A minap a főváros XI. kerületének DK-s polgármestere, az orvosi végzettségű László Imre kijelentette, hogy sok a hazai 164 kórház, szerinte elég lenne csaknem a fele is. Ez a megalapozatlan, minden európai ország gyakorlatával ellentétes álláspont mondvacsinált és csak nyugtalanságot kelt. Több mint negyven éve Németországban élő sebészként írom az alábbiakat.
Nemzetközi fogalmak szerint kis kórháznak nevezik általában azokat a gyógyító intézményeket, melyeknek ágyszáma nem haladja meg a kétszázat. Magyarországon korábban szóba került ezek felszámolása.
Évekkel ezelőtt Olaszországban, közelebbről Toscanában jártam. Szemembe szökött, hogy sok hazai kisvároshoz hasonlóan mintegy tizenöt-húsz kilométerenként találhatók kórházak: Cortona, Castiglion, Arezzo. Feltűnő volt még, hogy az alapellátásra berendezkedett kis intézmények egy része teljesen új épületben található, vagyis mostanában újították fel vagy építették őket. Érthető, hiszen a lakóhelyközeli ellátás az emberek elvárt és elemi érdeke. Németországban hasonló a helyzet. Bár szomszédságunkban, Ulmban található az igényes egyetemi klinika (Maximalversorgung), mégis tőle húsz-harminc kilométeres körzetben mindenfelé egymást érik az alapellátást nyújtó (Grund- und Regelversorgung) kis kórházak: Ehingen, Blaubeuren, Laupheim. Ugyanezt tapasztaljuk, ha Ausztriában járunk. Itthon az úgynevezett reformközgazdászok már egy évtizede tényként terjesztették azt a tévhitet, miszerint sok a kórház; az általuk példaképnek tekintett nyugati példák viszont nem éppen ezt bizonyítják.
Az emberek egészségének megőrzéséhez és biztonságérzetük megtartásához nagyban hozzájárul a lakóhely közeli kórházi alapellátás biztosítása. Ez nem csupán a beteg érdeke, de a lakóhoz közeli ellátás gazdaságosabb is, mint a távoli, nagy egészségügyi centrumban történő gyógykezelés. Az egészségügyi szolgáltatás helyi elérhetősége egyenletesebb térbeli foglalkoztatást eredményez és foglalkoztatási stabilitást nyújt.
Az aacheni klinikán korábban „strukturális átrendezést” hajtottak végre, melyet az orvosok kilencven százaléka ellenzett. Úgy érezték, egy gyárban dolgoznak, ám a betegek személyes kapcsolatot kerestek. Az átszervezéssel végül is megnőtt az alkalmazottak száma, így megtakarítás sem keletkezett. Mint ez is bizonyítja, egy gazdaságcentrikus nagyüzemben nehéz az emberközpontúságot úgy megőrizni, hogy a beteg maradjon a középpontban.
Minthogy a kórházi betegellátást nem lehet csupán gazdaságossági szempontok szerint kezelni, úgy vélem, nem szabad a kisebb intézményeket elsorvasztani. Ha az ökonómiai tényezők összességét figyelembe vesszük (munkahelyteremtés nem csak a kórházi dolgozóknak), valamint azt, hogy az intézmény a kisvárosnak tekintélyt, rangot is kölcsönöz, hiszen növeli az értelmiség jelenlétét, szerepét, akkor igenis van létjogosultsága a kis kórháznak.
A 2020-ban kezdődő koronavírus-pandémia kapcsán közvélemény-kutatást végeztek Németországban. A válaszadók 93 százaléka fontosnak tartotta, hogy lakóhelyközeli kórházban ápolják, ha megbetegedne. Úgy vélték, hogy a kórházak csökkentésével a fertőzéshullám nem uralható, és kiálltak a kis kórházak megtartása mellett.
A szerző orvos
Borítókép: Bajcsy Zsilinszky kórház és rendelő intézet (Fotó: Havran Zoltán)
