Mi a választás tétje? Ezt a kérdést tette fel már legalább két hónappal ezelőtt minden politikai aktor és elemző. Az ellenzék válasza erre a kérdésre az, hogy ha győznek, akkor megbuktatják Orbán Viktort. Ezt kissé részletesebben Donáth Anna, a Momentum alelnöke fejtette ki az ATV stúdiójában, imigyen: „Ha győzünk az önkormányzatokban, sokkal több erőforrás fog rendelkezésünkre állni, hogy megbuktassuk a kormányt.”
Ez tehát az ellenzék fő üzenete a választópolgároknak. Hogyha győznek, a rájuk bízott települések pénzét kormányellenes propagandára fogják költeni. Szerintem ez nem túl vonzó perspektíva és hívószó, annál is inkább, mert egy dolgot már most, a választások előtt teljes bizonyossággal kijelenthetünk. Ezen a választáson két szereplő egészen biztosan nem indul: Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány. Vagyis amennyiben az ellenzék Magyarország összes településén győzelmet aratna, a magyar miniszterelnököt akkor is Orbán Viktornak fogják hívni, 2022-ig egészen biztosan.
Vagyis az ellenzék kiindulópontja ismételten hamis. Téves. Nem igaz. Miképpen a stratégiájuk is az. Ugyanis kilenc éve mocskolják, gazemberezik, tolvajozzák, korruptozzák, O1G-zik ezt a kormányt, nyugodtan kimondhatjuk, teszik ezt úgy, hogy most már tényleg nem riadnak vissza semmilyen eszköztől sem. Majd ezek után akarnak az önkormányzatok élére állva még több pénzért lobbizni, amit ráadásul – saját, előbb ismertetett bevallásuk szerint – ugyanennek a kormánynak a megbuktatására akarnak felhasználni. Ez olyan, mintha bemennék a kocsmába, szó nélkül mindenkit orrba vernék, aki bent van, utána le is köpném őket, aztán megkérném a földön fekvőket, hogy hívjanak már meg egy fröccsre. Nem. Ez nem jó stratégia.
A kiindulópont tehát hamis, téves, nem igaz, a stratégia rossz. Ugyanez elmondható az egész ellenzékről.
Nem igaz – hiszen nem lehet igaz! – az összefogásuk. Gyűlölik egymást, és csak a kormány, a Fidesz–KDNP-pártszövetség iránt érzett még nagyobb gyűlöletük veri egymáshoz őket, mint a nagy hideg télen a bikákat, bakokat. Igen ám, de aztán jön a tavasz, és a vadak szétválnak, mert nem viselik egymás közelségét. Az ellenzék egy tizenhárom éve nem ismert érzésben, a győzelem érzésében látja és várja a tavaszt, hogy akkor majd újra szétválhasson, és egymással megverekedve megkaparinthassa végre a vágyva vágyott nőstényt – ami esetükben a hatalom és a pénz. Nagy kérdés azonban, van-e kedve és ideje az országnak kivárni, ameddig ezek a bakok és bikák kiverekszik egymás között ezt az egészet. Nincs erre sem idő, sem kedv.
S aztán az is kérdés, van-e kedve az országnak ismét megtapasztalni, milyen az, amikor ezek vannak hatalmon. Hiszen tudjuk. Emlékezzünk csak 2002-re! Medgyessy Péter megígért mindent, és jött a száznapos program, jött az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelés. Ezt nagyjából fél évig fizette a központi büdzsé, aztán az egészet rálőcsölték az önkormányzatokra. Azok fizették tovább, persze hitelből, miből másból, és belegebedtek, tönkrementek, eladósodtak.
Ugyanígy járt az ország is. Aztán felvették az isten pénzét hitelbe, minden maradék vagyont kiárusítottak gombokért, közben elloptak csak a négyes metróból négyszázmilliárdot, EU-s támogatásból építettek Bodrogkeresztúron kilátót, negyvenmillióból negyvencentiset, ha még emlékeznek. Drága volt akkoriban a kilátó, centije egy milla. De akkor minden rendben volt, akkor nem volt korrupció, akkor az OLAF nem aggódott, hiszen minden közbeszerzést valamelyik multi nyerte meg, az meg nem fizette ki a magyar alvállalkozót, ha még emlékeznek a Megyeri hídra vagy a szombathelyi elkerülő útra, hogy csak kettőt említsek. Aztán az infláció, az irgalmatlan banki kamatok elvitték a béremelést, aztán jött az államilag támogatott kamatozású lakáshitel helyett a devizahitel, aztán jött a „nem lesz gázáremelés” meg a „nem kell félni, nem fog fájni” világa, ezt követte az évi ötszöri rezsiemelés, aztán felértünk a csúcsra, ami úgy hangzott, hogy „Elk…rtuk, nem kicsit, nagyon; ilyen böszmeséget ország még nem csinált, mint amit mi csináltunk”.
Szóval ismerjük a világukat, ismerjük a képességeiket. Iménti képünknél maradva: tudjuk, hogy ezek selejt bikák és selejt bakok, nem engedhetők oda a (fejős)tehenekhez.
De akkor mi a választás tétje?
Az, hogy folytatódjon a munka, ami 2010-ben elkezdődött. Aminek eredményeképpen soha nem látott fejlődésnek indult végre ez az ország. Majdnem nulla infláció, e mellé majdnem nulla alapkamat; erről azt mondták, közgazdasági nonszensz, aki alacsonyan akarja tartani az inflációt, meg kell emelnie az alapkamatot. Nos, sokadik éve bizonyítjuk, hogy ez nem igaz. Az a bizonyos unortodox gazdaságpolitika igenis működik, ők pedig évek óta mindig megjósolják, hogy majd most már biztosan összeomlik minden. De nem omlik össze.
„Tíz év alatt egymillió új munkahely”. Így szólt 2010-ben az ígéret. Erre azt mondták: marhaság, elmebaj, ilyet még Sztálin sem ígért, a teljes foglalkoztatottság képtelenség. Ezt mondták, mert ők a „szürkeállomány”. Eltelt kilenc év, és 850 ezerrel több ember dolgozik, mint 2010-ben. A munkanélküliség helyett munkaerőhiánnyal küszködik az ország. A munkanélküliségi ráta hosszú évek óta a három-négy százalékos sávban áll, ami statisztikai értelemben a teljes foglalkoztatottságot jelenti, ugyanis minden társadalomban van éppen három-négy százaléknyi réteg, amely sajnos képtelen elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ugyanis képzettsége és képessége semmilyen ilyen munkára nem teszi alkalmassá. A sokat szidott közmunkaprogram egyebek mellett nekik lett kitalálva.
Amúgy a piac a közmunkaprogramból már felszívta a bármilyen képzettséggel és képességgel bírókat, aki maradt, ott is fog maradni. Mert igen, csak arra képes, hogy lenyírja a gazt az árokparton. De ez az ellenzék kilenc éve azt hangoztatja, hogy a közmunkaprogram szörnyű, embertelen, és majd ők azonnal megszüntetik. Ó, ezt is ismerjük! Majd jön helyette a segély, amit megint el lehet inni egy este alatt, megint felnő majd egy generáció, amelyik soha nem látja dolgozni a szüleit, és megint nő majd a bűnözés. Mert ők ezt tudják ígérni, mert ők ezt ismerik, ehhez értenek, és ezt nevezik szociális érzékenységnek és humanizmusnak.
A fizetések és a nyugdíjak hosszú évek óta évről évre nem kevesebbet érnek, mint a selejt bikák idején, hanem mindig többet és többet. Nincs gázáremelés és nincs infláció. Van helyette családtámogatás és vízió a jövőről az egyik napról a másikra élés helyett.
És van szándék, akarat és erő az ország és Európa védelmezéséhez. És van nemzeti büszkeség, van hazaszeretet. Mert nekik ezek az európai értékek.
E két világ között is kell választani most vasárnap. E két világ között kell választani immáron 2006 ősze óta. És a magyar nép eddig nem hibázta el egyszer sem ezt a választást azóta. Bízom benne, hogy most sem fogja. Annak ellenére sem, hogy egy botrány talán sokakat elbizonytalanított. Nekik üzenem: attól, hogy egynémely papok rémségeket követtek el, attól, hogy a pápaság történetében voltak egészen elképesztő erkölcsiségű pápák, attól még Jézusnak igaza van, attól még a tízparancsolat nem kérdőjelezhető meg. A csapat egynémely tagjának visszataszító viselkedése ellenére igenis van keresztény szabadság, van illiberális szabadság és demokrácia. Mindezt mérlegelve menjenek és szavazzanak. Vagy készüljenek fel Gyurcsány, Szél, Tordai és Hadházy diadalittas képének látványára, és persze mindarra, ami azután jöhet.
Ez a kérdés, válasszatok!
Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.
