Mindannyian emlékszünk a csalással választást nyert, hazug és nemzetellenes MSZP–SZDSZ-kormány elleni népfelkelés izzó hangulatára és nemzetegyesítő erejére. Cselekvő ezrek jöttek össze a tereken csillogó szemekkel, jövőbe vetett hittel és reménnyel, változást követelve. Aztán jött a véres és szisztematikus megtorlás, megfélemlítés: embervadászatok, szemkilövések, könnygázsortüzek, lovasroham, csonttörések, sanyargató bilincselések, kínzások, verések, önkényes fogva tartások, koncepciós eljárások tucatjai és a megtiportak démonizálása.
Főhajtás és tisztelet minden áldozatnak, s köszönet a bátraknak! Kitartó küzdelmet folytattunk 2006 ősze óta az igazságtételért. Felvettük az akkor sokaknak reménytelennek tűnő harcot a jog és a szolidaritás eszközével: nem eredménytelenül, legalábbis ami a koncepciós eljárások alá vontak és a jogsértettek jóvátételét illeti. Ám az akkori politikai és karhatalmi vezetők érdemi felelősségre vonása még hátravan. Ehhez képest ma ezek a figurák és csatlósaik tagadják 2006 őszének bűneit és tényeit.
A Kádár-korinál is durvább állami erőszak
Azonban ma már jogerős ítéletek tucatjai, számos vizsgálati jelentés és áldozatok, szemtanúk, film- és fényképfelvételek ezrei igazolják azt, hogy Gyurcsányék „jogállama” a balliberális kormány hatalomban tartása érdekében miként támadt 2006 őszén a magyar népre nyers karhatalmi erőszakkal, több ezer ember alapvető politikai szabadságjogait megsértve, több száz tüntető, megemlékező és járókelő – ebből legalább kétszáz esetben súlyos – sérülését okozva és százakat önkényesen bebörtönözve. Legalább négyszer több civil sérült meg, mint rendőr, ennek ellenkezőjét állítani orbitális hazugság.
Két okból hazudják el tehát a tényeket Gyurcsányék: egyrészt a bűnös körömszakadtáig való tagadása jól ismert bűnelkövetői taktika. Másrészt ezt a gyalázatos, Kádár-kori diktatúra módszereinél messze durvább és véresebb állami erőszaksorozatot helyénvalónak tartják, és – remélhetően soha többé be nem következő – hatalomra jutásuk esetén ilyen gyalázatos eszközökkel élnének ismét az ellenük tiltakozók ellen. A 2006. őszi karhatalmi terrort tagadók morálisan és politikailag vállalhatatlan zónába léptek: aki nem az áldozatok, hanem a nép ellen kegyetlenkedők oldalára áll, az még ennél sokkal nagyobb aljasságokra is képes.
Magyarellenes embervadászat
Amikor 2006. október 23-án Petrányi-Szöőr Anna elindult a Nagymező utcából a Deák tér felé, nem értette, hogy miért nem áll meg a földalatti a Bajcsy-Zsilinszky úton. A metró az Opera megállójától egyből a Deák térre vitte a megemlékezőket, hogy onnan folytassák az útjukat gyalog az Astoria felé. Folytatták is, de ahogy feljöttek a föld alól, megcsapta őket a könnygáz általuk eddig nem ismert szúrós szaga.
– Visszagondoltunk 1988-ra, amikor debreceni diákokként nagyon bátornak éreztük magunkat az 1956-os forradalom és szabadságharc budapesti megemlékezésén. Akkor és ott, a Batthyány-mécses felé tartva nem éreztük ezt a furcsa illatot, a rendőrök kissé dühösen igazoltattak minket, de senki nem bántalmazott. A vízágyúk ugyan felsorakoztak, de nem vetették be őket. Ezzel szemben 2006. október 23-án a Fidesz-megemlékezésen riadtan nézett rám egy idős úr, aki arra kért, hogy menjek haza a gyerekeimmel, ne tegyem ki őket a megpróbáltatásoknak.
Békés megemlékezésre jöttünk, a fiaim pedig csak elviselik a tömeget, mondtam, majd megláttam az egyre gomolygó könnygázfelhőt, és belesodródtam a sikoltozó emberek riadt tömegébe. A Kossuth téri sortűz jutott hirtelen eszembe, amikor a sokat élt idősek figyelmeztették a fiatalokat a várható veszélyre, Dobrev Klára nagyapja, Apró Antal tűzparancsára. Megérezték vagy volt információjuk, nem mindig derült ki, az idősek talán ösztönösen féltették a gyermekeket és édesanyákat.
Ötven évvel később Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára férje, ezáltal Apró Antal unokaveje, a kommunista utódpárt első embere, a miniszterelnök és a történelem megismételte önmagát.
Aznap este már sebesülteket látogattam a Péterfy-kórházban, civil sebesülteket, mert a néhány rendőr sebesült a Honvédkórházba került. Közben hallgattam az áldozathibáztató közvéleményt, hogy miért nem bírtam otthon maradni, és hogyan tehettem ki a fiaimat a tömeges rendőri brutalitásnak, mert azt még az engem hibáztató balliberális kollégáim is elismerték, hogy rendőrterror zajlott az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján.
Napokig jártam a kórházakat önkéntesként, hogy tisztán lássak, később a Civil Jogász Bizottság (CJB) tagjaként elkészítettem a sebesültekről szóló statisztikákat. Egyedül Havas Szófia, a János-kórház akkori orvos igazgatója, az 1956-ot tagadó MSZP-s politikus, Horn Gyula unokahúga – Csókay András világhírű agysebész legnagyobb ellenfele – nem állt velem szóba. Nem véletlenül, a bolsevik összezárás ugyanis ismert mentalitás. A hozzáállása sokatmondó volt, kifejező. Megrázó volt találkozni Csorba Attilával az Országos Baleseti Intézetben, tudtuk, hogy többé nem fog látni, mert a jobban funkcionáló szemét találta el a gumilövedék. A megvakult férfi hét évvel később öngyilkos lett: nem tudta elviselni az embervadászok fejlövése miatti állandósult fájdalmat és a nyomorúságossá vált, világtalan létet.
Ő a Gyurcsány-terror halálos áldozata. A szintén október 23-án célzott gumilövedék miatt egyik szeme világát elvesztett Nagy Lászlót a barátai és sorstársai tartották életben, meg az a vágya, hogy szeretné megélni a magyarellenes embervadászat politikai megrendelőinek, rendőrparancsnokainak és végrehajtóinak súlyos fegyházévekre való elítélését terrorcselekmény miatt. Ezek a lakosság megfélemlítését célzó, 2006. szeptember 19–22. és október 23–24. közötti személy elleni erőszakos, rendőri öltözetet viselő személyek által elkövetett kegyetlen és tömeges bűncselekmények az akkori büntető törvénykönyv 261. paragrafusa szerint a terrorcselekmény minősített esetét valósították meg, amelyért a törvény akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhatónak tart.
Jogfolytonosság a szemkilövető rendszerrel
2007. február 23-án a Morvai Krisztina és Völgyesi Miklós által elnökölt CJB ismertette a 2006. őszi rendőrterrorról szóló alternatív jelentését. A CJB (amelynek hét tagja között van máig Petrányi-Szöőr Anna és Gaudi-Nagy Tamás) nem volt más, mint a Gönczöl Katalin által vezetett, MSZP–SZDSZ-kormány által kijelölt, elfogulatlannak egyáltalán nem tekinthető udvari vizsgálóbizottság civil kontrollja. Emlékezetes, hogy a Gönczöl-bizottság szétkente a felelősséget, és Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt lényegében felmentette.
Dobrev Klára most azonban a tényeket és számadatokat tagadja: a globalista-liberális, álbaloldali kommunista utódpárt DK miniszterelnök-jelöltjeként következetesen azt állítja, hogy több rendőr sérült meg súlyosan, mint civil az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján. Ezzel szolidaritást és jogfolytonosságot vállal a szemkilövető, terrort alkalmazó, 2010-ben megbukott rendszerrel.
Belemehetünk a számháborúba, de abból Gyurcsányné igen rosszul jön ki, még az általa hiteles forrásnak megjelölt Gönczöl-jelentés adatai alapján is.
Nézzük, mit is ír ez a jelentés a civil sérültekről!
„Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a demonstrációk során 326 civil sérültet láttak el: szeptember 19-én száztizenhét főt, 20-án ötven főt, 21-én tizennyolc főt, míg október 23–24-én száznegyvenegy főt. Az Egészségügyi Minisztérium – az ÁNTSZ Fővárosi Intézetétől is beszerzett – adatai alapján október 23-án százkilencvenöt sérült volt, közülük negyven főt a mentősök a helyszínen elláttak, négy főt a központi mentőállomás ambulanciájára, nyolcvannégy embert pedig kórházba szállítottak. A mentőszolgálat és az ÁNTSZ adatai azért különböznek egymástól, mert a sérültek egy részét nem a mentősök szállították be, továbbá a személyes adatok kezelése korlátozta a sérülés okainak összegyűjtését.
Ambuláns ellátásban száznégy civil személy részesült. Október 24-én tizenhét civil szenvedett könnyű sérülést, melyet kórházban láttak el, míg fekvőellátásra tizenhárom főt vettek fel a fővárosban. Gumilövedék által okozott sérülés miatt tizenhat súlyos sérültről kellett gondoskodni, ezek között volt mellkasi, nyaki nyílt seb, a mellkasfalon és a combon okozott lőtt sérülés, szemsérülés, hónalj tájéki, hasfali lőtt seb, bal kéz első-második ujjának traumás amputációja, lapockatörés, szemgolyóba hatoló idegen test (lövedék), koponyaboltozati törés. Az október 23-i eseményeknek a mentőszolgálat által ellátott sérültjei között öt külföldi volt.”
Gönczölék nyilván nem véletlenül nem közölték a civil súlyos sérültek összesített számát. Azonban az mégis kiderül ebből, hogy csak 2006. szeptember 19–21. között száznyolcvanöt, rendőrség által az utcákon megvert, megkínzott és elfogott, sok esetben még a kórházban is az ágyhoz bilincselt (!) civil sérültet látott el a mentőszolgálat. Ennél biztosan sokkal több volt a sérült, mivel más úton is kerültek kórházba civilek. Az általános egészségügyi tapasztalatok szerint mentőt döntő mértékben súlyos sérültek ellátásához vesznek igénybe, és az is tapasztalati tény, hogy az ekkor levadászottak látókörünkbe került többségének csonttöréses vagy egyéb súlyos sérülést okoztak a brutális karhatalmisták, nem beszélve arról, hogy sokan a megtorlásoktól tartva nem mertek egészségügyi ellátást kérni.
Nem tévedünk tehát akkor, hogy ezen szeptemberi időszak legalább száz-százötven súlyos civil sérültet „eredményezett”.
A számok önmagukért beszélnek
De nem tudták azt sem letagadni ebben a jelentésben, hogy október 23-án és 24-én a gumilövedékek milyen borzalmas sérüléseket okoztak, a nyolcvan ismert esetből tizenhat áldozat esetében súlyos sérülést. Sokatmondó az is, hogy ezen októberi rendőri akciók összesen száznegyvenegy civil mentős ellátását „eredményezték”, itt is legalább az esetek felében súlyos sérülésről lehetett szó. Az összes civil sérült száma kétszázhuszonöt fő e két októberi napon: ne feledjük, 24-én hajnalban még órákig tartott a rendőrségi furgonokkal és csapaterőkkel végrehajtott, minden esetben bántalmazással járó embervadászat! Még öt külföldi is bekerült ebbe a húsdarálóba, nyilván Dobrevék szerint ők is csak „kukaborogatók” voltak.
A Gönczöl-jelentés összesen – tehát szeptemberben és októberben – negyvenhét súlyosan sérült rendőrről ír az ORFK adatai alapján.
A CJB nem hivatalos úton beszerzett egészségügyi adatokat tartalmazó jelentése szerint október 23-án a János-kórház adatai nélkül is tizenhárom civilre esik egy súlyos rendőr sérült, illetve százharminchét könnyű civil sérültre tizenhat rendőr. Nyolcvannyolc személy került kórházba, negyven részesült ambuláns ellátásban, míg további százak féltek orvoshoz menni a könnyebb sérüléseikkel, nehogy elveszítsék a megemlékezésen való részvétel miatt a munkahelyüket.
De talán még ennél is kifejezőbbek azok az általunk megismert esetekben tett civil vallomások, hogy a gumilövedékkel a rendőrök tipikusan fejre és nyakra céloztak, tehát a sérülések 39 százaléka fej-, 11 százaléka pedig nyaksérülés, és némi anatómiai ismerettel belátható, hogy ezek ab ovo halálosak is lehettek volna.
A Dohány utca és a Síp utca sarkán közelről nyakon lőtt sérült nő esetében Csókay András orvosként azt volt kénytelen megállapítani, hogy millimétereken múlt az élete, mert ha a nyaki verőeret találja el a gumilövedék, belehalhatott volna. De az október 23-án a Dob utca–Károly körút sarkán letepert, eltört ujjú és lábú Fábián Gábor kézsérülései sem csupán a 24 százalékos végtagsebesülti statisztika részei, mivel nála igazolható volt a súlyos poszttraumája. Ahogyan Csorba Attilát öngyilkosságba kergette, úgy Nagy Lászlót és Fábián Gábort és soktucatnyi áldozatot is lelkileg mélyen megviselte a testük súlyos sérülése.
Ezek a számadatok önmagukért beszélnek. Ahogy a kommunizmus emberiesség elleni bűntetteinek tagadása, úgy 1956-ot tagadni is alkotmányellenes, a 2006. őszi rendőrterror megrendelése és végrehajtása is bűntett, ráadásul az utóbbi el nem évülő bűncselekmény, a méltó megemlékezést rendőrterrorral meggyalázni bűncselekmény.
Eljött az igazságtétel ideje
Az a bukott balliberális politikai csoport, amelynek érdekében és irányításával zajlott a terror, arra készül, hogy jövőre hatalomra kerüljön új szövetségeseivel, és máig tagadja a tényeket, a jogsértéseket, továbbá azt ígérik, hogy visszatérnek a 2010 előtti „jogállamisághoz”, azaz ott folytatják, ahol korábban abbahagyták.
Ezért is fontos, hogy minél több honfitársunkkal megismertessük ennek a kataklizmának a történetét. Idén szeptemberben rajtol a 2006. őszi Gyurcsány-terror embertelen arcát elsősorban fiatalokkal megismertető, interaktív, filmekkel, dokumentumokkal, korabeli eszközökkel teli, szemtanúk, jogvédők, jogsértettek előadásaival hitelesített, modern, átélhető formában bemutató vándorkiállítás, amelyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezésére a Civil Összefogás Fórum Közhasznú Alapítvány valósít meg, együttműködve a Civil Jogász Bizottság tagjaival, a Nemzeti Jogvédő Szolgálattal, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesülettel és a Nemzeti Filmkészítő Egyesülettel. Cél, hogy – különösen azoknak, akik koruknál vagy élethelyzetüknél fogva még nem voltak szemtanúi, jogsértettjei a történteknek – felelevenítsék 2006 véres őszének jogtipró történéseit.
Eljött a bocsánatkérés, az igazságtétel és a megtisztulás ideje. A kommunisták diplomát szereztek, és álliberálisokként folytatják a diktatúrát. Megfélemlítenek, majd ellenségképet kreálva, nemzetközi kommunikációs szakértők segítségével kívánják kiszolgáltatni országunkat a globális háttérerőknek, hogy újra gyarmattá tegyék hazánkat.
2006 vérrel ivódott be a magyar történelembe, és igazságtétel után kiált. A 2006. őszi rendőrterror tényeinek és bűneinek tagadói tehát nemcsak embertelenek, hazugok és gátlástalanok, sőt bűnpártolók, hanem a jövő potenciális bűnelkövetői is.
Petrányi-Szöőr Anna jogász-pszichológus, a Civil Jogász Bizottság tagja; Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke, 2006. őszi jogsértett; Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
(Borítóképen: Símaszkos rohamrendőrök tiltott viperával brutálisan bántalmaznak egy már földre vitt, vérző fejű embert 2006. október 23-án; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
