Az ellenzék ugyanakkor illúziót kelt a választóiban, ha reális lehetőségként beszél az alkotmányozásról, attól remélve az ország problémáinak orvoslását. Abban pedig nem hiszek, hogy a jogállami kereteket átlépve születhet újjá úgymond a demokratikus Magyarország. Egy magát kormányváltó erőnek hirdető pártnak és vezetőnek a jelenlegi közjogi, politikai rendszer keretei között kell radikális változást ígérnie, és ha felhatalmazást szerez, megvalósítania. Ez nem több vagy kevesebb, mint az alkotmányozás – amire én alulról jövő elementáris igényt ma sem érzékelek –, csupán másfajta cselekvés.
A politika különös dolog, jegyeztem meg a cikk elején, amit most egy paradoxonnal fejelek meg: a Fidesz erőből létrehozott egy rendszert, de konszolidálni nem tudta, nem is akarta. A konszolidált viszonyok megteremtése egy esetleges kormányváltás után a jelenlegi ellenzékből formálódó valamilyen új többségre marad. Az alaptörvény, a jogállami keretek tiszteletben tartása mellett bizonyos változtatások, leginkább az elszámoltatás végigvitele kínkeservesnek ígérkezik. Ám a magyar világ ezer bajának gyógyítása a kivándorlástól az egészségügy és az oktatás állapotán át a növekvő társadalmi különbségekig nem igényel új alkotmányt. Ha van erős politikai akarat, a források radikális átcsoportosításával, a magyar vállalkozók érdemalapú támogatásával, a korrupciós költségek lefaragásával, a hatalmi arrogancia és a megfélemlítés száműzésével – és további más módokon – meglepően hamar élhetőbbé lehetne tenni hazánkat. Hatalmas energiák szabadulnának fel.
