„A ti fegyvereitek elől menekülünk”

Igazolható-e morális szempontból a haditechnika exportálása?

A szíriai vegyi fegyverek alkalmazását követően német és francia feliratú tartályokat is találtak, amelyek kereskedelmét 1984-ig nem korlátozták. A szíriai háborúban Milan típusú rakétákat is bevetnek, a német–francia technikai együttműködés példaszerű termékét. A franciák a hetvenes évek óta szállítottak rakétákat Szíriának. A régió valamennyi hadserege használja ezeket a fegyvereket. A német–francia közös fejlesztésű HOT típusú Euromissile rakétával az Iszlám Állam harcosai büszkén pózolnak a harcok és a lefejezések közti pihenők során készült felvételeken, s a fegyvereken jól olvasható a német nyelvű felirat (Lenkflugkörper DM 72–136 mm Panzerabwehr).

Mindezeket a fegyvereket természetesen nem ingyen adták: jelentős bevétele származott belőlük a nyugat-európai cégeknek és államoknak. Miközben ezek a fegyverek emberek, sőt, egész régiók pusztulásához is hozzájárulnak – még ha másutt talán éppen emberek biztonságát is szolgálják –, aközben európai iparvidékek további prosperitását garantálják. A pénz Nyugat-Európába, a szegénység, a pusztulás pedig a fegyvereket használó országokba vándorol.

A nyomor most, úgy tűnik, felkerekedett. „Merkel, Merkel” – skandálja a kancellár nevét, akinek kormánya a fegyverek exportját engedélyezte, és az adóbevételeket inkasszálta. Merkel? A híres szociológus, Wolf Lepenies a Die Weltben nemrégiben így foglalta össze ítéletét: a kancellár asszony politikai stílusában van valami álmosítóan „lesben álló”. (Magyar katonaviselt emberek talán inkább „sunnyogót” mondanának.) Aki lesben áll, annak nincsenek hosszú távú programjai, csak a rövid távú alkalmakat fürkészi. De elegendő-e ez világtörténelmi folyamatok megértéséhez és menedzseléséhez?

Ne legyenek illúzióink. A felsorolt országok azért adják el hadiipari termékeiket, mert ők gyártják ezekből a legjobbakat. Sok más ipari ország is skrupulusok nélkül vinné technikai termékeit a világpiacra, ha valaki megvenné őket. A legfejlettebb országokról beszélünk, ahol egyébként az akadémiai, morális és közéleti párbeszéd a legnagyobb szofisztikáció szintjén mozog. Ahogy a technológiáik a legjobbak, úgy a tudományos kutatásaik, valamint a humanitást ápoló, a demokráciát védő intézményeik is a valaha ismert legmagasabb színvonalat képviselik. A fegyvereladásokban valami „általános emberi” manifesztálódik, de egészen biztos, hogy hibás lenne olyan országok felől nézve morális ítéletet alkotni, amelyek csak azért nem vesznek részt ebben a gazdaságban, mert nem képesek rá.

Mi a morális különbség aközött, hogy a világ legjobb fegyvereit gyártjuk, és azzal saját hadseregünket felszerelve saját katonáinkkal lövünk más népekre, valamint aközött, hogy ezeket a fegyvereket jó pénzért eladjuk, hogy mások használják rendeltetésszerűen? Elszakadhat-e a gazdaság az egyetemes morális megalapozottságú demokratikus politikai struktúrától olyan mértékben, hogy az általa gyártott, a saját prosperitását szolgáló termékek nem demokratikus, elnyomó, archaikus politikai civilizációkat szolgáljanak? Delegálhatjuk-e saját technikánk pusztító potenciálját kezdetleges, predemokratikus, az új technikára felkészületlen társadalmaknak? Kimondható, hogy a nyugati demokráciák gazdasági jólétük egy bizonyos hányadát a fegyverek exportjából finanszírozták – vagyis közvetett módon mások elpusztításával és nyomorba döntésével. Nagy összegeket vettek be, és most minden jel szerint nagy árat fizetnek.

Már a régi görög filozófus megfogalmazta az általános elvet: ha aránytalanul sokat veszel el a közösből, annak az árát előbb-utóbb meg kell fizetned. Vajon mekkora lesz az ár? És mi a közös itt? Az emberi jogok? Az emberi természet? A demokrácia? A tudás? A természeti források? A technikai ügyesség? Vajon a demokrácia nem önmagát árulta-e el, amikor elveit figyelmen kívül hagyva saját technológiájával és gazdaságával emberek tömegeit pusztította el vagy döntötte nyomorba? Ezekre a kérdésekre ma még nincs válasz, és csak reménykedhetünk, hogy egy másik filozófusnak lesz igaza.

A szerző Svájcban végzett filozófus