idezojelek

Karógeri meséje a megszorításos túrós csuszáról

Néha az lehet az érzésünk, Karácsony Gergely direkt azért mond hülyeségeket, hogy a nagy példakép Joe Bidenhez hasonlítson.

Megyeri Dávid avatarja
Megyeri Dávid
Cikk kép: undefined
Fotó: Mónus Márton
0
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony másik hihetetlen bravúrjára a majálison került sor, ahol ünnepi beszéddel és forró elvtársi öleléssel pecsételte meg a Gyurcsány-párttal és házaspárral kötött örök barátsági és kölcsönös gazdasági segítségnyújtási tanácsi (KGST) szerződést. A főpolgármesternek láthatóan nem kellett néhány Unicumot benyakalnia ahhoz, hogy demonstrálja a testvéri együttműködést. 

Éppen ellenkezőleg: inkább a közönségnek kellett magát felvérteznie alkoholos italokkal, hogy végig bírja hallgatni az agyoncsépelt panelekkel dolgozó főpolgármester szokottnál is több fogalmazási bakit tartalmazó sematikus, zavaros beszédét. 

A kukások, azaz a Főkefe dolgozói azonban fölkaphatták a fejüket a lapos, álmosító mondatok közepette. Megtudhatták ugyanis, hogy Karácsony egyik meghatározó élménye volt az, amikor a hajnali órákban elment meggyőzni a sztrájkoló szemétszállítókat, vegyék fel a munkát.

Az immár nyíltan a DK-t erősítő politikai jolly joker elmondása szerint az egyik munkás arról kesergett neki, hogy eddig a műszak után mindig megevett egy túrós csuszát egy kis pörccel, de most már nem tudja ezt megtenni, olyan kevés a fizetése. 

Karógeri soha nem fogja elfelejteni ezt a beszélgetést, s le is vonta a tanulságot: a kormány gazdaságpolitikája miatt nem volt pénze a dolgozónak arra sem, hogy pörcöt tegyen a csuszára. Szerinte ugyanis azért állt elő a sztrájkhelyzet, mert a budapestiek által befizetett szemétszállítási díjat nem fizette ki aljas húzásként a fővárosnak a kormány. Csakhogy ismert: 2022-ben a kabinet nem elvett, hanem 1,4 milliárd forinttal többet adott, mint amennyi a szemétdíjból befolyt, s további egymilliárddal még ezt az összeget is megfejelte. 

A szociálisan érzékeny munkáltató – ez Karácsony – tehát végighallgatta beosztottja szívszorító panaszát, de esze ágában sem volt megemelni a fizetését. Minek is tette volna, ha a milliárdos Mártha Imre, a fővárosi közműholding Floridában székelő Gyurcsány-fióka főnöke a csusza árának sokezerszeresét veszi föl – fizetésben és prémiumban. A publikum a Ligetben ezt talán szintén tudhatta, mivel senki sem tapsolta meg Karógeri álságos történetét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.