtett témának tekinthető és napjainkban a nemzeti kisebbségvédelem területén nem előrelépés, hanem inkább visszalépés tapasztalható.