A főváros új vezetésének pénzéhségéről

Arra kellene koncentrálnia a főpolgármesternek, illetve a mögötte álló pártoknak, hogy Magyarország az uniós költségvetési vitából minél jobban jöjjön ki.

Zugló polgármestere mindent tagad Fotó: Bach Máté

A Tarlós Istvánt váltó, Demszky Gábor nyomdokaiba lépett Karácsony Gergely egyszerre akar konstruktív kapcsolatot ápolni a jobboldali Orbán-kormánnyal és ezzel egy időben szeretne a korábban már levitézlett baloldali holdudvarnak pozíciókat juttatni, illetve sikeres működést is bemutatni. Ezen célok érdekében nyilvánvalóan a legegyszerűbb módszer az, hogy minél több pénzt csikarjon ki az ország költségvetéséből, s emellett a kormány megkerülésével közvetlenül az európai uniós mézesbödönt is megdézsmálja, ha lehet. Így a takarékosság, illetve hatékonyságjavítás helyett a legkönnyebb lehetőséget akarja priorizálni: több pénzt szeretne. Azt is látni kell, hogy a főpolgármester mögött álló ellenzéki pártok a budapesti hatalmukat egyfajta ugródeszkának is remélik a következő országgyűlési választás megnyerésére.

Ezen két cél (több pénzt a magyar költségvetésből és több pénzt közvetlenül az uniótól) mögött egymással teljesen ellentétes ideológia áll. Magyarországon belül azzal érvelnek, hogy Budapest sokkal nagyobb részesedéssel bír a magyar GDP-termelésben, mint amennyi pénzt visszaosztanak neki, illetve amennyivel gazdálkodhat. De ez szerte a világban így van: minden kormányzat igyekszik egyfajta újraelosztást végrehajtani a szegényebbek irányába (szolidaritási funkció), illetve az elmaradottabb települések, kistérségek, régiók felé (területi felzárkóztatási funkció). Nagyon érdekes, hogy ezt a szociális, társadalmi igazságosságbéli funkciót egy magát baloldalinak tartó politikai közösség támadja alapjaiban! Mindig is nagyon divatos és a történelemből jól ismert törekvés az, hogy a gazdagabb városok vagy régiók kiszakadjanak környezetükből, miközben Budapest sem lenne hosszú távon működőképes az évente tízezerszámra a fővárosba beköltöző fiatalabb és kvalifikáltabb (itt az egyetemista-főiskolás vidéki diákokra gondolok) vidékiek nélkül és a sok százezernyi Budapestre dolgozni járó ingázó szakember hiányában sem. Mint ahogy csak néhány napig bírná ki a főváros a vidékről származó élelmiszerek hiányában.

S ez az egymásrautaltság így is van rendjén. Ehhez a sikeres együttműködéshez két fél kell, akik profitálnak is ebből az együttműködésből, de ki-ki ezért áldozatokat is vállal. Az alapján, hogy Budapest messze a legfejlettebb régió hazánkban, ráadásul nem csökkent az előnye a többi megyéhez képest, kijelenthető, hogy Budapest nem jár rosszul a jelen konstellációval. Ellentétben például Pest megyével, mely a közelmúltig Budapesthez volt kötözve, s ezért az Orbán-kormány a további leszakadás megakadályozására pályázati pluszpénzekkel, külön besorolás kezdeményezésével volt kénytelen lépéseket tenni. Ezen lépések sikeressége már érzékelhető.

Az uniótól nyilván nem arra való hivatkozással kér a főváros több pénzt, illetve közvetlen neki címzett támogatásokat, hogy Budapest fejlett és magas az itt előállított GDP értéke. A politikai szándék egyértelmű: szeretne kibújni az unió és a kormány által egyeztetett, majd a kormányzat által pályáztatott és elbírált pályázati kötöttségekből. A végső cél a most megalkotandó új, 2021–2027-es költségvetésből minél több pántlikázott pénzhez jutni. (Akkor a többi város, illetve település ezt miért nem kérheti, s ha kérheti, akkor az egyébként is túlfejlett brüsszeli vízfej fogja majd az összes uniós ország pályázati pénzeit kezelni? Nos, ez elég szürrealisztikus ötletnek tűnik.) Csakhogy mindez ütközik az unió alapelveivel. A legfontosabb alapelv, hogy az unió ellene van az állami beavatkozásoknak, a szabad piacot hagyja érvényesülni, amennyire csak lehet. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy alapvetően nem oszt pénzt közvetlenül a településeknek.

A másik alapelv, hogy ebben jószerével csak két területen tesz kivételt: a közismerten speciálisan működő mezőgazdaság esetében, illetve a kohéziós politika fontosságát elismerve a területpolitikában, ahol az elmaradott régiók és térségek felzárkóztatását hirdeti. Vannak még például a határ menti térségek jobb összekapcsoltságát erősítő támogatások vagy kulturális és szociális támogatási formák is, de ezek súlya nem jelentős, illetve csak erősítik a szabályt. Bár Budapest keresi azt az elvet és indokot, mely az ő külön pályázati lehetősége lehetne, de ilyen pántlika nincs. A pénzcsapok persze nincsenek elzárva a budapesti székhelyű vagy kötöttségű vállalkozások elől, de az itt nyert pénz nem a főváros kasszájába folyik be. (Sok esetben az elmaradottabb térségek megnyert pénzei eszközbeszerzések révén vagy például szakértői díjak esetén közvetett módon a jobb módú térségeket gazdagítják.)

A leírtak alapján egyértelműen kijelenthető: bármennyire is kapálózik Budapest új vezetése és személyesen Karácsony Gergely (aki ráadásul Magyarország egyik legszegényebb régiójából származik, így leginkább neki illene tudnia, hogy a központi és az uniós támogatások ott, a szegényebb térségekben kellenének a leginkább), bele kell törődniük abba, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban a pénzek túlnyomó részét továbbra is a 2004 óta létező végrehajtási rendszeren keresztül pályáztatják és osztják, illetve abba is, hogy az unió alapelvei a hatalmi helyzetük és vágyaik ellenére sem fognak átíródni. Félő ugyanakkor, hogy ha Karácsony egyik pénzszerzési reménye sem válik valóra, akkor Budapest – ahogy már korábban Demszky Gábor főpolgármestersége alatt is – újra súlyosan el fog adósodni.

Sokkal inkább arra kellene koncentrálnia a főpolgármesternek, illetve a mögötte álló pártoknak, hogy Magyarország az uniós költségvetési vitából minél jobban jöjjön ki. A most záruló ciklusban ebben az Orbán-kormány nagyon sikeres volt. Mint ahogy abban is, hogy az uniós pénzeket gyorsan és maradéktalanul lehívja, azokat az érintetteknek (sokszor már az államkasszából megelőlegezve!) kiutalja. Erre most is szükség lesz, de nyilván mindezt lehet tartalmilag még jobban csinálni: az uniós pénzek hasznosulását, az ország hosszú távú fejlődését és felzárkózását az eddigieknél is jobban előmozdítani, segíteni. Ez az igazi feladat, melynek sikeres megoldása az egész ország javát szolgálja majd.

A szerző közgazdász, főiskolai tanár