Olvasom. Harmadszor is. És iszonyodom.
Anyai nagyapám, dr. Gyimes Károly vagy 1972-ben, vagy 1974-ben meghalt. Nem emlékszem pontosan, és még nincs erőm felhívni édesanyámat, hogy megkérdezzem. De vagy kilenc-, vagy tizenegy éves voltam, amikor meghalt. Igazából itt be is fejezhetném a válaszadást. Ugyanis Ungváry Krisztián engem idézve igazolja nagyapám múltjáról szóló írását, imigyen: „Önmagában természetesen semmit sem jelent, hogy ki az apja valakinek, de ha nem következik be hamar a nyílt és látványos lázadás, akkor azért csak meghatározza az emberfiát a családja.”
Igen. Ezt én írtam 2013-ban. Amikor még semmit sem tudtam nagyapám múltjáról. Immár mindent tudok, s fenntartom, amit akkor írtam. Azzal a megjegyzéssel, hogy nagyapám semmilyen módon nem határoz meg engem. Gyerek voltam, amikor elment, s ameddig élt, évente kétszer találkoztam vele. Egyszer húsvétkor, egyszer nyáron a Balatonon, amikor kibérelt Fenyvesen egy házat, és ott nyaraltunk mi, unokák. Csöndes ember volt, naphosszat ült, maga elé meredve, s úgy tűnik, erre minden oka meg is volt. Aztán beteg lett, vérrákos, egy évig húzta, akkor a szüleim már nem engedték, hogy lássam, mert – ahogy anyám utóbb elmesélte – negyven kilóra fogyott, kiesett szájából a protézise, és olyan volt, mint a halál. Nem akarták, hogy így lássam. Azt akarták, hogy maradjon meg az emlékezetemben olyannak, amilyennek megismertem. Nagynak, erősnek, óriásnak.
Istenem. Mennyire döbbenetesen, mennyire fájdalmasan hangzik ez most.
Meghatározza az emberfiát a családja. Igen. Mindazok, akikkel együtt él, akik között felnő, akiktől az első szellemi muníciót, világlátást, hagyományokat, szeretetet vagy nem szeretetet s a családi legendákat kapja. Nagyjából négyéves korától kezdve vannak az embernek emlékei, így én ezzel a nagyapámmal – minden kivételt is beleszámítva – legfeljebb ha hússzor találkoztam. Ez egy kisgyerek életében semmi. Szóval nagyapámnak nem volt lehetősége, hogy „meghatározzon” engem. Ezért meglehetősen üres és politikailag motivált pszichologizálásnak tartom Ungváry Krisztián azon igyekezetét, amellyel megpróbálja levezetni a nyilas–kommunista nagyapa – ugyanolyan unoka logikai sort.