Kedves volt és szerény, amikor bejött a szerkesztőségbe. Akiket nevük-hírük megelőz, sokszor úgy érkeznek, mint az ego-cunami speciális kelet-közép-európai változata: öntudatuk süvít, stílusuk eget-földet elsodor, föllépésük összedönt és rombol, egész énjük – úgy tűnik – minden létezőt magával visz. Csak rokonszenvünket nem.
Ő nem ilyen volt. Úgy jelent meg ott a Trianoni Szemle angyalföldi redakciójában, mintha egyenesen valamelyik Árpád-házi királyunk udvarából toppant volna a Rózsafa utcába. Méltóságteljes volt, finom és határozott, nyájasságában világokat lebíró eszmék hatalmának tudatát hordozó és csöndes eltökéltséggel büszke. (Volt, van neki mire. Bőven.)
Bakay Kornélt alighanem Szent László küldhette személyesen.
Amint jobban és alaposabban megismerhettem, már akkoriban is, mindvégig vagy évtizede megjelent összegyűjtött tanulmányainak és előadásainak címe kísértett, makacs fenséggel, roppant céltudatosan: Magyarnak lenni büszke gyönyörűség.
Merthogy az, tényleg.
Sajó Sándor címadó sorai olyan elképesztő koncentráltsággal vannak jelen Bakay Kornél grandiózus életművében, hogy az ember elégedetten hátradőlve konstatálhatja, új összefüggésekbe helyezetten ízlelgetheti a latin szóösszetételt: ecce homo, íme az ember. Igen, íme az ember. Ez is az ember. Vagy talán igazából ez az ember. Erre képes, így, ilyen kitartással, ilyen sziklaszilárd nemzeti eltökéltséggel, ekkora tudósi tisztességgel, ilyen hithű, mélyen átélt eszmevilággal, hatalmas műveltséggel-felkészültséggel, mindent lebíró erővel. László Gyula, a nagy előd-mester, több mint két évtizede igen-igen elégedetten pillantgat le legnevesebb tanítványára: igen, valahogy így kell… Nem öblös-fennhangon szavalva hanem tenni – és megmutatni…
Produktumokkal. Munkával. Teljesítménnyel. Légyen szó kettős honfoglalásról a mesternél vagy nála a talán legnagyobb elért tudományos eredményről: Szent László somogyvári első sírhelyének és a király által Koppány várában emelt bencés templomnak és monostornak a megtalálásáról és feltárásáról.
Szent László nemese – tíz évvel ezelőtt, hetvenedik születésnapján vaskos kötetben ezzel a címmel köszöntötték barátai-tisztelői, Andrásfalvy Bertalantól Kallós Zoltánig, Döbrentei Kornéltól Szervátiusz Tiborig, Kocsis Istvántól Papp Lajosig, megidézve a régi szép dunántúli mondát, miszerint az úton elalvó Szent László kocsikerekének kiesett szögét egy áldozatkész, hű híve saját ujját a tengelybe helyezve pótolta és így szaladt a kocsi mellett, míg a király föl nem ébredt – László jutalmul nemessé tette, az ő testi és lelki leszármazottai Szent László király nemesei. Igazi Bakay Kornél-i genealógia. Igazán valódi, a legtöbbet elmondó családfa.
Akivel Szent László üzen, annak nyolcvanadik születésnapján pedig szinte lehetetlen számbavenni a Bakay Kornél-i pálya páratlan gazdagságát, egész kincsestárát. Harmincnál több önálló kötet, több tucat tanulmány, feltárt magyar emlékek sora, őstörténet, történettudomány, magyar mondák és a magyar cserkészet története, magyar múlt, magyar jövő, helyünk Európában – közben mindig ott, ahol lennie kellett: előbb az MDF, azután a MIÉP, Csurka István oldalán… Hogy azután kissé magára hagyták? Alighanem a nagy király súghatta neki a mondatot: „A ma kisebbsége holnapra többség is lehet.” És mint tudjuk, a jövő tényleg elkezdődött.
Életműve 2008 óta a magyar örökség része. Mondhatnánk: majdhogynem – ez a legkevesebb. Igen: Szent László Bakay Kornélnak árulta el, hol volt első nyughelye a hőn szeretett Somogyországban, elsusogott még neki egy-két létfontosságú, nemzetet megtartó sugallatot, azután elküldte ide, ebbe a mostani hazába – így jutott el a mi szerkesztőségünkbe is – , és véle üzen: mutassa föl, indokolja-magyarázza, magyarnak lenni mennyire és miért is büszke gyönyörűség. Ezért illeti meg különleges köszönet és köszöntés: éltesse a magyarok külön Istene még sokáig. Nagy királyunk, Szent László segedelmével.
A szerző író
